One Direction napjai (Befejezett)

A történet egy magyar lányról, Adáról és a One Direction-ról szól.

Utolsó hozzászólások

191.bejegyzés

*Ada* 2012. december

Az új ház tökéletes, tágas, családias és épp csak annyira luxus, amit még én is elviselek magam körül. A baba szoba még nincs kész, de az még rá is ér, április-május körül érkezik csak meg a mi kincsünk. Harry ragaszkodik hozzá, hogy ő festhesse ki a szobát és a bútorokat is ő rakhassa össze. Ha így nézem, akkor lehet, hogy 3 gyerek is megszületik, mire ő végez vele. Rengeteget van távol, ezáltal én sokat vagyok egyedül. Kezdem megszokni, ráadásul tisztában vagyok vele, hogy a turné hamarosan kezdetét veszi, így még többet és még távolabb lesz tőlünk. Természetesen nem lelkesít a dolog, de nem mutatom ki. Nem akarom, hogy rossz érzéssel menjen el bárhová is. Neki ez az élete, ezt kell csinálnia.

A tévé előtt kupogok, egy plédbe csavarva és a kandalló melegét élvezem, amikor a telefonom megcsörren. Meg sem kell nézzem, ki hív. Tudom jól, hogy Harry az. Ha van öt szabad perce stúdiózás közben, akkor szinte biztos, hogy felhív.

- Szia édes! - szólok bele mosolyogva.

- Óh, mióta vagyok az édesed? - hallom meg Nessit, a háttérben kacagni a lányokat.

- Úh basszus! Bocs, azt hittem Harry! - szabadkozok zavaromban - Mizujs veletek?

- Arra gondoltunk, átugrunk hozzád. A vizsgaidőszaknak vége és mind ráérünk, csaphatnánk egy csajos napot. Mit szólsz?

- Remekül hangzik. Várlak titeket! De akkor itt is alszotok, ugye? - kuncogok jó kedvűen.

- Persze! Készítsd a matracokat anyus! - válaszol nevetve Bella.

- Oké-oké, most leteszem, hamarosan ott vagyunk! Szia! - veszi el a telefont Nessi.

- Sziasztok! - köszönök el és a figyelmem újra a tévének szentelem. Decemberben minden csatorna árasztja a karácsonyi műsorokat. A kajákat és az ünnep hangulatát. Kedvem támad sütögetni. A konyhába sietek, talán készen lesz a süti, mielőtt a lányok betoppannak. Hamar kikeverek egy egyszerű tésztát és kedvem szerint ízesítem. Pontosabban nem a kedvem szerint, hanem, ahogy a pocaklakóm diktálja. Elég válogatós lett az utóbbi időben.

A tészta a sütőben, a ruhámat lecseréltem, szóval egy bögre forró tea kíséretében újra a nappaliban ülök, a lányokat várva.

- Halihóóóó! Megjött a nagy csapat! - hallom nyílni az ajtót.

- Csak, hogy itt vagytok! Már azt hittem soha nem értek ide! - mosolyogva megölelgetek mindenkit. Persze egyik lány sem velem van elfoglalva. Mindenkit jobban érdekel a nagy pocakom! Halk kuncogással hallgatom végig, ahogy mindenki gagyog neki valamit. Jenny később jön, azt mondja el kell intézzen valamit. Végre abbahagyják a hasammal való konzultálást, így miután ledobták a meleg kabátokat és csizmákat, bemehetünk a kandalló elé.

- Remek illat van, sütsz valamit? - jegyzi meg Emma. Azt hiszem Niall mellett remekül kifejlődött a szaglása az ételek terén.

- Igen, kedvem támadt sütni! - válaszolom büszkén - Megyek, meg is nézem, hogy áll! - a konyhába csattogok, hatalmas cicatalpas mamuszkámban; közben majdnem háromszor hasra esek benne; és a sütőbe kukkantva megállapítom, hogy elkészült a remekművem. Felkapom a sütőálló kesztyűt és kiveszem a finom, fahéj illatú muffinokat, a konyhapultra teszem. Nem bírok várni, meg kell kóstolnom egyet.

Ledobom a kezemről a kesztyűket és rávetem magam az egyikre. Természetesen baromi forró. Még mielőtt megízlelhetném, kiesik a kezemből, halk sikolyom kíséretében.

- Basszus! - morgom és a csap alá dugom a kezem, ráeresztve a hideg vizet.

- Mi történt? - rontanak be a lányok, mint egy mentő brigád.

- Semmi, megégettem magam. Semmiség! - legyintek és elintézem ennyivel. Bár baromira fáj, igyekszem nem kimutatni.

- Ada, ez hólyagos lett! Jó lenne bekötni vagy ilyesmi, nem? - néz rám Nessi kérdőn.

- Ugyan, ez csak egy kis ... Izé! - motyogom és elhúzom a kezem.

- Ha Harry meglátja, totál kiakad! - jegyzi meg aggódva Kat.

- Harry mindenen kiakad, mind tudjátok! Ha a hajam a másik irányba hullámos, már az is aggodalom neki ... - forgatom a szemem és a jégszekrényből egy fagyos zöldséget dobok a kezemre. - Tessék! Elsősegélyt nyújtottam magamnak, nem kell parázni. Azt hiszem egy körömnyi hólyagba még nem halt bele senki! - kacagok, bár ők nem találják olyan viccesnek. Tina sajnos nem maradt túl sokáig, nem akarta a szüleit terhelni Aaron bébicsőszködésével, de úgy érezte, kell egy-két óra szabadság neki is. Örülök, hogy legalább kis időre is, de eljött és velünk volt!

Miután mindenki túl tette magát a hatalmas sérülésemen, újra a kandalló előtt kuporgunk, egy-egy teával és a már kihűlt, de isteni finom muffinokkal. A gyerekszobáról, a srácokról megy a beszélgetés, amikor Jenny barátnőnk is beesik az ajtón. Szegény tiszta hó, tetőtől talpig. Bella egy teát készít neki és már ő is csatlakozik hozzánk.

- Jenny, minden oké? - kérdezem aggódva. Jól ismerem már, és látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

- Persze! - sóhajtja. Egyáltalán nem győzött meg. Bevetem a titkos fegyvert. A csapattól való leválást, avagy a négyszemközt beszélgetést. A konyhába megyek, mondván, hogy a teám elfogyott. Természetesen még félig van a bögre, de ez most senkinek nem tűnik fel.

- Jen! Tudnál jönni? - kiabálok be és a konyhapultnak támaszkodom, kortyolom tovább a teámat.

- Persze! - jön a válasz és szinte azonnal ott terem. - Mi az?

- Ezt én kérdezem! Mi az? És ne mondd, hogy semmi, mert kimész a hóba még egy körre! - ráncolom a homlokom.

- Andy ... Összevesztünk! - motyogja és mellém áll, a pultnak dől ő is.

- Mi történt?

- Féltékeny! - sóhajtja. Eléggé meglep a dolog. Andy nem az a fajta férfi, és ahogy Jenny-t ismerem, még csak oka sem lenne ilyesmire. Látva a döbbenetemet, folytatja. - Az unokatesómra! - hangsúlyozza, amitől még jobban leesik az állam. - New York-ból jött. Boxoló, de most itt kapott állást, szóval eddzőként melózik egy konditeremben.

