One Direction napjai http://1Dnapjai.blogger.hu A történet egy magyar lányról, Adáról és a One Direction-ról szól. hu Ez itt a reklám helye :) http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/11/10/ez-itt-a-reklam-helye Sziasztok!

Most valami nagy, hosszú szöveget kellene írnom, de egyszerűen nem megy. Szóval ez most egy kis rövid, egyszerű bejegyzés!

Megnyitott a következő blogom, ha érdekel, nézz be oda is! :) Remélem, hogy tetszik majd!

http://hope-fanfic1d.blogspot.hu/

]]>
Sun, 10 Nov 2013 14:33:59 +0100 39138_62016
193.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/10/22/193-bejegyzes 2018. Június

*Louis*

- Nessi, kérlek! Csak igyekezz! Ha elkésünk, engem megölnek! - könyörgök neki a fürdőszoba ajtaján keresztül.

- Jó, sietek! De nem egyszerű így pocakkal mozogni, remélem megérted!

- Hát persze! De ha kell segítség, szólj!

- Oké akkor gyere és segíts feltenni a nyakláncomat! - ahogy belépek, a szám tátva marad.

- Csodásan nézel ki! - mondom alig hallhatóan, mire ő édesen elpirul.

- Ugyan Louis! Volt már jobb is! - a hangja szégyenlős, kissé rekedtes. Tudom, hogy zavarba hoztam.

- Nem, Nessi! Komolyan mondom! Remekül nézel ki! A terhesség csodásan áll neked! - közelebb lépek, megszűntetve azt a kevés távolságot kettőnk között, magamhoz húzom és lágyan megcsókolom. Nem tudok neki ellenállni! Sosem tudtam.

Egy estélyre tartunk, ahová meghívtak minket. Igen, őt és engem! Ez a rendezvény a beteg gyerekekért van, adományokkal lehet segíteni, de már a részvétel is elég nagy segítség. Nessivel előre megbeszéltünk, hogy magas összeget fogunk adományozni. Ez egy jó ügyért van és fontosnak tartjuk!

- A többiek is jönnek? - kérdi elgondkodva, miközben az autó ablakán bambul kifelé.

- Nem tudom, nem beszéltem velük az utolsó fellépés óta! Úgy tudom, mindenkit meghívtak ...

- Remélem ott lesznek, nem szeretnék unatkozni!

- Szóval velem unatkoznál?

- Nem, nem úgy értem! De te híres vagy, nem kell elmondjam, hogy minden lépésednél százan állítanak meg egy köszönésre, vagy néhány szóra. Szeretném, ha a többiek is ott lennének!

- Reméljük, hogy ott lesznek édesem! - mosolygok rá, ő pedig visszamosolyog.

- Kicsit izgulok ... - motyogja halkan.

- Miért? Nem vagy jól? Maradhatunk otthon is!

- Nem, Louis. Jól vagyok, csak most gondoltam bele, hogy mióta babát várok, nem nagyon jártam nyilvánosság előtt.

- Ez igaz! De csodásan nézel ki, mindenki el lesz ájulva tőled!

*Liam*

- Ó istenem, meddig cicomázod magad, Liam? - türelmetlenkedik a szobában Bella.

- Nem sikerül megkössen szépre a nyakkendőm ... - bosszankodok és toporzékolok a tükör előtt állva.

- Segíthetek? - megpillantom a tükörben magam mögött. Bájosan mosolyog, földig érő vörös ruhájában. Elég dögös ...

- Kérlek! - sóhajtom és odafordulok. Vörös körmeire pillantok, passzolnak a ruhához és a rúzsához. Nem is gondoltam, hogy ez a szín ilyen hatással lehet rám. Mocorogni kezdek, miközben ő a nyakkendőmmel bajlódik.

- Ha feszelegsz, nem lesz szép! - szól rám összeráncolt homlokkal.

- Bocs! - próbálom visszafogni magam, de érzem, hogy a nadrágom egyre szűkebb.

- Liam, mi bajod? Be vagy sózva? Azt hittem semmiség két percig nyugton maradnod! - forgatja a szemét és kezdi előről a csomót.

- Próbálkozom! - sóhajtom és lehunyom a szemem, de még így is látom magam előtt, hogy mennyire jól kiemeli a testét ez a ruha. - Ó istenem, nem bírom tovább! - tör ki belőlem, megragadom a derekánál és azt a kevés távolságot is megszűntetem kettőnk között.

- Liam! - suttogja meglepve és átkarolja a nyakam - Mindjárt indulnunk kell ...

- Nem érdekel! Szarok az estélyre! Kellesz nekem! - morgom és megcsókolom, miközben az ágy felé lépkedek vele. Lazán rálököm és térdre ereszkedem előtte. Felkönyököl és tágra nyílt szemekkel nézi, hogy mit teszek. Gyors mozdulatokkal felhúzom a csípőjére a szoknyát és meglepve tapasztalom, hogy csupán egy vörös csipke bugyi rejtőzik alatta. - Semmi harisnya ... Tetszik! - motyogom és lassan húzom le a bugyit, aztán elhajítom valahová.

- Liam! Én ... Még nem láttalak ilyennek! - dadogja döbbenten, de látom rajta, hogy nagyon élvezi a dolgot.

- Nem is éreztem még így magam! - vigyorgok rá, ledobom a zakóm és kihúzom az ing nyakából a nyakkendőt. Azt is eldobom valahová, utána gyorsan dobom le magamról a nadrágot és a boxert.

- Szóval én estélyiben, te meg ingben és zokniban? - kérdezi felvont szemöldökkel.

- Ó Bella, nincs sok időnk! Ezek csak feltartanának!

- Most egyet kell értenem! - kuncog én pedig lassan mászok fölé az ágyon. Csillogó szemekkel néz fel rám, pimaszan megnyalta az ajkát amitől én, ha lehet, még jobban beindultok. Nem késlekedtünk, tényleg szorított az idő.

***

- Liam basszus, Zayn és Kat már itt áll a ház előtt! - rángatja le a szoknyáját a derekáról és a bugyiját keresi. Vigyorogva nézem ahogy kapkod!

- Azt hiszem még tudnak várni pár percet! - nevetek és magamra rángatom az öltönynadrágot. Szinte abban a percben megcsörren a telefonom. A kijelzőre pillantok, látom, hogy Zayn keres.

- Haver, gyertek be, azonnal kész vagyunk! - mondom nevetve a telefonba. Nem tehetek róla, jobb kedvem lett.

- Ne már Liam! Még nem készültetek el? Fél óra múlva ott kell lennünk, írtó nagy a forgalom ma este! - morogja és hallom, hogy közben kiszáll a kocsiból.

- Bocs, csak őőő ... Közbe jött egy halaszthatatlan dolog! - igyekszem visszafogni a kuncogásomat, de nem megy. Cserébe Bella úgy tarkón csettint, hogy szinte fáj. - Áúúú bébi! Ezt most mért? - háborgok.

- Ó nagyon jól tudod, hogy miért! - morogja és sietve a tükör elé lép, újra elkészíti a sminkjét.

- Lemegyek, Kat és Zayn már a nappaliban lehet! - motyogom, mert félek, hogy kapok még egyet.

- Helyes! - dörren rám kissé dühösen - Egy szót se többet erről! Nem kell mindenkinek tudnia!

- Oké! - forgatom a szemem és levágtázok a nappaliba, miközben újra a nyakkendőmmel bajlódok.

- Csá Lee! Mi tart eddig? - kezet fogok Zaynnel és megölelem Katet.

- Bella még sminkel! - mondom határozottan, hogy eltereljem a gondolataimat, és nehogy elszóljam magam a történtekről.

- Aha ... Valószínűleg újra sminkel! - kuncog Kat, én meg értetlenül nézek rá.

- Tessék?

- A nyakad és a szád ... Elég vörös a rúzsától! - suttogja, mint ha ez a kettőnk titka lenne.

- Ó basszus! - rohanok a fürdőszobába, hogy lemossam magamról a nyomokat. Hallom ahogy Zayn és Kat jól mulat ezen.

***

- Bella, kicsim! Kérlek, ne duzzogj! Nem én mondtam el! Meglátták a rúzsnyomokat! - könyörgök már vagy tíz perce a kocsi hátsó ülésén a barátnőmnek. Ő csak a szemét forgatja. De tudom, hogy nem haragszik, inkább csak kellemetlen neki az egész.

- Legközelebb nem kéne vöröset felvenned, ha Liam kísérője vagy! - piszkálódik Kat az anyósülésről, mire én gyilkos tekintettel hallgattatom el. Bella felsóhajt.

- Liam! Legközelebb nem hagyom, hogy így letámadj! - suttogja, szinte már tátogja, olyan halkan beszél.

*Harry*

- Ada, hol a cipőm?

- Honnan kéne tudnom? Nézd meg a szekrényben ... Ott kéne lennie a többi között! - kiabálja a fürdőszobából.

- Apa, Apa! Nézd, rajzoltam neked! - rohan be a szobába a kislányom, ragyogó mosollyal.