- Oké, ez ... Eddig érthető. Mi a hiba? - kérdem kíváncsian.

- Elmentem hozzá a konditerembe, nagyon rég láttam és természetesen nagyon jól éreztem magam vele. Elhülyéskedtünk, rám adta a kesztyűt és próbált tanítani, de ismersz, röhögésbe fulladt minden egyes próbálkozásunk. Annyira, hogy összerogytam a karjai között, és ráestem. Elterültünk a padlón, Andy meg akkor jött értem, hogy vacsorázni menjünk. Persze amint meglátott elviharzott. - mondja egyre halkabban.

- Próbáltad hívni?

- Természetesen! De nem veszi fel! Tudom, hogy most stúdióznak, ilyenkor nem is szoktam zavarni, de nem bírom, hogy azt hiszi, megcsalom! Az unokatesómmal! Ez ... Beteg! Az éjjel haza sem jött! Szerintem Tináéknál aludt...

- Akarod, hogy beszéljek vele?

- Nem tudom ... De ez így karácsony előtt igazán nem kellett! Tök jól megvoltunk, basszus! - sóhajtja bosszankodva.

- Beszélek vele, ne aggódj! - megölelem, ő a hátamat simogatja.

- Köszi! - hallom, hogy mosolyog - Te vagy mindenki anyukája! Egy Teréz-anya vagy nekünk! - kuncog.

- Oké, ne ragozd túl inkább menj vissza a lányokhoz! - kacagok és én is vele tartok.

A csajos nap remekül telik, néhány filmet megnéztünk és most a lányok X-box-oznak, én nem kívánkozok ugrálni, szóval csak nézem, de így is elég poén ez az egész. Sokat nevetek. Hálát adok, amiért átjöttek, és végre nem fullad unalomba a napom! Harry későn ért haza, a lányokat már elzavartam aludni, mert reggel mind a dolgát intézi.

- Szia! - motyogom, amikor belép a szobába.

- Még ébren vagy? - hallom, hogy meglepődik.

- Megvártalak! - felülök az ágyon, hogy jobban lássam őt a félhomályban.

- Késő van, pihenned kellene! - korhol meg kissé, de átmászik az ágyon és megcsókol.

- Kellene ... Ahogy neked is! Nagyon sokat vagy a stúdióban, nem is tudom, hogy bírod, már hetek óta!

- Ez a munkám! - ránt vállat egyszerűen - Mi ez a sok cipő a bejáratnál?

- Óh, a lányok átjöttek ma. Bezsúfoltam őket a vendégszobába. - kuncogok halkan, a kezem a szám elé tartom, így próbálom meg visszafogni a hangom.

- Imádom ezt! - elveszi a kezem a szám elől és végig puszilja az ujjaim.

- Mit imádsz? A kezemet? - nézek rá értetlenül.

- Nem! Bár azt is, de én a nevetésedre gondoltam! - mosolyog rám édesen. Ó még mindig tud udvarolni. Hihetetlen, még mindig képes azt éreztetni velem, hogy ez volt az első bók, amit kaptam ... Pedig nyilván nem így van. - De most alvás! - homlokon csókol és lefektet, elteszi az arcomba hulló tincseket a fülem mögé és lemászik az ágyról. Nem bírok elaludni, amíg nincs ott, szóval még ébren vagyok amikor kilép a fürdőből. Csak egy törülköző takarja el, és számomra még mindig ugyan olyan sexy, mint első látásra. - Látom ám, hogy nem alszol! - morogja kissé mérgesen, de elmosolyodik.

- Ezt nem hagyhattam ki! Látnom kellett! - vigyorgok rá szélesen.

- Hát, már láttad, úgyhogy aludj! Szeretném, ha kipihennéd magad. - magára kap egy boxert és becsusszan mellém az ágyba. A fejét bedugja a takaró alá és a hasam fölé emelkedik. - Szeretném, ha hagynád aludni anyát! Nem akarok egy zombival aludni, kislányom! - motyogja vicces hangon, amitől újra kuncogni kezdek.

- Azt hiszem válaszolt! Rúgott egyet! - elkapom a kezét és a hasamra teszem. Lélegzet visszatartva várjuk, hogy újra megtegye. És meg is teszi! Harry szinte sikoltozik örömében! Nem most rúg előszőr a baba, de ő sajnos sosem volt jelen, amikor ez történt. Neki ez az első.

- Ez csodálatos! - suttogja és kibújik a takaró alól. Széles vigyora körbeérné a fejét kétszer is.

- Tudom! - suttogom boldogan és a hajába túrok.

- Ez nem fáj? - kérdi kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

- Nem! Ha fájna, nem valószínű, hogy ennyire mosolyognék!

- Ez igaz! - nyugtázza magának miközben mellém fekszik és átkarol - Aludjunk. Megígértem a szüleidnek, hogy holnap meglátogatjuk őket! - motyogja a nyakamba.

- Nekem még mindig olyan furcsa, hogy anyámék Angliába költöztek! - mondom kissé döbbenten.

- Majd megszokod! De most aludj már végre! Én fáradt vagyok! - nyöszörög. Feladom, nem válaszolok, csak elhelyezkedem és becsukom a szemeim.

Reggel a lányok csendben léptek le, mi pedig egészen 10-ig aludtunk. Harry ma nem stúdiózik, előre felénekelt pár részt, ezért is volt olyan sokáig mostanában. Épp anyámékhoz tartunk ebédre. A hó szállingózik, a rádióban csupa ünnepi zene szól, és engem teljesen elkap a december érzése, a karácsony hangulata. Az első karácsonyunk Harry-vel, ahol ráadásul már nem csak ketten leszünk ... Elmosolyodom a gondolatra, mire ő a lábamra teszi a kezét. Amikor rám néz, ő is mosolyog, mint ha csak a fejembe látna.

Az út nem hosszú anyámék házáig, de a hó miatt elég nehézkes. Harry megfontoltan vezet, amiért hálás is vagyok. Amikor odaérünk apa tárja ki nekünk az ajtót és meleg öleléssel köszönt minket. Beérve egy nagy meglepetés ér, a bátyám és menyasszonya a kanapén nyújtóznak. Ennél szebb karácsonyom nem is lehetne! Az egész családom itt van, mindenki, akit szeretek. A bátyámék az egész hónapot itt töltik, csak januárban mennek vissza Magyarországba.

Az ebéd isteni, hazai ízek. Ez még a lányomnak is tetszik odabenn, szerencsére most nyugton van. Egész délutánig beszélgetünk a családdal.

- Hozok még egy kis forró csokit magamnak! - jelentem ki és már indulok is a konyhába. A bögrét a pultra tenném, de nem ér el a kezem addig, mert a hasamhoz kell kapjak. Fájdalmasan felnyögök, ezzel egy időben a bögrém hangosan csattan a konyha csempéjére és hullik darabokra. Harry-vel az élen, mindeki a konyhába rohan hozzám.

- Mi történt? Jól vagy? - megfogja a kezem és egy székhez vezet. Össszeszorított szemekkel, begörnyedve jutok el addig, hogy leülhessek. A fájdalom nem múlik, megszólalni sem tudok.

- Azonnal hívok egy mentőt! - csattan fel anyám és a telefonért nyúl.

- Nem! Nem kell! Minden oké! - nyöszörgöm.

- Hát nekem egyáltalán nem úgy tűnik! - korhol Harry és leguggol elém. Aggódó tekintettel méreget. A kezét a hasamra teszi, finoman simogatni kezdi.

- Azt hiszem csak ... Rossz helyre rúgott! - motyogom, ahogy a fájdalmam alábbhagy. - Most már jobb! - ellazulok és a kezem a Harry-ére teszem.

A pánik elmúlik, valószínűleg vesén rúgott a lányom, de ez megesik néha ... Bár akkor azt hittem odacsinálok a konyha közepére, így néhány óra elteltével nyomát sem érzem a dolognak. Harry persze túl aggódja és erősködik, hogy menjünk orvoshoz. Bárhogy győzködöm, nem adja fel, így holnap elmegyünk egy vizsgálatra. Utálok már orvoshoz járni.

Miután hazamegyünk, ránk esteledik, de nem felejtettem el az ígéretemet Jenny-nek. Felhívom Andy-t még lefekvés előtt.

- Hello Ada! Mizujs veletek? - szól bele jó kedvűen.

- Hey Andy! Minden oké, köszi! És ott, minden rendben?

- Őőő .. Persze! Miért? - elbizonytalanodik, amiből tudom, hogy egyáltalán nincs rendben még semmi.

- Figyelj, tudom, hogy mi a helyzet. Beszéltem tegnap Jen-nel!

- Ne próbálkozz Ada! Láttam, hogy elvolt azzal a pasassal! - a hangja átvált dühösre.

- Andy! Hallgass meg, ha már vele nem teszed! Nem védeni akarom, ha megcsalt, az nem az én dolgom ... De ez a srác a rokona! Az unokatestvére! Könyörgöm, ne legyél ekkora s*eggfej! - morgom mérgesen a telefonba. Szinte hallom, ahogy a lélegzete is elakad. - Jól hallottad! Unokatestvérek! Nem a szeretője! Sosem csalna meg téged, te hülye! - már mosolyogva mondom, bár úgysem látja.

- Hogy én mekkora ...

- Igen! Hatalmas! - szakítom félbe nevetve - Hol vagy most?

- Josh-nál ... - motyogja halkan.

- Akkor nincs más dolgod, veszel egy csokor rózsát, hazamész és bocsánatot kérsz tőle, mert szét van esve miattad! Komolyan ti férfiak nem vagytok eszeteknél, ha féltékenyek vagytok! Legalább nyomozzatok, mint mi, nők! - nevetek hangosan a végén, mire ő is csatlakozik. Néhány percbe beletelik, mire megnyugszunk.

- Hey Ada! Kösz mindent! Te vagy a legjobb! - mondja kedves hangon.

- Ó tudom Samuels! Tudom jól! - mondom önteltséget produkálva utána elköszönünk. Nos, a napi jócselekedet is megvolt, úgyhogy nyugodtan bújok ágyba, a vőlegényem mellé.

190.bejegyzés

Ez a néhány nap Los Angelesben kellemesen telt, várost néztünk, elmentünk egy tetkó szalonba is, ahol varrattam néhány dolgot magamra. Eleinte nagyon élveztük, hétköznapi emberekként jártunk az utcákat. De sajnos a hírünk hamar elterjedt, így a fotósok és rajongók is egyre többen és többen lettek.

Conorral szinte minden éjjel a nappaliban kötöttünk ki, sokat beszélgettünk, néha söröztünk. Nem volt ez másképp a mai este sem.

- Szar lesz, ha holnap haza repültök! Nagyon jól éreztem magam, amíg itt voltatok!

- Óh, ne kezdjük a csöpögős búcsúszöveget Maynard! Nem örökre megyünk! - kacagtam.

- Tudom, tudom ... De jó volt, hogy újra laknak velem ... Szar magányosan élni! - ahogy látom eléggé el van keseredve.

- Miért is élsz te itt? Úgy tudom minden családtagod és barátod Londonban, vagy környékén van ...

- Ide köt a szerződésem! - nem hangzik túl lelkesnek.

- És ha lejár?

- Eladom ezt a rohadt nagy házat és veszek egy lakást London belvárosában! - na, ez már elég határozottan csengett.

Fogalmam nincs, hogy történt, de a beszélgetésünk valahogy újra nálunk kötött ki ... Jelen esetben Ada családjáról ment a téma.

- Szóval azt mondod, hogy hónapok óta nem láttátok őket?

- Igen ... Az eljegyzés óta! Hű ... Elég nehéz menet volt! - megkönnyebbült mosoly játszik az arcomon az emlékektől.

- Styles ... ne vedd tolakodásnak, de belegondoltál már abba, hogy neki mennyire hiányozhatnak a szülei? Hónapok óta nem látta ... Szinte nem is beszélt velük!

- Egy érzéketlen paraszt vagyok ... - döbbenek rá, ahogy eljut a tudatomig mit is mondott Conor - Végig azzal voltam elfoglalva, hogy az én anyáméknak mennyire hiányzik Ada. Hogy vajon mit szólnak a gyerekhez?! ... Hogy nem jutott eszembe az ő családja? Hogyan? - tejesen kiakadtam. Ezt Conor is látja rajtam.

- Nyugi! Nincs veszve a dolog ... Talán ez még jól is elsülhet! - vigyorog rám, mint aki mindent tud.

- Miről beszélsz? - teljes zűrzavar állt be a fejemben. Mégis mit tervez ez a csávó?

- Reménytelenül hülye vagy! - vállon vereget

- Köszi! Ennél nagyobb dícséret sose hagyja el a szádat ... - morogtam és megittam a sörös üvegem alján maradt kortyokat.

- Arra gondoltam, hogy beszélhetnél velük ... Hívd el őket hozzátok! Úgy gondolom megengedhetsz magadnak két repülőjegyet, amit megveszel a szülőknek ... Az ilyen fontos dolgokat mégsem skype-on kellene közölni ... Személyesen nagyobb a hatás.

- Én is attól félek! Láttad volna mit szóltak, amikor eljegyzés volt ... - ráncos homlokkal meredek Conorra ... Ez a pasi egy zseni! Komolyan, hogy a viharba nem jutott ez nekem eszembe? Miért kellett ehhez ő?

*Ada*

Hajnal van, egyedül vagyok az ágyban ... Lassan hozzászokok ehhez. Le merném fogadni, hogy szokás szerint lent a nappaliban megy a pletyka, egy-egy sörrel a kezükben.

Mosolyogva fordulok a másik oldalamra, de valami nem hagy nyugodni ... Nem, még sem kellene fülelnem! De ha azt akarnák, hogy ne hallja senki, elvonulnának, nem pedig a nappaliban beszélnének. Addig győzködöm magam, hogy elindulok halk léptekkel.

- Gondolkodtál már, hogy milyen nevek tetszenek?