- Ó ez remek édesem! Mutasd! - a kezembe nyomja a One Direction füzetét, amibe mindig rajzol. - Mit rajzoltál Tori?

- Ez te vagy! Ez az anyu és én, ez pedig Louis bácsi meg Nessi néni - mutogat a képre.

- És Nessi néni miért olyan ... Kerek!? - értetlenkedtem.

- Ahj apa! - sóhajt, mint aki belefáradt a kérdéseimbe - Hát a pocijában van a kis Tommo! A kereszttesóm! - szinte kiabálja, hogy meggyőzzön.

- Óóóó már értem! - kuncogok - Nagyon szépet rajzoltál kicsim! - homlokon csókolom és visszaadom neki a rajzot. - Megmutatod anyának is?

- Persze! - lepattan az ölemből és már rohan is a fürdőszoba felé - ANYAAAA Nézd mit rajzoltam! - elmosolyodok és a szekrényhez lépek, a cipőmet kutatva. Hallom, ahogy Ada és Tori kuncognak valamin.

***

- Anya! Tori legkésőbb kilenckor kerüljön ágyba! Öt évesen ez is elég nagy engedmény így hétvégén! - magyarázom anyámnak a szabályokat.

- Harry, felneveltem két gyereket! Azt hiszem az unokám jó kezekben lesz, ne aggódj! - megölelem, mert tudom, hogy igaza van, nem csak úgy mondja, hogy megnyugodjak. - Csodásan néztek ki. De ideje indulnotok! - megöleli a feleségemet és már mehetünk is.

- Ugyan Harry! Mindig túlaggódsz mindent! Azt hittem elmúlik ez nálad! - mosolyog rám Ada és megfogja a kezem, ami a térdén pihen miközben vezetek.

- Igen, tudom, de mit tehetnék? Még csak öt éves, nem kell neki éjjelig ébren maradni! - magyarázom magabiztosan.

- Talán nem lesz belőle baj, ha egyszer előfordul! A koncerteken is sokáig volt ébren, és másnap gond nélkül verte fel a házat reggel hatkor! - kuncog kislányosan. Imádom ezt a hangot. Nekem is nevetnem kell tőle.

- Igen ... Most is igazad van! - megadom magam. Mindig nagyon jól érvel.

- Félreállnál egy kicsit? - szakít félbe a gondolkodásban.

- Tessék? Gond van? - természetesen teszem, amit kér. Amint leparkoltam, aggódva pillantok felé - Mi a baj?

- Nincs baj, Harry! Csak szeretnék valamit mondani, és jobbnak láttam, ha nem vezetsz közben!

- Ne húzd az idegeim, Ada! - a hangom rekedtes az elfojtott félelemtől. A táskájában matat, aztán előhúz egy borítékot és a kezembe nyomja. - Ez meg mi? - nézek értetlenül.

- Nyisd ki! - suttogja és hatalmas szemekkel néz rám. Pislogok néhányat és kinyitom a borítékot. Egy kép van benne ... Egy ultrahang kép! A szemem kétszer akkora lesz, a szám eltátom és hirtelen rápillantok. Aggódva méregeti a reakcióm! Nem jutok szóhoz, de tudom, hogy azt várja, mondjak valamit.

- Ez ... Szent tehén, Ada! - nyögöm, mert több nem jön ki a számon.

- Ööö ... Meglepetés ?! - erőltet egy mosolyt és könny fut össze a szemeiben.

- Ez hihetetlen! - kacagok és megcsókolom - Apa leszek! Ismét! - kiabálom, ujjongok és már az én szemem is könny szúrja. Látom rajta a megkönnyebbülést, miközben kuncog a reakciómon.

- Oké, nyugi! Harry, fogd vissza magad! - próbál nyugtatni, megfogja a kezeimet. - És igen ... Torinak kistesója lesz!

*Niall*

- Niall, remélem nem a telefont nyomkodod, hanem az öltönyeidet próbálgatod! - hallom, hogy nagy léptekkel jön a menyasszonyom a lépcsőn.

- Bébi, nagyon nincs kedvem ehhez. Majd utalunk pénzt, de nincs kedvem elmenni!

- Niall, ne hisztizz! Meg vagyunk hívva, illő lenne megjelenni! Ez egy jó ügyért van ... Kérlek!

- Emma, tudod jól, hogy ha így nézel, nem tudok nemet mondani! - mosolygok rá, ő pedig vissza rám.

- Tudom ... Azért teszem!

- Teljesen kihasználsz! - kuncogok és magamhoz húzom.

- Meglehet! De most öltözz, Horan! Nem lenne szép, ha késnénk!

- De a többiek majd elmennek ... Talán!

- Na ez az! Talán ... És ha nem? Legalább te legyél olyan édes, hogy megjelensz! Képviseled a bandát!

- De ide nem a One Direction lett meghívva. Azt hiszem külön kapott mindenki meghívást!

- Niall ... Felesleges próbálkozz! Elmegyünk és kész! Ha nem tetszik, akkor majd korábban eljövünk!

- Azt sem tudom, melyik öltönyt vegyem! - morgom kedvetlenül.

- Nem probléma! Mindent elkészítettem, a fürdőszoba a tiéd! - mosolyog angyalian. Nagyot sóhajtok és bevágódok készülődni.

***

- Remélem a többiek is eljönnek! Semmi kedvem unatkozni! - morgolódok még mindig, vezetés közben.

- Most már fejezd be! Olyan boldog voltál amikor meghívást kaptunk, most meg itt zsörlöződsz!

- Igen ... Igazad van! Ez a legkevesebb, amit tehetek ... - jobban belegondolva tényleg jó, hogy elmegyünk. Számítanak ránk. Nem is tudom, miért voltam morcos emiatt.

***

Testőrök kíséretében vonulunk be a vörös szőnyegen. Egy-egy fótós kérésére megállunk, pózolunk a képhez, aztán az épületbe érve egy jól öltözött pincér az asztalunkhoz vezet. Mi vagyunk az elsők, de látom, hogy a többiek névkártyája is ki van téve ... Talán ők is eljönnek! Emma nagyon izgatott, imádja, ha segíthet valami módon az embereknek, én pedig lelkesen támogatom ebben.

 


 

A tömeg csak gyülekezett az asztaloknál, míg Niall és Emma még mindig magányosan ücsörögtek. Kezdtek izgulni, de megnyugodtak, amikor Louis és Nessi csatlakozott hozzájuk. Hosszasan beszélgettek, amikor végre Harry és Ada is megérkezett, így már hatan foglalták el helyüket a nekik kijelölt asztalnál. Emma elmondta, hogy mennyire lelkes az estély miatt. Nessi mesélt a babáról, az első rúgásról és arról is, amikor először megláták a monitoron mosolyogni a picit. Harry és Ada először csak Toriról mesélt a többieknek, nem akarták még megosztani az újabb Styles érkezését. Zayn, Kat, Bella és Liam is befut végül, pár perc késéssel a műsor keztése után. Suttogva Zayn megosztja az egész asztallal, hogy mi is tartott eddig nekik, amitől Bella a ruhájához illő vörösre pirult arccal néz végig a társaságon. Mindenki igyekszik halkan kacagni a történeten. Senki nem akarja megzavarni a főszervező köszöntő beszédét. Hatalmas tapsot kap, utána kezdetét veszi a vacsora. A társaság jó kedvűen beszélget, később csatlakozik hozzájuk még négy személy. Josh és Tina magyarázata, hogy Aaront nem tudták magára hagyni a nagyival, mert folyamatosan sírt. Már úgy volt, hogy nem is jönnek el, de végül sikerült megszökni a kisfiú elől. Jenny és Andy nem rég ért haza a reptérről. A nászútról mesélnek, amit Hawaii partjain töltöttek. Nagyon jó a hangulat az asztalnál, a csapat mostmár teljes. Az adományok nagy számban érkeznek, ebből a csapat sem marad ki, mind nagyon bőkezűek. Szeretnek segíteni és minden alkalmat megragadnak, hogy ezt megtehessék.

Harry feszeleg a székén, már elég sok pohárral legördített, ahogy a társaság összes férfija is. A felesége csak a kezét fogja és egy apró szorítással próbálja nyugalomra inteni. "Ada, nem bírom ki, el kell mondjuk nekik" suttogta, mire Ada csak sóhajtott és bólintott. Harry lelkesen pattant fel, így az asztaluknál mindenki csak rá figyelt. " Szeretnénk mondani valamit" - kezdene bele Harry, de Ada újra leülteti. " Azért nem kell az összes itt lévőnek tudnia" suttogva szidja meg Harryt, aki csak vállrántással intézi el a dolgot. " Szóval ... Torinak kistesója lesz" Harry széles vigyorára mindenki hasonló mosollyal válaszolt. Gratulációk érkeztek és máris megvolt az új téma a lányok között.