- Még az sem biztos, hogy kislányunk lesz! Az orvos azt mondta, hogy csak később lesz 100%. - óóh ez milyen cuki már. Nem gondoltam volna, hogy épp ez lesz a téma. Megnyugodva ballagok vissza a szobába, széles mosollyal az arcomon. Eleget hallottam és egyébként is utálok fülelni. Újra ágyba bújok és egy kényelmes pozíció megtalálása után újra elalszom.

Nem! Hagyjanak békén! Nincs semmi bajom! Harry! Hol vagy? Nem látlak! Miért vagy szomorú? Kérlek! Szólalj meg, mondj már valamit! Hallani akarlak!
Nem hallom és nem látom őt ... Mi ez a sípolás? Kórházban vagyok? Körülnézve csak zöld maszkos embereket látok magam körül. Nem hallom mit mondanak, kapkodnak és én erősen küzdök, hogy ébren tudjak maradni. Ahh, de idegesít ez a sípoló hang! Harry csinálj valamit az ég szerelmére!
Gyerek sírás? Gyerekem született? De akkor miért ilyen szomorú mindenki? Harry! Gyerekünk született! Boldognak kéne lenned! Mindenkinek örülnie kéne! Egy új élet kezdődött el! ... Most miért lett csend? Miért rázod a fejed? Harry, az istenért mondj valamit!
A sípolás a fejem mellett gyorsul, de egyre halkabb. A fülemben csak a lüktető vér és a kapkodó lélegzetemet hallom. Mi történik? Összeszedem magam és felnézek, hogy mi zajlik előttem.
Mi történt vele? Nem látom ... A kisbabámat akarom! Az erőm elszáll és én a párnára rogyok.

Fehér falak, kórház fertőtlenítő szaga, újra a sípoló hang, ami ütemesen hallatja a szívhangomat. Amint magamhoz térek, a csipogás gyorsulni kezd. Hol van a gyerekem? Hol van Harry? Próbálok mozdulni, de nagyon gyenge vagyok. Sikerül a fejemet oldalra fordítanom. Meglátom Harry-t, az ágyam mellett ül, a feje lehajtva, arcát a tenyerébe temeti. Próbálok szólni neki, de nem sikerül. Valamiért mégis felpillant. Szemei vörösek, kisírtnak látszanak, karikásak, a haja össze-vissza áll.

- A gyerek nem az enyém! Hogy tehetted ezt? Hazudtál! - kiabál velem sírva Harry. Próbálok szóhoz jutni, de csak nyöszörgök. Nem tudok megszólalni és már én is sírok.- Hogy tehetted ezt? Ada! Ada! - csak a nevem visszhangzik a fejemben.

- Ada az ég áldjon meg! Térj magadhoz! Ébredj fel! - Harry kétségbeesetten rázogat. Nehezen nyílik ki a szemem és szinte azonnal vissza is csukom, mikor a könnye az arcomra hullik. - Hála istennek! - magához szorít- Jól vagy?

- Mi történt? - motyogom a mellkasába és magamhoz ölelem. Ekkor tűnik csak fel, hogy a szemeim könnyesek, alig látok tőlük.

- Rosszat álmodtál! Kiabáltál és sikoltoztál! A fárszt hoztad rám! - hadarja szinte levegővétel nélkül, közben még mindig magához szorít.

- Sajnálom! Csak ... Álom! - mormogom és próbálom visszafogni a könnyeimet, de azok csak utat törve maguknak folynak végig az arcomon, Harry pólójába.

- Itt van! Itt vagyok! - ront be az ajtón Conor - Tessék! - a kezembe nyom egy nagy pohát vizet

- Idd csak meg! Jót fog tenni! - Harry még mindig kétségbeesetten néz, figyeli minden mozdulatomat. Még inni is segít, ami jól is jön, mert az egész testem remeg. Miután ittam, a poharat az éjjeliszekrényre teszi, Conor pedig már el is tűnt. Harry a kezem szorongatja. - Jobban vagy? - Válaszolni nem tudok, nem vagyok biztos benne, hogy meggyőzném, így csak bólintok egyet. - Akarsz beszélni róla?

- Nem! Csak el akarom felejteni! - nyöszörgöm és még a szemem is összeszorítom.

- Annyira rossz? - a hangja halk, szinte alig hallom. Ismét csak bólintok. - Ne sírj! Csak egy rossz álom volt! - hüvelykujjával letörli az arcomról a könnyeket, de ő is gyakran pislog, hogy visszatartsa a kitörni kívánkozó sírását. - Nagyon rámijesztettél, hallod?! - magához húz újra és a hátamat simogatja. Nem bírom tovább, ki kell adjam magamból.

- Hogy tehetted? - eltolom magamtól, mire ő döbbenten néz rám - Ez igenis a te gyereked! Ne merd még egyszer azt mondani, hogy nem a tiéd! És miért nem válaszolsz, amikor kérdezlek? Rám sem néztél, csak zokogtál aztán kiabáltál .... - tombolok és az arcom a kezembe temetem. - Az sem érdekelt, hogy közben majdnem meg is haltam! - a hangom remeg, bizonytalanul cseng. Néhány perc csend telepszik ránk.

- Tudod, hogy most olyanért baszol le, ami nem történt meg, csak az álmodban? - kérdezi hitetlenkedve

- Olyan valósághű volt! - zokogom.

- Ada! Szeretlek! A babánkat is szeretem! Soha nem jutott eszembe, hogy nem tőlem van! És soha nem mondanék ilyet! Főleg nem ... így ... - motyogja és újra magához húz én pedig csak bőgve bújok hozzá, rázkódva kapkodom a levegőt. - Nyugodj meg! Most már minden oké! - simogat és a hangja olyan megnyugtató.

***

- Utálok repülni! - morgom a párnába, amit az arcom elé szorítok. Meg kell hagyni, az első osztályon kifogástalanul puha párnákat osztogatnak.

- Tudom! De azt is tudom, hogy általában átalszod az utat, szóval nem lesz gond! - vigyorog szélesen rám Harry.

- Oké, ebben igazad van!

- Nekem mindig igazam van, baby! - önelégülten néz rám, megvillantja tökéletes fogsorát, engem meg elönt valami fura érzés. Le akarom teperni. Oh de mégis egy reülőn vagyunk, az előbb még sírva búcsúzkodtam Conortól, most meg már teljesen más irányt vettek a gondolataim. Kemény dolog ez a hormon cucc .... - Min töröd a buksid? - kopogtatja finoman a fejemet.

- Azon, hogy melyik oldalamon aludjak! - füllentek, bár részben igaz is, jobb szeretem már a felszállást is alva átélni.

- Akkor miért vagy kipirulva? - mosolyog mindentudóan. Basszus, mint ha belém látna. Most mit mondjak?

- Csak ... Melegem van. Neked nincs? - halkan kuncog. Azt hiszem tényleg átlát rajtam.

- Aha ... Elég forró a levegő most! - rám kacsint pimaszan és újra a magazint lapozgatja, amit a reptéren vett. Itt a remek alkalom, hogy bevágjam a szunyát!

***

- Hahó, álomszuszi! Üdv London felett! - simogatja az arcom. Csak morgolódok és újra aludni akarok, de ő nem hagy. - Nem, nem! Ébresztő! Hallod?

- Ahj - sóhajtok megadóan és erőltetve kinyitom a szemem - Fent vagyok!

- Remek! - egy nagy cuppanóst nyom a homlokomra - Csatold be magad, landolunk!

- Harry! Még csak most landolunk? - döbbenek le - Még alhattam volna ... Tudod, hogy nem szeretem ezt az egészet!

- Tudom, de amint leszállunk, lesz egy kis meglepetésem! - mosolyog édesen. Ellágyultam, szóval csak becsatolom az övem és szorítom a kezét. Nyugtatóan simogatja a kézfejem. A landolás nem volt olyan vészes, mint amire számítottam, de azért nem szivesen élem át újra. Mivel legelöl ültünk, így majdnem az utolsóként szállunk le a gépről. A csomagjainkra várunk, amikor ismerős hangok csapják meg a fülem!

- Elutazik otthonról, aztán már meg sem ismeri a családját! - azonnal hátra néztem és úgy volt, ahogy gondoltam.

- Louis! Srácok! - visítottam és rohanva indulok feléjük. Egy pillanatra Harry-re néztem, aki csak rémült arccal követi, ahogy futok. Louis karjába vetettem magam és csak lógok rajta - Jajj annyira hiányoztatok! Olyan jó újra itthon!

- Nyugi Törpe! - csitít Louis nevetve - Örülök, hogy itt vagytok! Már kezdtem fogyni ... A lányok is remekül főznek, de mégis a tied az igazi! - kacag amitől nekem is nevetnem kell.

- Louis! Ha ezt Nessi hallaná, már csak keresztapa lehetnél!

- Leszek is! Remélem! - néz rám, utána Harry-re összeszűkített szemekkel. A barátom hátulról átkarolva húz magához.

- Ha még egyszer elrohansz, én nem tudom mit csinálok veled! - suttogta a fülembe. Elprulva bólintok. Bele sem gondoltam, hogy akár gond is lehet ebből. Eleshettem volna, vagy ilyesmi.

- Köszi Louis, hogy jöttetek! Minden rendben? Elintéztetek mindent?

- Persze Hazz! Ne aggódj, minden oké!

- Mi minden? Mit titkoltok? - próbálok fenyegetően nézni és nagyon remélem, hogy hatásos.

- Persze! Foglalkozz csak velük! Mi igazán ráérünk kivárni a sorunkat! - motyog közbe Niall.

- Ó basszus! - odaléptem hozzá - Hiányoztál! Ne haragudj! Ez a két tökkelütött elvonta a figyelmem! - mosolyogva magamhoz húzom. Így tettem ezt Zayn-nel és Liam-mel is.   - De hol hagytátok a lányokat?

- Mind iskolában vannak ... - motyogják nem túl lekesen.

- Óh ... Ne búsuljatok! Inkább menjünk haza! Az az igazság, hogy nagyon éhes vagyok! - suttogtam a végén, mint ha valami nagy titkot árulnék el. A srácok nevetve vették át Harry-től a csomagokat és meg sem álltunk a kocsikig.

***

- Harry, te menj előre! - utasítja Zayn.

- Te pedig, Hercegnő, gyere csak ide! - Liam karonragad és magához húz - Ezzel most bekötöm a szemed. - mutat nekem egy kendőt.

- Hogy mi? Ne már! Nem először járok a házban! Úgy tudom, én is itt élek! Semmi szükség erre Liam! - győzködni próbálom, de hiába. Harry eközben már el is tűnt. Mi a franc folyik itt?

- Csak semmi ellenkezés, vagy a szád is bekötjük! - teszi hozzá nevetve Niall. Forgatom a szemem és Liam elé állva hagyom, hogy bekösse a szemem.

- Mit műveltetek? Leégett a ház? Új bútor? Mit rejtegettek? - faggatnám őket, de senki nem szól semmit, csak vezetnek befelé. Erősen reménykedem, hogy ne bukjak fel és ne vezessenek neki semminek.

- Meglepetéééés! - kiabálják amint belépek. Azonnal leszedem a kendőt a szememről és pislogok néhányat, hogy tisztán lássak.

- Uram Isten! Hát ti? - teljes ledöbbenésemben ennyi jön csak ki.

- Nem is örülsz? - közelebb lép anya, én pedig magamhoz ölelem.

- Jajj dehogynem örülök, csak le vagyok fagyva! - apukámat is megölelgetem. Hihetetlen, hogy mennyire hiányoztak már nekem! Egy kicsit el is érzékenyülök az ölelésükben.

- Kislányom, elég jó súlyban vagy ... Ahogy látom a fiúk a gondodat viselik! - pimaszkodik velem anya és az arcom paskolgatja.

- Na de anya! - pirítok rá nevetve ... és megkönnyebbülve. Talán még nem állok készen az unoka bejelentésére. Harry szülei is itt vannak, miután köszöntünk egymásnak, a nagy család a nappaliban beszélget, a bandatagok pedig szép lassan szivárognak elfelé ... Mi folyik itt? Csak én nem tudok valamit? - Harry! Segítenél a konyhában? - szólok oda kedvesen a páromnak, aki lelkesen bólint és már megyünk is.

- Mit kell segíteni drágám? - mosolyogva fordul felém.

- Semmit! - próbálok kedves lenni vele - Harry mi ez az egész? Mit keresnek itt anyámék ... és a te szüleid?

- Én ... Azt hittem örülsz, ha látod őket! - mondja teljesen ledöbbenve.

- Igen! Örlök is! Nagyon hiányoztak, de ... Mit tervezel? Ismerlek már ... Átlátok ezen, csak úgy nem repíted ide őket Magyarországból, mert nekem hiányoznak ... - egy kis sóhajt követően már be is lettem avatva.

- Arra gondoltam, hogy biztos hiányzik a családod ... Szóval elhívtam őket ide!

- És? Mi van még?

- És ha már itt vannak miért ne mondhatnánk el, hogy ba.... - az ujjam a szájára tapasztottam.

- Tudtam, hogy több van itt, mint egy kis hiányzás ... Talán megbeszélhettük volna, nem gondolod? Itt nem csak rólad van szó ... Rólam is ... Rólunk, Harry! Tudod, ez egy olyan dolog amiben már nem csak te döntesz! - nagyon igyekeztem, hogy ne legyen bántó a hangom, de egy kicsit haragszom rá.

- Én csak jót akartam ... - lehajtott fejjel áll előttem. Annyira gyerek ... Annyira sebezhető.

- Tudom, csak azért mondtam ezt, hogy ... Gondolkozz el! Hozzá kell szoknod, hogy most már nem csak magadról kell döntést hoznod, és ahhoz is, hogy most már közösen döntünk. - nagy, sajnálkozó szemekkel néz rám, a haragom pedig elszáll egy pillanat alatt. Magamhoz húzom és szorosan ölelem.

- Haragszol? - motyogja a nyakamba.

- Dehogy haragszom, te kis hülye! Most akarod elmondani... ? - kérdeztem már kissé bátortalanabbul és eltolom magamtól, hogy lássam az arcát. Nem szólal meg, csak bólint egyet és már fogja is a kezem. A nappaliban nagy a jókedv, Harry-vel a szoba közepén állunk meg és én egyre idegesebben szorítom a kezét. A fejemben csak az visszhangzik: Mind itt halunk! Harry köhint egyet, a figyelem máris az övé ... Vagy a miénk.