Zayn, Harry bejelentésén felbátorodva erőt gyűjtött. A figyelem az asztalnál most az övé lett, így bejelenthette az eddig eltitkolt eseményt. " Megkértem Kat kezét!" Nyögte ki nehézkesen. Talán a sok ital miatt, vagy az idegesség miatt. "És mit válaszolt?" Kíváncsiskodtak a lányok, mire Zayn és Kat összemosolyogtak. " Igent mondtam, természetesen!" Újabb gratulációk harsogásától volt hangos a tizenegyes számú asztal. "Pincér! Hozzon két üveg pezsgőt, kérem!" A rendelés leadása után Louis várakozásteljesen nézett Liam felé. A férfi láthatóan zavarba jött, nem nagyon találta a helyét. Bella még nem vett észre ebből semmit, így jó kedvűen beszélgetett tovább Jennyvel és Tinával. Louis jelentőségteljesen bólintott, szinte már ráparancsolt tekintetével Liamre. Gyerünk, Payno, szedd össze magad! Liam felállt, az asztalnál mindenki rá figyel, meglepő módon a vendégek többsége is felé emelte a tekintetét. Hatalmasat nyelt, aztán Bella felé fordult. A nő szeme elkerekedett, mikor párja féltérdre ereszkedett előtte és megfogta a kezét. "Bella, tudom, hogy elég sokáig várattalak ezzel. Tudom, hogy már rég meg kellett volna tennem, de nem volt merszem! Szeretlek, és 5 éve melletted vagyok, ahogy te is mellettem! Nagyon szeretném, ha ez a továbbiakban is így lenne! Hozzám jössz?" A nők a teremben felsóhajtottak, valószínűleg Liam mondandója mindenkit szíven érintett. Bella láthatóan nem jutott szóhoz, a könnyek pedig egymás után csorogtak végig kerek arcán. Liam egyre idegesebben, türelmetlenül szorongatta barátnője kezét. "Hát persze, Liam! Igen! Szeretlek!" Tört ki Bellából, mire mindenki, aki hallotta, felsóhajtott és ujjongott. Liam a karjába kapta a nőt, megpörgette miközben megcsókolta. Hangos taps közepedte engedte el. Még az after party DJ-je is lehalkította a zenét, így csak az ujjongó tömeg hallattszott. Liam az öltönyének belső zsebéből előhúzta a sötétkék dobozkát, kinyitotta és Bella felé tartotta. A nő elámult a gyönyörű gyűrű láttán, a könnyei még szaporábban törtek elő. Liam az ujjára húzta, mire Bella újra megcsókolta őt.

A pincér megérkezett a pezsgőkkel, így együtt koccinthattak mindenki örömére, boldogságára. "Ki gondolta volna ezt évekkel ezelőtt!" Zayn megjegyzése elgondoltatta a tizenegyes asztal társaságát. Egy kicsit mindenki visszarepült az időben, 5 évvel előbbre. Mindenki akkor talált párra, akkor még nem tudták, hogy ez egy életre szól!

 

 


 

Mit is mondhatnék ... ? Nehéz megszólalni, amikor egy ilyen dologról kell beszélni!

Azt hiszem számomra egy korszak zárul most le! Igen ... Ez azt jelenti, hogy itt a vége, nincs tovább. Nem tart semmi sem örökké, ezt hangoztattam épp elégszer nektek. Tényleg nem tudom, mit mondhatnék nektek! Szeretnék köszönetet mondani, amiért olvastátok, és amiért mindig volt komment!

Az én részemről úgy érzem, nehezen indult ez az egész blogolás ... Eleinte, kezdőként smiley és rengetek hülyeség volt, ami egyáltalán nem egy blogba illő! Ha valaki újra kezdené olvasni, bizonyára feltűnne neki, hogy amint távolodik az elejétől, úgy lett egyre másabb a fogalmazás, a kinézet stb. Ha igazán őszinte akarok lenni, már pedig én mindig az vagyok, akkor bevallom, hogy ha egy olvasó lennék, már az első pár rész után bezárnám a böngészőt, és meg sem nyitnám többet ezt a címet!

Összefoglalva, nehezen indult, de ti kitartottatok a blog mellett ... Mellettem! Ezért soha nem lehetek elég hálás nektek! Tudom, hogy sablonos, de nélkületek nem jutott volna idáig! Ha nincs akit érdekel, nem lett volna értelme folytatni!

Még egyszer köszönöm a kitartást, a bíztatást, vagy olykor a kritikát! Mind nagyon fontos volt nekem! Kérdésekkel továbbra is bombázhattok, sőt, várom is! A facebook csoport megmarad, csak akkor kerül törlésre, ha elfogynak onnan az emberek! Még az is lehet, hogy átalakul egy másik féle csoporttá, de ez a jövő zenéje!

Utoljára írom alá itt, így, nektek: Puszi; Ada♥

]]>
Tue, 22 Oct 2013 15:56:45 +0200 39138_61791
192.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/10/11/192-bejegyzes 2013. április 11.

*Harry*

...

- Az új album címe, Take me home! Azt már tudjuk, hogy szerelmes dalok vannak többségében a lemezen, de mit lehet még tudni róla? - A sajtótájékoztató nemrég kezdetét vette, és máris unom.

- A dalok többségét mi írtuk, és talán nem túl nagy titok, ha azt mondom, hogy nem volt nehéz jelenleg a szerelemről írnunk! - válaszolja diplomatikus hangon Liam.

- Belemehetnénk egy kicsit a magánéletbe is? - bátorodik fel az egyik férfi. Mi szinte egyszerre nézünk össze, majd bólintunk. Igazából az agyam nem is itt jár. Nem itt lenne a helyem, nem itt kéne üljek!

- Mit gondoltok, kinek a legkomolyabb a kapcsolata? - ugyan, kérlek, ez meg milyen kérdés? Tudod te egyáltalán, hogy hol vagy? Felkészületlen barom. Alig észrevehetően forgatom a szemem, egy kis sóhajt eresztek.

- Azt hiszem mindannyiunk elég komolyan érez! - dünnyögöm. Oldalra pillantok, a srácok beleegyezően bólintanak.

- Ennél egy kicsit többre számítottam! Régen hallottunk már a magánéletetekről ... Ha őszinte akarok lenni, mindenki információra éhes! - hű hallod, neked van bőr a képeden! A fejem már szerintem sistereg a méregtől! Semmi kedvem ehhez, nem is akartam eljönni!

- Valószínűleg azért nem hallottál róla, mert nem szeretnénk, ha többet tudnátok! - jegyzi meg Louis fanyarul. Oké következő kérdés, haladjunk már az istenért ...

***

És ez így ment majdnem egy órán át. Dühösen, forró fejjel vágtatok ki a teremből. Nem szólok senkihez, nem is tudom mit mondhatnék!

- Hé Hazz! Várj csak! - Louis kapja el a vállam és megállít. Sóhajtok egyet és felé fordulok.

- Louis, sietek! - morgom neki.

- Mi van veled? Nem ismerek rád! - aggódva méreget.

- Velem nincs semmi. Sietek haza. Ennyi az egész!

- Harry az ég áldjon meg, ismerlek már, jobban, mint képzeled! Mi nyomaszt ennyire?

- Kocsival vagy? - sóhajtom megadóan.

- Nem, úgy hoztak!

- Gyere, hazamegyünk! - egészen a parkolóig nem szóltam, és ő sem. Legközelebb a kocsiban szólal meg.

- Szóval? Mi van, Harry?

- Ada mára van kiírva ... Ma kéne megszülessen a kislányunk! - morgom feszülten.

- Ő jól van?

- Igen ... Még tegnap bevittem a kórházba, előtte is majdnem egy hetet benn volt! - idegesen markolom a kormányt.

- Minden oké lesz, ne stresszelj! Azzal ráérsz majd akkor! - próbál nyugtatni, nem sok sikerrel.

- Ott akarok lenni! - duzzogok, mint egy kisgyerek, de most még ez sem érdekel.

- És mi tart vissza?

- Tegnap rendesen összevesztünk! Azt mondta, hogy ne menjek be ... Csak akkor, ha kell! Szerinte addig csinálhatom nyugodtan a dolgomat! - a hangom pattogó, szinte dühöngök. Louis mellettem összébb húzza magát, de nem gondolnám, hogy tart tőlem.

- Nők ... - motyogja - Nessi is elég fura mostanában. Mióta megvolt az eljegyzés olyan ... Nem is tudom! - mosolyogdik el.

- Minden oké veletek? - pillantok rá egy másodpercre, aztán újra az utat figyelem.

- Persze, minden a legnagyobb rendben! Az összeköltözés is jól megy, csak szokni kell még ... De úgy veszem észre, hogy ... Nem engedi el magát! Nem tudom, miért ... Talán csak többet kellene ketten legyünk! Mostanában tele van a ház, mindenki nálunk tanyázik! - lemondóan rántja meg a vállát.

- Meg kell beszélni, Louis! A nőkkel csak úgy érhetünk el bármit is, ha leülünk velük és beszélünk! - mondom neki, és kissé olyan mindetudónak érzem a hangom. De ez az igazság. Nem látunk a fejükbe, hogy kitaláljuk, mikor mit akarnak.