- Be kell valljam, nem csak azért hívtalak ide titeket, hogy együtt lehessünk ... - kezd bele kissé ideges hangon - Szeretnénk valamit elmondani nektek. - jelentőségteljes pillantást vet rám, a szívem máris a torkomban dobog. Nyelek egyet, hátha segít a dolgon, de csak rosszabb lesz. A gyomrom liftezik, a lábam remeg és hirtelen melegem is lesz. Óvatosan megszorítja a kezem, jelezve, hogy innentől nekem kellene tennem valamit. Mély lélegzetet veszek és újra a szülők felé fordulok. Szinte látom magam, ahogy fal fehér arccal nézek rájuk.

- Harry-nek és nekem ... Kisbabánk lesz! - nyöszörgöm és a falat nézem a hátuk mögött. Még pislogni sem merek.

- Tessék? / - Hogy mi? - pattan fel egyszerre Annie és apám. Ijedten pislogok néhányat és hátrébb lépek.

- Ez ... Teljességgel elképzelhetetlen ... - fakad ki az anyósjelöltem.

- Túl fiatalok vagytok! - egészíti ki apám, remek akcentusával. Anyura és Robra pillantok akik még sokkos állapotban ülnek a kanapé két végében. Szinte már könyörgök a szemeimmel, hogy tegyen valaki valamit. A sírás fojtogat, Harry pedig átkarolva a hátamat simogatja.

- Ez igaz, de ... Ez van! Gyerekünk lesz, ez már biztos! - Harry hangja nyugodtnak hallattszik, pedig tudom, hogy egyáltalán nem az. Minden csak nem nyugodt.

- Mégis hogy gondoljátok? Se házatok ... és alig vagytok együtt kis ideje ... hányszor szakítottatok és ... Mégis hogy képzeltétek ezt? - kiabál velünk Annie, Rob pedig feláll és nyugtatni próbálja.

- Elengedlek Angliába ... És te tönkre cseszed az életed!? - ordít velem apám, már magyarul. Összerezzenek a hangjától, még a szemem is összeszorítom. - Csalódtam! Hatalmasat! - anyám követi Robin példáját, nyugtatja aput, majd végül kivezeti apámat a hátsó udvarra. Nem akarok Harry családja előtt bőgni, úgyhogy sietős léptekkel a földszinti fürdőbe rohanok, becsapom az ajtót és összegömbölyödve a sarokban zokogásban török ki.

- Ada! Hol vagy? - hallom Harry kiabálását, de nem szólalok meg, csak sírok tovább. Az ajtó kinyílik és ő szomorú pillantással terem mellettem - Ne sírj kicsim! - az ölébe vesz és a mellkasára hajtja a fejem - Ne sírj, minden rendben lesz!

- Harry, hogy lenne minden rendben? Apám épp, hogy nem tagadott ki az előbb. És anyukád? Láttad, mennyire kiakadt! - hadarom egy levegővétellel.

- Megoldjuk! Nyugodj meg! Csak sokkolta őket ... Megnyugszanak és rájönnek, hogy milyen hülyék voltak. - motyogja a fülembe és puha puszikkal borítja be az arcom, lepuszilja néhány könnyemet. Nem tudom mennyi ideig gubbasztottunk a fürdő padlóján ülve, de Harry úgy döntött, ideje újra szembenézni az ősökkel. Remegő lábakkal követem őt, ahogy csak tudok, a hátamögé bújok.

- Jajj kicsim! Sajnálom! - lép oda Annie zokogva és magához ölel. Kifújom a benn tartott levegőt, magamhoz öleletem, de a szemem folyamatosan apámon tartom. Vajon ő is megbocsájt?

- Semmi gond! - motyogom mikor elválunk az ölelésből. Anya és Robin után már csak apa maradt ... Állunk egymást előtt, méregetjük a másikat, találgatva, ki tegye meg a kezdő mozdulatot. A szemem újra könnyes lesz, már nem bírom tovább. Végre megmozdul és könnyes szemekkel magához ölel.

- Sajnálom! - suttogja és mind a ketten sírunk. Ez most a megkönnyebbülés hatása és sokkal jobban esik, mint a fürdőszoba padlóján eresztett könnyek. Percekig állunk, és mikor elváltunk, akkor sem eresztjük egymást, apa fogja a kezem. Leülünk újra mind a nappaliban és már jönnek is a kérdések a babáról, rólunk ... Mondjuk úgy, hogy mindenről. Úgy döntök, itt az ideje szemléltetni is a történteket, szóval leveszem a túl méretes pulcsit magamról, így a pólóm alatt már nagyon is jól látható gömbölyödő pocakom. Harry ragyogó szemekkel néz, megsimogatja és még büszkébben jelenti be, kislányunk lesz! Bár hozzáteszi, még nem biztos, de eddig úgy néz ki. Felmerül az is, hogy nem sokára talán elköltözünk, Harry venni szeretne egy házat, ahol végre család lehetünk. Furcsa ezt hallani, sosem beszéltünk erről ... Ez is egy olyan dolog, amiben már ketten kell majd döntsünk.

189.bejegyzés

Az életem ennél jobb már nem igazán hiszem, hogy lehet ... Hazaérve Conorhoz elmeséltünk mindent és természetesen önfeledt örömmel fogadta az új infókat a babánkról. Hogy tud így örülni, mikor ... Én is tudom, hogy mit érez ... Tudom, hogy képes lett volna Harry gyerekét sajátjaként nevelni, és tudom, hogy ... szeret! Ez olyan ... nem is tudom, hogy milyen! Eléggé bánt a dolog! Valószínűleg én nem tudnék ilyet tenni, de az is igaz, hogy még nem éreztem senki iránt így. Harry olyan nekem, mint a levegő! Elég nehéz és szar nélküle az élet ... Konkrétan nem léteztem, amíg ő nem volt mellettem.

Ahogy a kanapén ülök, nézem ezt a két srácot, ahogy ugrál fel-le a szobában x-boxozás közben, elgondolkodom azon, hogy nyilván egyik sem apa szerepre érett még ... De vajon milyen lesz? Harry milyen apa lesz? Csak ez a kérdés forog az agyamban és a válaszok tárháza elég hamar kimerül ... Bizonyára jó, hiszen imádja a gyerekeket ... A gyerekek is imádják őt. Ez egy tökéletes férfi számomra. Elmosolyodom miközben ezen gondolkozok, aztán már csak azt veszem észre, hogy a müzlis doboz a kanapéra szóródik és a két fiú meredten áll a konzolokkal a kezükben, háttal a tv-nek.

- Minden oké? - rémült arccal néz rám Harry és a hangja kissé megremeg.

- Csak ... - elpirultam, és fogalmam nincs mit mondjak. Ó Harry, csak azon agyaltam, hogy vajon milyen apja leszel a gyerekünknek?! Nem, ezt mégsem mondhatom ... A pillantásuk éget és szinte levegőt sem vesznek, annyira meredten bámulnak   - Elgondolkodtam, ennyi az egész! - préselem ki magamból. Végülis nem hazudtam ...

- A müzli! Elejtetted! - motyogja visszatérve a valóságba Conor. Odalép és felszedegeti.