- Igen, azt hiszem igazad van! - és szinte végszóra, meg is érkezünk.

A házba lépve elkap az üresség. Nincs itt a nő, akit szeretek. Minden nap, ha hazajöttem itt várt, széles mosollyal, napról napra nagyobb pocakkal! Hihetetlen ... Csak egy éjszaka nem lehettem vele és máris semminek érzem magam. Ez nem lesz kellemes, ha turnéra megyünk!

***

- Ó Harry, ne hisztizz már, rosszabb vagy, mint egy hormon zavaros nő! - csattan fel Louis. Azt hiszem igaza van. - Figyelj, csak menj fel és pihenj! Látom, hogy elég nyúzott vagy, nem lehetett túl jó éjszakád! - a hangja mostmár kedvesebb.

- Én ... Nem tudok egyedül aludni! - dünnyögöm alig hallhatóan. Louis meredten bámul rám, aztán elvigyorodik. Hűha, ezt a nézést ismerem, ötletet szimatolok.

- Gyere! - megragadja a kezem és szobába vonszol.

- Mit csinálsz? - kérdem magas hangon.

- Nem tudom, te emlékeszel-e ... Én biztosan! - motyogja miközben az ágytakarót egy rántással szedi le az ágyról, a díszpárnákkal együtt. - Volt az az izé ... Mi is volt a neve? Ó igen, megvan! - megáll és rám néz - X - Faktor! Na, dereng valami?

- Louis, jól tudom, hogy voltunk az X - Faktorban, de miért lényeges ez most? Nem nagyon értelek ...

- Szóval volt ez a show és mi ott laktunk ... Biztos erre is emlékszel! - motyogja miközben gondosan megágyaz. Én csak meredten nézem őt, nem tudok mozdulni. - Nem is biztos, hogy vissza kell menjünk ennyire az időben! - megáll és úgy tesz, mint aki elgondolkozik. - Utána is együtt laktunk ...

- Ó Louis az istenért kinyögnéd végre? - így is elég feszült vagyok, de még jobban húzza az idegeim.

- Csak azt akarom tudatni, hogy tudom mi kell neked! Ismerlek! Feküdj le! - utasít én pedig megteszem amit kér. Magamat is meglepve ezzel. Elterülök az ágyon, Louis gondosan betakargat. - Így ni!

- Nem tudok aludni! - felülök és úgy nézem őt, akár egy durcás képű gyerek.

- Oké, próbálkozzunk mással ... - elviharzik és én csak pislogok. Már megint mire készül? Ahj, egyáltalán nincs ehhez most hangulatom. Fáradt és feszült vagyok, és nehezemre esik elviselni most Louis hóbortosságát. Hamar visszatér és egy pohár ital van a kezében. Felvont szemöldökkel nézek, amikor a kezembe nyomja.

- Louis, mi ez az egész?

- El kell lazulnod, tesó! Kibírhatatlan vagy! - vigyorog, mégis a hangja olyan, mint ha az apám szidott volna le épp.

- Nem ihatok! Mi van ha hirtelen telefonálnak? Vezetnem kell!

- Majd elviszlek! - vágja rá azonnal.

- Neked haza kell menned! Nessi biztosan vár már!

- Szóltam neki, hogy megbolondultál, és ő is javasolta, hogy maradjak veled!

- Nem bolondultam meg! - morgom duzzogva.

- Ne jártasd a szád, idd meg, aztán tedd a fejed a párnára, a szemed csukd be és aludj! - talán beválik. Egyébként is, ha nem adom meg magam, Louis estig képes itt állni az ágyam mellett! Felhajtom a pohár italt. Égő érzést hagy maga után a torkomban, de most ezzel nem igazán törődöm. Louis kiveszi a poharat a kezemből és leteszi. - Oké! Fekvés! - próbál ellökni az ágyon, de nem hagyom magam.

- Komolyan Louis, ez nevetséges! - tiltakozok tovább.

- Harry! Most őszintén, mióta nem alszol? Nem úgy nézel ki, mint aki csak egy éjjelt hagyott ki ...

- Talán többet ... - motyogom halkan.

- Mennyit? - sürget, de nem válaszolok. - Gyerünk Styles! Mennyit? Kettőt?

- Aha ... - vágom rá és megkönnyebbülésért visítok magamban, hogy hátha békén hagy.

- Te hazudsz nekem? - csípőre vágja a kezét, a szemét összeszűkítve néz rám.

- Louis ... - sóhajtok - Azt hiszem, amióta kórházban volt, az előzőhéten ... Azóta csak pár órákat alszok! Nem megy! Ideges vagyok! - zavartan túrok a hajamba, Louis pedig óvatosan húzza el a kezemet. Felnézek rá, ő pedig valami érthetetlen okból megnyugtatóan mosolyog rám.

- Ugye nem akarod, hogy Ada így lásson? Ugye nem akarod, hogy mikor a lányodat a kezedbe veszed, az álmossággal is kell küszködnöd? - megadom magam. Rázom a fejem, persze, hogy nem akarom. - Akkor aludj! - hirtelen teljes erejével lenyom az ágyra. Kezei elvesznek az én kezemben, és a lábaimon ül, úgy szorít az ágyhoz. A kezünk a fejem mellett a párnán. Akaratlanul is kitör belőlem a nevetés.

- Kösz Louis! Te vagy a legjobb! - az idegesség eltűnik, vagy legalább is enyhül.

- Ó tudom! És bizonyára én is leszek ilyen helyzetben, szóval ... Majd akkor jössz nekem egyel! - kuncog, úgy ahogy csak ő tud. Mosolygok és elengedem magam. Mellém gördül, mint egy gondoskodó anyuka, úgy birizgálja a hajamat. Lecsukom a szemeim és szinte azonnal el is ragad az álom.

*Ada*

- Anya! Ne stresszelj kérlek! Még ezt a gyereket sem szültem meg, de te máris a következőről beszélsz nekem! - sóhajtok és ebben a pillanatban, mint ha csak kértem volna, valami különöset érzek. A homlokom ráncolom, anyám pedig próbálja felmérni, mi bajom lehet.

- Minden oké? - közelebb lép és megfogja a kezem.

- Azt hiszem, kell egy orvos! - suttogom döbbenten - Idő van! - anyám sportolókat meghazudtoló sebességgel rohan, és hamarosan visszatér az orvosommal. Elmondom neki, hogy mit érzetem, ő pedig közli velem, hogy a magzatvíz elfolyt. Basszus!

- Hívom Harryt! - sóhajt anyám és remegő kézzel kutat a telefon után.

- Ne! Nem kell! - döbbenten néz rám.

- De Ada! Tudod, hogy ő is itt akar lenni!

- Tudom, de .. Ez még nem most lesz! Nem akarom, hogy végig nézze ahogy vajúdok!

- Ada! Nem ismerek rád! Harry mindent eldob és rohan, csak hívnom kell!

- Tudom! - vágom rá kissé eréjesebben, mint szeretném. - De még ráérsz vele! Majd ... Majd ha már gyakori a fájás! - és ekkor érzem meg életem első, igazi fájását! A doki az órájára néz és jegyzetel. Gondolom, hogy milyen sűrűn jönnek.

***

- Oké, velem ne vitatkozz lányom! Azonnal hívom! Ő a gyerek apja! Itt kell lennie! - szinte már lilára szorítottam anyám kezét, a fájásaim pedig nagyjából elviselhetetlenek és marha gyorsan követik egymást!

- A műtőbe kell vigyük, Hölgyem! - magyarázza a nővér és már robog is velem a folyosón. Anya rohan mellettünk, nem engedi el a kezem. Engem belöknek az ajtón, anya kezéből kiszakad az enyém. Jajj, ne! Nem akarok egyedül lenni! Félek!

Szerencsére anya hamar bejött. Elhadarja, hogy csak Louis-val tudott beszélni, de ő meg Harryvel van, szóval ne aggódjak, mindjárt itt lesz! Az orvos, a nővér suhan el mellettem, mind beöltözve műtős ruhába.

- Anya! Nagyon félek! - suttogom és megszorítom a kezét.

- Nem kell! Itt vagyok! Minden rendben lesz! - nyugtató mosoly küld felém.

***

Az orvos szinte már kiabál velem, hogy tegyem amit kér, de én tiltatkozok! Nem teszem ... Még nem lehet!

- Kicsim, ne csináld ezt! - könyörög anyám.

- Anya! Nem lehet még! Nem kezdődhet el! Harry nincs itt!