- Nem, Conor! Hagyd, majd összetakarítom! Játszatok csak! - eresztek egy szégyenlős mosolyt felé és kiveszem a dobozt a kezéből.

- Nem! Ez az én házam! Azonnal jövök, keresek porszívót! - motyogja és már ott sincs. Harry mellém huppan és magához húz. A hajamba puszil és én a vállára hajtom a fejem.

- Minden rendben? Nem fáj semmid? - még mindig aggodó a hangja.

- Harry! Csak elméláztam! - mostmár kacagok és a számba dobok egy müzliszemet.

- Mégis min tudsz annyira elbambulni, hogy még a kaja is kiesik a kezedből? - a hangja mostmár inkább csipkelődő, játékos.

- Hát ... Én csak ... - ismét totál elvörösödök. Mi ez nálam? Bizos a hormonok teszik ...   - Rajtad! -suttogom

- Rajtam? - kérdez meglepve, mire bólintok - És mégis mit?

- Nem is tudom! Csak ... Tudod nagyon ráérek, amíg ti játszotok és már minden eszembe jutott! - próbálok szabadulni a vallatástól - Müzlit? - meg sem várva a választ tömöm a szájába és remélem, hogy több kérdést nem tesz fel.

- Nem, köszi nem kérek! - morgogja és nagyokat rág. Ajaj, szabadul a szájában lévő akadálytól.

- Itt is vagyok! - szól közbe Conor és gurít maga után egy porszívót - Mivel úgy látom, nem éltél a három másodperces szabállyal, ez mind megy a szemétbe. - nevetve mondja, utána beindítja a masinát. Felhúzom a lábam és Harry ölébe teszem. Hálás vagyok, hogy ez a gép ilyen hangosan zúg, nem tud kérdezni többet.

- Valaki még várandósan is milyen hajlékony! - üti meg a fülem rekedtes hangja és az arcom még jobban lángbaborul! Basszus! Hogy képes erre egyetlen kis mondattal?

***

- Harry ... Gondolkodtál már azon, hogy a szüleink mit reagálnak, ha megtudják? - kérdezem és felkönyökölök a párnára, hogy jobban lássam őt. Az éjjeli lámpa fényében elég sejtelmes, fél arca árnyékos, a másik fele pedig tökéletesen megmutatja nekem magát.

- Hmm ... Azon nem, de azon igen, hogy talán ideje lenne elmondani! - motyogja, utána ő is felkönyököl és mosolyogva néz.

- Mikor akarod?

- Amint hazamegyünk! Úgy is régen jártunk arra ... Főleg te! - teszi hozzá

- Igen ... Én elég régen! - sóhajtok egyet - Te mikor?

- Mikor hiányoztál, gyakran hazamentem! Azt hittem, hogy ott nem érzem majd olyan erősen ... - motyogja és a szeme csillogni kezd - Borzalmas volt! - alig hallható a hangja.

- Te csináltad magadnak! Ez is csak azért volt, mert egy fafejű hülye vagy! - csattanok fel, bár nem vagyok mérges. Már nem érdekel mi volt, csak az, hogy mi van és mi lesz.

- Hányszor mondjam, hogy sajnálom? Tényleg megbántam! Én is szenvedtem akkor, nem csak te! - morogja bűnbánóan

- Harry, én már nem haragszom! Csak az zavar, hogy ... mindig ilyen forró fejű vagy! Amit eldöntesz, azért addig tepersz, amíg meg nem kapod! Talán néha ülj le és gondold át! Jót tehet! - a hangom lágy, tényleg nem akartam, hogy megsértsem ezzel

- Ha nem teperek, most nem lennél velem! - motyogja mosolyogva

- Ezt hogy érted? - kérdezem összeárncolt homlokkal

- Ahj! - sóhajt - Akkor most mese ... - felül és mutatja, hogy hajtsam az ölébe a fejemet. Megteszem és izgatottan várom, hogy mi lesz ebből - Volt egy lány .. Még úgy a nyár elején csöppent az életünkbe ... Az életembe! - kezdett bele és közben a hajammal játszadozott - Amikor megláttam, a szívem kihagyott egy ütemet, aztán hirtelen duplát vert ... Már akkor tudtam, hogy kell nekem! De a lány nem volt egyszerű eset ... Ó néha még ma sem az! - kacag én meg csak bosszúsan nézek fel rá, persze én is nevetek ezen - Nehezen ment ... Óhh nagyon nehezen! - kacag fel újra - Már alapból az nehéz volt, hogy beszéljek vele! Nem is értettem mit hadar! Döcögősen ment ... Ahh de az első csók! Milyen tökéletes volt!- az ölében fekszem és totál el vagyok olvadva! Ne már, hogy ez a romantikus Harry ennyire levesz a lábamról ... Az arcom kipirult, még a füleim is lángolnak - Aztán az enyém lett .... Hihetetlen volt és nagyszerű egyszerre! - már az arcom simogatja - Utána egy kurva nagyot hibáztam! - a hangja elcsuklik és én felnézek rá ijedten, de ő csak bámul előre és lehunyja a szemét - Hagytam őt kicsúszni a kezeim közül ... Pedig tudtam, hogy ő a minden nekem! Mekkora hülye voltam! - túr a hajába idegesen. Ahogy látom, még nem nagyon sikerült ezen túllennie ... Egyáltalán túlleszünk ezen valaha is? - De újra az enyém vagy és soha! Soha az életben nem hagylak még egyszer elmenni! - felültet az ágyon és szorosan magához ölel. Óh, ez olyan kétségbeesett ölelés. Tényleg, mint ha soha nem akarna elengedni. Hosszú percekig ülünk egymásba fonódva, én a hátát simogatom, hogy megnyugodjon. Mikor már nem annyira merev, eltávolodok, hogy láthassam az arcát.

- De hisz akkor sem a lány ment el ... - suttogom. Rémült szemeivel az enyémbe fúródik.

- Tudom! - szinte csak tátogja olyan halk a hangja - Sajnálom! - szinte már nyüszít, könyörög. Miért nem érti meg, hogy én már ezen túlléptem?

- Szeretlek! - mondom magabiztosan és magamhoz húzom, megcsókolom.

***

- Ügyes figyelem elterelés drágám! - mosolyog szélesen. Hihetetlen, hogy neki milyen jól áll a sex utáni haj. Én azt sem tudom, hol hagytam el a hajgumim közben. De nyilván az ágyban lesz...

- Köszönöm! Nagyon igyekeztem! - villantok egy 100 wattos mosolyt és hozzá bújok - Fáradt vagyok! - motyogom

- Aludj! Elég késő van már! - simogatja a hátam és én a mellkasán merülök álomba.

*Harry*

Ő már alszik, de nekem folyamatosan csak jár az agyam! Nem bírok kikapcsolni. Óvatosan mászok ki alóla, szerencsére nem ébred fel. A táskámhoz lépve halkan matatok a kis füzetem után. Amint megtalálom még magamhoz veszek egy tollat és kimegyek. A nappaliban találom meg a nekem való helyet, kinyitom a füzetkém és az szinte ordít rám, olyan üres. Felsóhajtok.

- Hát így nem lesz új album! - motyogom magamnak és nem várt válasz is jön rá.