- Nem várhatunk! - dörren rám az orvos. Könnyek folynak végig az arcomon, egyenesen a fülembe. Ezt rendesen elcsesztem. Ha akkor hagyom, hogy anya idehívja, most nem vitatkozna mindenki velem! Oldalra biccentem a fejem, hogy hulljon a könnyem. Amikor kinyitom a szemem, az ajtó felé nézek. Talán várom, hogy bejön, zöldbe öltözve és átveszi anyám helyét! De ez nem történik meg! A könnyeim még szaporábban törnek elő. Amikor újra az ajtó felé nézek, az üveg előtt Harry áll. Szürkére sápadt arccal néz. Szemei akkorák, hogy szinte az egész arcát birtokba veszik. Felé nyújtom a kezem, de anyám beáll a képbe és megfogja a kezem. Valószínűleg ő nem látta meg, hogy Harry sírás határán, az ajtóban áll. Nem tudok másra figyelni, nem bírom tovább, teszem, amit az orvos már üvöltve kér tőlem!

*Harry*

- Ezt nem hiszem el! - suttogom elhaló hangon.

- Harry ... - Louis fogja meg a vállam, gyengéden húz el az ajtóból. - Gyere! Nem szabad itt lennünk! Ez a nővérek helye, azt hiszem! - mondja és próbál kivezetni. A következő pillanatban azon kapom magam, hogy egy papírpohár van a kezemben, benne tea, ami már hideg. Azt hiszem mindenki itt van már, a banda és a barátnőik is. Aggódva méregetnek, de nem figyelek rájuk.

- Harry! Kicsim! - anyám kétségbeesett hangja ránt a valóságba. Mellém vágódik az egyik székre és szorosan magához ránt. A poharat kiejtem a kezemből. - Minden rendben lesz! Ne aggódj, erős nő, rendben lesznek!

- Ott kéne lennem! - suttogom a vállába és átkarolom. - Elkéstem! - zokogok.

- Ne hibáztasd magad édesem, ez nem olyan dolog, amit irányítani lehet! - simogatja a hátam.

***

- Már egy órája benn vannak! Mi tart eddig? - durrogok fel-alá járkálva a váróban. A lányok próbálnak információt kicsalni az elhaladó nővérekből, nem sok sikerrel. A srácok felváltva próbálnak nyugtatni, anyámékkal együtt. Azt hiszem, jobban teszik, ha békén hagynak. Olyan vagyok, mint egy gázzal teli palack, bármikor robbanhatok! A feszültség már elviselhetetlen a testemben!

- Kérlek Harry ... Ülj le egy kicsit! - anya érinti meg a vállam és megrándulok.

- Nem szeretnék! - arrébb lépek, távolabb, hogy ne érinthessen. Felnézek rá és amint meglátom aggódó, fájdalmas pillantását, szinte katapultálok a karjaiba. - Ó anya! Miért ilyen szar érzés ez? - szorosan ölelem magamhoz. Végül leülünk és én ideges bámulással nézem a rohadt műtő ajtaját. Ki kell jöjjön most már valaki onnan, vagy én megyek be! A hajamat tépem, de mindig valaki megállít benne. Jelen esetben Tina veszi el a kezem.

- Shh ... Nem sokára! - suttogja és a kezem simogatja. Csak most tűnik fel, hogy az egész testem remeg. Talán a túlfokozott idegesség teszi. Sóhajtva hajtom le a fejem. Kész, eddig bírtam! Eleresztem a könnyeimet. Mostmár biztos, hogy valami baj van ... Nem hinném, hogy normális, ha ennyi ideig tart ez az egész! Kézfejemmel törlöm le az arcomról a könnyeket. Kizárok minden hangot, és csak bámulom a csempét ahogy a könnyeim ráhullanak, és pöttyöket formálnak rajta, Zayn cipőjét pillantom meg a padlón, előttem áll. Nincs már erőm, hogy felnézzek rá.

- Hazz ... - rázogatja meg finoman a vállam. Erőt veszek magamon. Mély lélegzet után ránézek. Megpillantok mellette egy orvos kinézetű férfit. Zöld ruha van rajta és valamit mond nekem, de csak bámulok rá, pislogás nélkül. Elkezd legyintgetni a szemem előtt. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon, újra ránézek.

- Elnézést ... Nem hallottam! - a hangom olyan, mint a legelcseszettebb, legelhangoltabb hegedűnek. Szinte fáj hallani.

- A baba jól van, minden rendben vele! Az értékei normálisak! Egészséges, nagy lány! - akaratlanul is idétlen vigyor terül el a számon. Ha a fülem nem állná útját, kétszer is körbefutna a fejemen. De várjunk csak ...

- És Ada? Mi van vele? - felpattanok és próbálok megállni a még mindig remegő lábaimon.

- Mostmár az anya is rendben van! - sóhajtja. Egy szégyenlős mosolyt ereszt felém.

- Hogy érti ezt? Mi történt?

Az orvos gyorsan beszél, vagy csak én vagyok már belassulva ... Azt magyarázza nekem, hogy a szülés kezdetét késleltette, ezért nagyon kimerült ... És a műtőben eszméletét vesztette, de hatalmas szerencse, hogy akkor már a baba megszületett. Most már Ada is magánál van, nem sokára bemehetünk hozzá és a babához. Az orvos elmegy én pedig állok, meredten nézem a helyet, ahol állt. Örömkönnyek áztatják az arcomat.

- Apa lettél, Tesókám! - ugrik a nyakamba Niall én pedig szinte összeesek, de azért megtartom őt is, magamat is. Sorra jönnek oda a többiek is. A lányok is zokognak, de mosolyognak, azt hiszem ők is, ahogy mindenki, nagyon megkönnyebbültek. Anyám arcát elnézve soha nem volt még ilyen boldog. Én csak állok, hagyom hogy egyik kézről a másikra jussak, ölelgetnek, a hajam borzolják. De én csak sírok és félénken mosolygok.

- Szent tehén! Hát ez igaz? - nyögöm ki végül. Mindenki felkacag és egyszerre válaszolják, tömegként, hogy igen. Kacagásban török ki. Nem érdekel, hogy egy kórházban vagyok, elkiáltom magam. - APA LETTEM! - a nővérek, akik elhaladnak mellettünk, csak rosszallóan néznek a kiabálásomra, de őszintén, leszarom! Ennél boldogabb sosem voltam!

***

A nővér Ada szobájához vezet, nem jön be velem, hagyja, hogy kettesben ... Izé ... Hármasban legyünk odabenn. Amikor belépek, Ada az ágyán, bágyadtan mosolyogva fekszik, a karjában egy kis rózsaszín "csomag". Újra könnyek szöknek a szemembe, pedig azt hittem már mindet kiadtam magamból.

- Szia ... - motyogja halkan, talán kissé bánatosan.

- Szia! - mosolygok szélesen és odamegyek. Újra remegni kezd mindenem. Föléjük hajolok, homlokon csókolom a szerelmem és megpillnatom a kislányunkat. - Olyan ... Kicsi! És mért néz ki ilyen gyűröttnek? - tör ki belőlem a kíváncsiság, még mielőtt gondolkodhatnék.

- Harry! Percekkel ezelőtt született! Mégis hogy nézne ki máshogy? - mosolyogva válaszolja Ada.

- Olyan gyönyörű ... - megérintem apró ujjait. - Nagyon pici vagy! - suttogom neki mosolyogva hagyom, hogy egy könny végigszaladjon az arcomon.

- Nem pici ... Ő egy hatalmas baba, Harry! birkózó lehetne ilyen méretekkel! - kuncog fáradtan - Nem volt könnyű ... - sóhajt fel, de az arca kellemes, boldog.

- Sajnálom! - motyogom mikor ránézek.

- Tessék?

- Nem értem ide időben! - szinte már alig hallható a hangom.

- Nem! Nem a te hibád! - az arca hirtelen változik, kétségbeesést látok rajta. - Én nem hagytam, hogy szóljanak ... - lesüti a szemeit, nem mer a szemembe nézni.

- Ezt nem értem! Azt hittem, megbeszéltük! Apás szülés! - szinte dadogva beszélek.

- Nem akartam, hogy lásd ahogy ... Fájdalmaim vannak! A vajúdást akartam nélküled ... A szülést nem! - sóhajt és csak most néz rám - Nagyon elcsesztem! Sajnálom! - könnyes szeme láttán észhez térek a döbbenetből. Újra fölé hajolok, most a száját csókolom. Rövid, de mindent elmond.

- Ennek így kellett lennie ... Már úgysem változtathatjuk meg! - szeretettel mosolygok rá, ő pedig viszonozza a mosolyom. Később a kezembe adta a babát. Félve ugyan, de átvettem tőle, és azóta le sem akarom rakni. Szép lassan jönnek a családtagok, barátok.

- Oké, most már csak egyetlen dolog van, amit nem tudunk! - gondolkodik el Nessi. Mindenki ránéz. - Hogy hívják? - halkan összekuncogunk Adával. El is felejtettem, hogy megfogadtuk, senkinek nem mondjuk el a baba nevét.

- Mondod? - néz rám mosolyogva az ágyából. Bólintok.

- Hát akkor ... Hölgyeim és Uraim! - köszörülöm meg a torkomat - Kérem köszöntsék, az alig néhány órája világra jött ... Victoria Stylest! - hihetetlen nagy büszkeség  árad szét a testemben. Mindenki mosolyog, ujjong, persze mindezt halkan, hisz a kislányom a karjaimban alszik. De mégis ... A legnagyobb reakció Ada anyján volt látható. A szája tátva, pislogni is elfelejt.

- Victoria? Ez ... Komoly? - dadogja, mire a lányával egyszerre bólintunk, félénken mosolygunk! A többiek értetlenül merednek ránk ... néhány másodperc múlva végre az anyósjelöltem is magához tér, így beavatja a kisebb tömeget maga körül. - A nagymamám ... Őt hívták Victoriának! - zokogástól dadog, melegen mosolyog ránk és odajön hozzánk, hogy mind a kettőnket megpusziljon. Igen ... Tudtuk, hogy neki sokat jelentett, nehezen tette túl magát az elvesztésén. Ezért gondoltuk, hogy tökéletes név a kislányunknak.

]]>
Fri, 11 Oct 2013 23:47:52 +0200 39138_61692
191.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/10/04/191-bejegyzes *Ada* 2012. december

Az új ház tökéletes, tágas, családias és épp csak annyira luxus, amit még én is elviselek magam körül. A baba szoba még nincs kész, de az még rá is ér, április-május körül érkezik csak meg a mi kincsünk. Harry ragaszkodik hozzá, hogy ő festhesse ki a szobát és a bútorokat is ő rakhassa össze. Ha így nézem, akkor lehet, hogy 3 gyerek is megszületik, mire ő végez vele. Rengeteget van távol, ezáltal én sokat vagyok egyedül. Kezdem megszokni, ráadásul tisztában vagyok vele, hogy a turné hamarosan kezdetét veszi, így még többet és még távolabb lesz tőlünk. Természetesen nem lelkesít a dolog, de nem mutatom ki. Nem akarom, hogy rossz érzéssel menjen el bárhová is. Neki ez az élete, ezt kell csinálnia.

A tévé előtt kupogok, egy plédbe csavarva és a kandalló melegét élvezem, amikor a telefonom megcsörren. Meg sem kell nézzem, ki hív. Tudom jól, hogy Harry az. Ha van öt szabad perce stúdiózás közben, akkor szinte biztos, hogy felhív.

- Szia édes! - szólok bele mosolyogva.

- Óh, mióta vagyok az édesed? - hallom meg Nessit, a háttérben kacagni a lányokat.

- Úh basszus! Bocs, azt hittem Harry! - szabadkozok zavaromban - Mizujs veletek?

- Arra gondoltunk, átugrunk hozzád. A vizsgaidőszaknak vége és mind ráérünk, csaphatnánk egy csajos napot. Mit szólsz?

- Remekül hangzik. Várlak titeket! De akkor itt is alszotok, ugye? - kuncogok jó kedvűen.

- Persze! Készítsd a matracokat anyus! - válaszol nevetve Bella.

- Oké-oké, most leteszem, hamarosan ott vagyunk! Szia! - veszi el a telefont Nessi.

- Sziasztok! - köszönök el és a figyelmem újra a tévének szentelem. Decemberben minden csatorna árasztja a karácsonyi műsorokat. A kajákat és az ünnep hangulatát. Kedvem támad sütögetni. A konyhába sietek, talán készen lesz a süti, mielőtt a lányok betoppannak. Hamar kikeverek egy egyszerű tésztát és kedvem szerint ízesítem. Pontosabban nem a kedvem szerint, hanem, ahogy a pocaklakóm diktálja. Elég válogatós lett az utóbbi időben.

A tészta a sütőben, a ruhámat lecseréltem, szóval egy bögre forró tea kíséretében újra a nappaliban ülök, a lányokat várva.

- Halihóóóó! Megjött a nagy csapat! - hallom nyílni az ajtót.

- Csak, hogy itt vagytok! Már azt hittem soha nem értek ide! - mosolyogva megölelgetek mindenkit. Persze egyik lány sem velem van elfoglalva. Mindenkit jobban érdekel a nagy pocakom! Halk kuncogással hallgatom végig, ahogy mindenki gagyog neki valamit. Jenny később jön, azt mondja el kell intézzen valamit. Végre abbahagyják a hasammal való konzultálást, így miután ledobták a meleg kabátokat és csizmákat, bemehetünk a kandalló elé.

- Remek illat van, sütsz valamit? - jegyzi meg Emma. Azt hiszem Niall mellett remekül kifejlődött a szaglása az ételek terén.

- Igen, kedvem támadt sütni! - válaszolom büszkén - Megyek, meg is nézem, hogy áll! - a konyhába csattogok, hatalmas cicatalpas mamuszkámban; közben majdnem háromszor hasra esek benne; és a sütőbe kukkantva megállapítom, hogy elkészült a remekművem. Felkapom a sütőálló kesztyűt és kiveszem a finom, fahéj illatú muffinokat, a konyhapultra teszem. Nem bírok várni, meg kell kóstolnom egyet.

Ledobom a kezemről a kesztyűket és rávetem magam az egyikre. Természetesen baromi forró. Még mielőtt megízlelhetném, kiesik a kezemből, halk sikolyom kíséretében.

- Basszus! - morgom és a csap alá dugom a kezem, ráeresztve a hideg vizet.

- Mi történt? - rontanak be a lányok, mint egy mentő brigád.

- Semmi, megégettem magam. Semmiség! - legyintek és elintézem ennyivel. Bár baromira fáj, igyekszem nem kimutatni.

- Ada, ez hólyagos lett! Jó lenne bekötni vagy ilyesmi, nem? - néz rám Nessi kérdőn.

- Ugyan, ez csak egy kis ... Izé! - motyogom és elhúzom a kezem.

- Ha Harry meglátja, totál kiakad! - jegyzi meg aggódva Kat.

- Harry mindenen kiakad, mind tudjátok! Ha a hajam a másik irányba hullámos, már az is aggodalom neki ... - forgatom a szemem és a jégszekrényből egy fagyos zöldséget dobok a kezemre. - Tessék! Elsősegélyt nyújtottam magamnak, nem kell parázni. Azt hiszem egy körömnyi hólyagba még nem halt bele senki! - kacagok, bár ők nem találják olyan viccesnek. Tina sajnos nem maradt túl sokáig, nem akarta a szüleit terhelni Aaron bébicsőszködésével, de úgy érezte, kell egy-két óra szabadság neki is. Örülök, hogy legalább kis időre is, de eljött és velünk volt!

Miután mindenki túl tette magát a hatalmas sérülésemen, újra a kandalló előtt kuporgunk, egy-egy teával és a már kihűlt, de isteni finom muffinokkal. A gyerekszobáról, a srácokról megy a beszélgetés, amikor Jenny barátnőnk is beesik az ajtón. Szegény tiszta hó, tetőtől talpig. Bella egy teát készít neki és már ő is csatlakozik hozzánk.

- Jenny, minden oké? - kérdezem aggódva. Jól ismerem már, és látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

- Persze! - sóhajtja. Egyáltalán nem győzött meg. Bevetem a titkos fegyvert. A csapattól való leválást, avagy a négyszemközt beszélgetést. A konyhába megyek, mondván, hogy a teám elfogyott. Természetesen még félig van a bögre, de ez most senkinek nem tűnik fel.

- Jen! Tudnál jönni? - kiabálok be és a konyhapultnak támaszkodom, kortyolom tovább a teámat.

- Persze! - jön a válasz és szinte azonnal ott terem. - Mi az?

- Ezt én kérdezem! Mi az? És ne mondd, hogy semmi, mert kimész a hóba még egy körre! - ráncolom a homlokom.

- Andy ... Összevesztünk! - motyogja és mellém áll, a pultnak dől ő is.

- Mi történt?

- Féltékeny! - sóhajtja. Eléggé meglep a dolog. Andy nem az a fajta férfi, és ahogy Jenny-t ismerem, még csak oka sem lenne ilyesmire. Látva a döbbenetemet, folytatja. - Az unokatesómra! - hangsúlyozza, amitől még jobban leesik az állam. - New York-ból jött. Boxoló, de most itt kapott állást, szóval eddzőként melózik egy konditeremben.

- Oké, ez ... Eddig érthető. Mi a hiba? - kérdem kíváncsian.

- Elmentem hozzá a konditerembe, nagyon rég láttam és természetesen nagyon jól éreztem magam vele. Elhülyéskedtünk, rám adta a kesztyűt és próbált tanítani, de ismersz, röhögésbe fulladt minden egyes próbálkozásunk. Annyira, hogy összerogytam a karjai között, és ráestem. Elterültünk a padlón, Andy meg akkor jött értem, hogy vacsorázni menjünk. Persze amint meglátott elviharzott. - mondja egyre halkabban.

- Próbáltad hívni?

- Természetesen! De nem veszi fel! Tudom, hogy most stúdióznak, ilyenkor nem is szoktam zavarni, de nem bírom, hogy azt hiszi, megcsalom! Az unokatesómmal! Ez ... Beteg! Az éjjel haza sem jött! Szerintem Tináéknál aludt...