- Segíthetek, ha gondolod! - a nappali közepén látom meg Conort, egy bögre teát szorongat.

- Egy feltétellel! - mondom fenyegetően, mire ő azonnal vigyázba vágja magát, és rémület is látszik rajta. Ne már! Ő fél tőlem? Oké, hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik!

- Hallgatom! - mondja halkan.

- Én is kérek teát! - kitör belőlem a nevetés, ahogy belőle is.

- Baszd meg Styles, a szart is kiugrasztod belőlem! - mondja nevetve.

- Nagyon helyes! Reméltem is Maynard! - pimaszkodok és várom, hogy visszatérjen a konyhából.

- Szóval új album ... - motyogja - Téma?

- Valószínűleg a szerelem! De ... Nem elcsépelt, szir-szar, lagymatag számok ... Ez olyan odaverős-szerelmes kell legyen! - lelkesülök.

- Nem hinném, hogy ez neked nehezen menne! - vigyorog.

- Nem könnyű ezt az érzést papírra vetni! - válaszolok kissé szégyenlősen.

- Neki írsz ... ? Neki szeretnéd?

- Azt hiszem igen!

Összedugjuk a fejünket, és csak jegyzetelünk mindent, ami jön. Legvadabb álmomban sem képzeltem, hogy Maynard lesz az, aki segít nekem, hogy egy dalban mondhassam el a lánynak, hogy szeretem. Az i-re pedig az teszi a pontot, hogy tisztán látom, ő is szerelmes belé, mégis feladja. Ez nekem csak jó, nem akarok vitát. Hogy zavar-e? Természetesen, de próbálom ezt figyelmen kívül hagyni.

A dal valami csodás lett! Tökéletes egy bocsánatkérésnek is, ezzel azt hiszem lezárhatom azt, hogy hagytam, hogy egy csomó kerüljön a kapcsolatunkba. Jól tudom, hogy miattam történt, de ezzel lerázom magamban.

- Köszönöm a segítséget! - ölelem magamhoz lelkesen Conort.

- Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem ... Bár jött ez magadtól is, inkább csak bátorítás kellett, Tesó! - kacag.

- Igen! Valami olyasmi!

- Ti meg mit kerestek itt? Mért nem alszotok? Tudjátok ti hány óra van? - egy álmos, rekedt, mégis angyali hang töri meg az ujjongásunkat.

- Ajaj ... Anya pipa ránk! - vigyorgok Conorra és a füzetet becsukom, odamegyek hozzá - Sajnálom! Én tartottam fel Conort! Jól elbeszélgettünk!

- Ó értem! - láthatóan meglepődik és még mindig alig hisz a szemének. Először rám, majd Conorra néz - Nyomás aludni! Éjjel három óra van csessze meg! - mérgesen terel minket az emeletre. Csak én nem értem ezt a hirtelen hangulatváltást? Conorra kapom a tekintetem aki szintén megdöbbenve néz. Nyugtázom, hogy a hangulatingadozás bizony elkezdődött. Alig hallhatóan sóhajtok és, mint egy szidást kapott gyerek, baktatok fel egész a szobáig.

- Felébredtem és nem voltál itt! Ebben a szobában voltam és ... Minden olyan volt, mint akkor! - a nyakamba veti magát, a szemeit könnyek áztatják. Hát ez meg...?

- Héé! Nyugodj meg! - magamhoz ölelem és simogatni kezdem a hátát.

- Ne mondd nekem, hogy nyugodjak meg! Hogy nyugodnék meg, mikor azt hittem újra leléptél? - álmos szemei haragosan néznek rám. Te jó ég, félelmetes!

- Jó! Sajnálom! Akkor mit akarsz? Mit mondjak? - a hangom koránt sem olyan, ahogy szerettem volna. Hangosabb, erőteljesebb. Nem akartam rákiabálni. Összerezzen és a könnyek újra a szemébe gyűlnek, csak most le is folynak kerek arcán. - Oh Istenem! Ne sírj! Sajnálom! - magamhoz rántom és úgy ölelem, mint még soha - Nem akartam kiabálni! Hallod? Sajnálom! - eltol magától, a pizsama ujjába törli a könnyeit. Türelmesen várom a lebaszást ... De nem jön. Csak törli a szemeit és közben többször felnéz rám, én meg csak állok előtte és lövésem sincs, mit kéne tegyek! Nem voltam felkészülve, hogy máris hullámzik majd a hangulata. - Haragszol? - alig hallható a hangom, még magamat is meglepem vele. Felpillant rám és a szeme egy egészen más emberként néz rám. Ez még mindig az a lány, aki nem egészen egy másodperce a könnyet törölte?

- Akarlak! - morogja

- Mi van??? - a szám tátva marad és nagyokat pislogok rá. MI VAN? Ez most valami teszt, hogy mikor borulok ki tőle ...? Az ajkát harapdálja, félmosollyal a száján bámul engem. - Hűűűűűhaaa! - tör ki belőlem sóhajszerűen, mire a szája lebiggyed és nagy, barna boci szemeket mereszt rám. Ez a terhesség koránt sem olyan "muris", mint én azt sejtettem ... Atya ég!

- Te nem akarsz engem!?

- Nem erről van szó! - a keze után nyúlok de ő elhúzza, a háta mögé kulcsolja őket.

- De erről! Nagyon is erről! Terhes vagyok, meghíztam és már nem akarsz engem! - könnyet látok újra a szemében. Na ne már, ha újra elsírja magát, azt lehet, hogy nem bírom ki! Fáj, ha sírni látom őt! Épp elég könnyet eresztett már miattam.

- Baby! Gyere ide! - óvatosan szólítom meg és puhán húzom magamhoz. Érzem, hogy fokozatosan elengedi magát az ölelésemben. - Szeretlek és mindennél jobban akarlak kicsim, de te is tudod, elég késő van! Pihenned kell! - egy puszit nyomok a homlokára.

- Biztos csak erről van szó? - szipogja hozzám bújva

- Igen, biztos! - simogatom a karját és a hátát

- Már azt hittem eltűnt a régi Harry Styles, akibe beleszerettem ... - mormogja a pólómba.

- Ó ne aggódj! Nem ment az sehová! - halkan kacagok és finoman a hátsójába csípek, amitől nevetésben tör ki.

- Oké elhiszem, csak ne csipkedj! - ellöki a kezem és összefűzi az ujjainkat.

- Alvás, hisztis! - motyogom mosolyogva.

- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém! - bűnbánó az arca.

- Semmi ... Nem kell sajnáld! Ez vele jár! Csak még nem vagyok biztos abban, hogy mikor hogy kezeljem ... De belejövök! Most pedig nyomás az ágy, vagy én teszlek bele!

- Hűű ... - mereszti a szemét, egy pillanatra ijedtséget tükrözve felém - Bocs Styles, nem ijedek meg tőled! - kacag és az ágyba dől. Én mellé bújok és szorosan magamhoz húzom.

- Aludj szerelmem! - nyakon csókolom és ő már szinte azonnal el is alszik. Magamban megjegyzem, mekkora szerencse, hogy nemet mondtam a sexre. Kellemetlen lett volna, ha akkor alszik el! Kis kuncogás után én is álombamerülök.