- Akarod, hogy beszéljek vele?

- Nem tudom ... De ez így karácsony előtt igazán nem kellett! Tök jól megvoltunk, basszus! - sóhajtja bosszankodva.

- Beszélek vele, ne aggódj! - megölelem, ő a hátamat simogatja.

- Köszi! - hallom, hogy mosolyog - Te vagy mindenki anyukája! Egy Teréz-anya vagy nekünk! - kuncog.

- Oké, ne ragozd túl inkább menj vissza a lányokhoz! - kacagok és én is vele tartok.

A csajos nap remekül telik, néhány filmet megnéztünk és most a lányok X-box-oznak, én nem kívánkozok ugrálni, szóval csak nézem, de így is elég poén ez az egész. Sokat nevetek. Hálát adok, amiért átjöttek, és végre nem fullad unalomba a napom! Harry későn ért haza, a lányokat már elzavartam aludni, mert reggel mind a dolgát intézi.

- Szia! - motyogom, amikor belép a szobába.

- Még ébren vagy? - hallom, hogy meglepődik.

- Megvártalak! - felülök az ágyon, hogy jobban lássam őt a félhomályban.

- Késő van, pihenned kellene! - korhol meg kissé, de átmászik az ágyon és megcsókol.

- Kellene ... Ahogy neked is! Nagyon sokat vagy a stúdióban, nem is tudom, hogy bírod, már hetek óta!

- Ez a munkám! - ránt vállat egyszerűen - Mi ez a sok cipő a bejáratnál?

- Óh, a lányok átjöttek ma. Bezsúfoltam őket a vendégszobába. - kuncogok halkan, a kezem a szám elé tartom, így próbálom meg visszafogni a hangom.

- Imádom ezt! - elveszi a kezem a szám elől és végig puszilja az ujjaim.

- Mit imádsz? A kezemet? - nézek rá értetlenül.

- Nem! Bár azt is, de én a nevetésedre gondoltam! - mosolyog rám édesen. Ó még mindig tud udvarolni. Hihetetlen, még mindig képes azt éreztetni velem, hogy ez volt az első bók, amit kaptam ... Pedig nyilván nem így van. - De most alvás! - homlokon csókol és lefektet, elteszi az arcomba hulló tincseket a fülem mögé és lemászik az ágyról. Nem bírok elaludni, amíg nincs ott, szóval még ébren vagyok amikor kilép a fürdőből. Csak egy törülköző takarja el, és számomra még mindig ugyan olyan sexy, mint első látásra. - Látom ám, hogy nem alszol! - morogja kissé mérgesen, de elmosolyodik.

- Ezt nem hagyhattam ki! Látnom kellett! - vigyorgok rá szélesen.

- Hát, már láttad, úgyhogy aludj! Szeretném, ha kipihennéd magad. - magára kap egy boxert és becsusszan mellém az ágyba. A fejét bedugja a takaró alá és a hasam fölé emelkedik. - Szeretném, ha hagynád aludni anyát! Nem akarok egy zombival aludni, kislányom! - motyogja vicces hangon, amitől újra kuncogni kezdek.

- Azt hiszem válaszolt! Rúgott egyet! - elkapom a kezét és a hasamra teszem. Lélegzet visszatartva várjuk, hogy újra megtegye. És meg is teszi! Harry szinte sikoltozik örömében! Nem most rúg előszőr a baba, de ő sajnos sosem volt jelen, amikor ez történt. Neki ez az első.

- Ez csodálatos! - suttogja és kibújik a takaró alól. Széles vigyora körbeérné a fejét kétszer is.

- Tudom! - suttogom boldogan és a hajába túrok.

- Ez nem fáj? - kérdi kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

- Nem! Ha fájna, nem valószínű, hogy ennyire mosolyognék!

- Ez igaz! - nyugtázza magának miközben mellém fekszik és átkarol - Aludjunk. Megígértem a szüleidnek, hogy holnap meglátogatjuk őket! - motyogja a nyakamba.

- Nekem még mindig olyan furcsa, hogy anyámék Angliába költöztek! - mondom kissé döbbenten.

- Majd megszokod! De most aludj már végre! Én fáradt vagyok! - nyöszörög. Feladom, nem válaszolok, csak elhelyezkedem és becsukom a szemeim.

Reggel a lányok csendben léptek le, mi pedig egészen 10-ig aludtunk. Harry ma nem stúdiózik, előre felénekelt pár részt, ezért is volt olyan sokáig mostanában. Épp anyámékhoz tartunk ebédre. A hó szállingózik, a rádióban csupa ünnepi zene szól, és engem teljesen elkap a december érzése, a karácsony hangulata. Az első karácsonyunk Harry-vel, ahol ráadásul már nem csak ketten leszünk ... Elmosolyodom a gondolatra, mire ő a lábamra teszi a kezét. Amikor rám néz, ő is mosolyog, mint ha csak a fejembe látna.

Az út nem hosszú anyámék házáig, de a hó miatt elég nehézkes. Harry megfontoltan vezet, amiért hálás is vagyok. Amikor odaérünk apa tárja ki nekünk az ajtót és meleg öleléssel köszönt minket. Beérve egy nagy meglepetés ér, a bátyám és menyasszonya a kanapén nyújtóznak. Ennél szebb karácsonyom nem is lehetne! Az egész családom itt van, mindenki, akit szeretek. A bátyámék az egész hónapot itt töltik, csak januárban mennek vissza Magyarországba.

Az ebéd isteni, hazai ízek. Ez még a lányomnak is tetszik odabenn, szerencsére most nyugton van. Egész délutánig beszélgetünk a családdal.

- Hozok még egy kis forró csokit magamnak! - jelentem ki és már indulok is a konyhába. A bögrét a pultra tenném, de nem ér el a kezem addig, mert a hasamhoz kell kapjak. Fájdalmasan felnyögök, ezzel egy időben a bögrém hangosan csattan a konyha csempéjére és hullik darabokra. Harry-vel az élen, mindeki a konyhába rohan hozzám.

- Mi történt? Jól vagy? - megfogja a kezem és egy székhez vezet. Össszeszorított szemekkel, begörnyedve jutok el addig, hogy leülhessek. A fájdalom nem múlik, megszólalni sem tudok.

- Azonnal hívok egy mentőt! - csattan fel anyám és a telefonért nyúl.

- Nem! Nem kell! Minden oké! - nyöszörgöm.

- Hát nekem egyáltalán nem úgy tűnik! - korhol Harry és leguggol elém. Aggódó tekintettel méreget. A kezét a hasamra teszi, finoman simogatni kezdi.

- Azt hiszem csak ... Rossz helyre rúgott! - motyogom, ahogy a fájdalmam alábbhagy. - Most már jobb! - ellazulok és a kezem a Harry-ére teszem.

A pánik elmúlik, valószínűleg vesén rúgott a lányom, de ez megesik néha ... Bár akkor azt hittem odacsinálok a konyha közepére, így néhány óra elteltével nyomát sem érzem a dolognak. Harry persze túl aggódja és erősködik, hogy menjünk orvoshoz. Bárhogy győzködöm, nem adja fel, így holnap elmegyünk egy vizsgálatra. Utálok már orvoshoz járni.

Miután hazamegyünk, ránk esteledik, de nem felejtettem el az ígéretemet Jenny-nek. Felhívom Andy-t még lefekvés előtt.

- Hello Ada! Mizujs veletek? - szól bele jó kedvűen.

- Hey Andy! Minden oké, köszi! És ott, minden rendben?

- Őőő .. Persze! Miért? - elbizonytalanodik, amiből tudom, hogy egyáltalán nincs rendben még semmi.

- Figyelj, tudom, hogy mi a helyzet. Beszéltem tegnap Jen-nel!

- Ne próbálkozz Ada! Láttam, hogy elvolt azzal a pasassal! - a hangja átvált dühösre.

- Andy! Hallgass meg, ha már vele nem teszed! Nem védeni akarom, ha megcsalt, az nem az én dolgom ... De ez a srác a rokona! Az unokatestvére! Könyörgöm, ne legyél ekkora s*eggfej! - morgom mérgesen a telefonba. Szinte hallom, ahogy a lélegzete is elakad. - Jól hallottad! Unokatestvérek! Nem a szeretője! Sosem csalna meg téged, te hülye! - már mosolyogva mondom, bár úgysem látja.

- Hogy én mekkora ...

- Igen! Hatalmas! - szakítom félbe nevetve - Hol vagy most?

- Josh-nál ... - motyogja halkan.

- Akkor nincs más dolgod, veszel egy csokor rózsát, hazamész és bocsánatot kérsz tőle, mert szét van esve miattad! Komolyan ti férfiak nem vagytok eszeteknél, ha féltékenyek vagytok! Legalább nyomozzatok, mint mi, nők! - nevetek hangosan a végén, mire ő is csatlakozik. Néhány percbe beletelik, mire megnyugszunk.

- Hey Ada! Kösz mindent! Te vagy a legjobb! - mondja kedves hangon.

- Ó tudom Samuels! Tudom jól! - mondom önteltséget produkálva utána elköszönünk. Nos, a napi jócselekedet is megvolt, úgyhogy nyugodtan bújok ágyba, a vőlegényem mellé.

]]>
Fri, 04 Oct 2013 19:30:27 +0200 39138_61597
190.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/09/28/190-bejegyzes Ez a néhány nap Los Angelesben kellemesen telt, várost néztünk, elmentünk egy tetkó szalonba is, ahol varrattam néhány dolgot magamra. Eleinte nagyon élveztük, hétköznapi emberekként jártunk az utcákat. De sajnos a hírünk hamar elterjedt, így a fotósok és rajongók is egyre többen és többen lettek.

Conorral szinte minden éjjel a nappaliban kötöttünk ki, sokat beszélgettünk, néha söröztünk. Nem volt ez másképp a mai este sem.

- Szar lesz, ha holnap haza repültök! Nagyon jól éreztem magam, amíg itt voltatok!

- Óh, ne kezdjük a csöpögős búcsúszöveget Maynard! Nem örökre megyünk! - kacagtam.

- Tudom, tudom ... De jó volt, hogy újra laknak velem ... Szar magányosan élni! - ahogy látom eléggé el van keseredve.

- Miért is élsz te itt? Úgy tudom minden családtagod és barátod Londonban, vagy környékén van ...

- Ide köt a szerződésem! - nem hangzik túl lelkesnek.

- És ha lejár?

- Eladom ezt a rohadt nagy házat és veszek egy lakást London belvárosában! - na, ez már elég határozottan csengett.

Fogalmam nincs, hogy történt, de a beszélgetésünk valahogy újra nálunk kötött ki ... Jelen esetben Ada családjáról ment a téma.

- Szóval azt mondod, hogy hónapok óta nem láttátok őket?

- Igen ... Az eljegyzés óta! Hű ... Elég nehéz menet volt! - megkönnyebbült mosoly játszik az arcomon az emlékektől.

- Styles ... ne vedd tolakodásnak, de belegondoltál már abba, hogy neki mennyire hiányozhatnak a szülei? Hónapok óta nem látta ... Szinte nem is beszélt velük!

- Egy érzéketlen paraszt vagyok ... - döbbenek rá, ahogy eljut a tudatomig mit is mondott Conor - Végig azzal voltam elfoglalva, hogy az én anyáméknak mennyire hiányzik Ada. Hogy vajon mit szólnak a gyerekhez?! ... Hogy nem jutott eszembe az ő családja? Hogyan? - tejesen kiakadtam. Ezt Conor is látja rajtam.

- Nyugi! Nincs veszve a dolog ... Talán ez még jól is elsülhet! - vigyorog rám, mint aki mindent tud.

- Miről beszélsz? - teljes zűrzavar állt be a fejemben. Mégis mit tervez ez a csávó?

- Reménytelenül hülye vagy! - vállon vereget

- Köszi! Ennél nagyobb dícséret sose hagyja el a szádat ... - morogtam és megittam a sörös üvegem alján maradt kortyokat.

- Arra gondoltam, hogy beszélhetnél velük ... Hívd el őket hozzátok! Úgy gondolom megengedhetsz magadnak két repülőjegyet, amit megveszel a szülőknek ... Az ilyen fontos dolgokat mégsem skype-on kellene közölni ... Személyesen nagyobb a hatás.

- Én is attól félek! Láttad volna mit szóltak, amikor eljegyzés volt ... - ráncos homlokkal meredek Conorra ... Ez a pasi egy zseni! Komolyan, hogy a viharba nem jutott ez nekem eszembe? Miért kellett ehhez ő?

*Ada*

Hajnal van, egyedül vagyok az ágyban ... Lassan hozzászokok ehhez. Le merném fogadni, hogy szokás szerint lent a nappaliban megy a pletyka, egy-egy sörrel a kezükben.

Mosolyogva fordulok a másik oldalamra, de valami nem hagy nyugodni ... Nem, még sem kellene fülelnem! De ha azt akarnák, hogy ne hallja senki, elvonulnának, nem pedig a nappaliban beszélnének. Addig győzködöm magam, hogy elindulok halk léptekkel.

- Gondolkodtál már, hogy milyen nevek tetszenek?

- Még az sem biztos, hogy kislányunk lesz! Az orvos azt mondta, hogy csak később lesz 100%. - óóh ez milyen cuki már. Nem gondoltam volna, hogy épp ez lesz a téma. Megnyugodva ballagok vissza a szobába, széles mosollyal az arcomon. Eleget hallottam és egyébként is utálok fülelni. Újra ágyba bújok és egy kényelmes pozíció megtalálása után újra elalszom.

Nem! Hagyjanak békén! Nincs semmi bajom! Harry! Hol vagy? Nem látlak! Miért vagy szomorú? Kérlek! Szólalj meg, mondj már valamit! Hallani akarlak!
Nem hallom és nem látom őt ... Mi ez a sípolás? Kórházban vagyok? Körülnézve csak zöld maszkos embereket látok magam körül. Nem hallom mit mondanak, kapkodnak és én erősen küzdök, hogy ébren tudjak maradni. Ahh, de idegesít ez a sípoló hang! Harry csinálj valamit az ég szerelmére!
Gyerek sírás? Gyerekem született? De akkor miért ilyen szomorú mindenki? Harry! Gyerekünk született! Boldognak kéne lenned! Mindenkinek örülnie kéne! Egy új élet kezdődött el! ... Most miért lett csend? Miért rázod a fejed? Harry, az istenért mondj valamit!
A sípolás a fejem mellett gyorsul, de egyre halkabb. A fülemben csak a lüktető vér és a kapkodó lélegzetemet hallom. Mi történik? Összeszedem magam és felnézek, hogy mi zajlik előttem.
Mi történt vele? Nem látom ... A kisbabámat akarom! Az erőm elszáll és én a párnára rogyok.

Fehér falak, kórház fertőtlenítő szaga, újra a sípoló hang, ami ütemesen hallatja a szívhangomat. Amint magamhoz térek, a csipogás gyorsulni kezd. Hol van a gyerekem? Hol van Harry? Próbálok mozdulni, de nagyon gyenge vagyok. Sikerül a fejemet oldalra fordítanom. Meglátom Harry-t, az ágyam mellett ül, a feje lehajtva, arcát a tenyerébe temeti. Próbálok szólni neki, de nem sikerül. Valamiért mégis felpillant. Szemei vörösek, kisírtnak látszanak, karikásak, a haja össze-vissza áll.

- A gyerek nem az enyém! Hogy tehetted ezt? Hazudtál! - kiabál velem sírva Harry. Próbálok szóhoz jutni, de csak nyöszörgök. Nem tudok megszólalni és már én is sírok.- Hogy tehetted ezt? Ada! Ada! - csak a nevem visszhangzik a fejemben.

- Ada az ég áldjon meg! Térj magadhoz! Ébredj fel! - Harry kétségbeesetten rázogat. Nehezen nyílik ki a szemem és szinte azonnal vissza is csukom, mikor a könnye az arcomra hullik. - Hála istennek! - magához szorít- Jól vagy?

- Mi történt? - motyogom a mellkasába és magamhoz ölelem. Ekkor tűnik csak fel, hogy a szemeim könnyesek, alig látok tőlük.

- Rosszat álmodtál! Kiabáltál és sikoltoztál! A fárszt hoztad rám! - hadarja szinte levegővétel nélkül, közben még mindig magához szorít.

- Sajnálom! Csak ... Álom! - mormogom és próbálom visszafogni a könnyeimet, de azok csak utat törve maguknak folynak végig az arcomon, Harry pólójába.

- Itt van! Itt vagyok! - ront be az ajtón Conor - Tessék! - a kezembe nyom egy nagy pohát vizet

- Idd csak meg! Jót fog tenni! - Harry még mindig kétségbeesetten néz, figyeli minden mozdulatomat. Még inni is segít, ami jól is jön, mert az egész testem remeg. Miután ittam, a poharat az éjjeliszekrényre teszi, Conor pedig már el is tűnt. Harry a kezem szorongatja. - Jobban vagy? - Válaszolni nem tudok, nem vagyok biztos benne, hogy meggyőzném, így csak bólintok egyet. - Akarsz beszélni róla?

- Nem! Csak el akarom felejteni! - nyöszörgöm és még a szemem is összeszorítom.

- Annyira rossz? - a hangja halk, szinte alig hallom. Ismét csak bólintok. - Ne sírj! Csak egy rossz álom volt! - hüvelykujjával letörli az arcomról a könnyeket, de ő is gyakran pislog, hogy visszatartsa a kitörni kívánkozó sírását. - Nagyon rámijesztettél, hallod?! - magához húz újra és a hátamat simogatja. Nem bírom tovább, ki kell adjam magamból.

- Hogy tehetted? - eltolom magamtól, mire ő döbbenten néz rám - Ez igenis a te gyereked! Ne merd még egyszer azt mondani, hogy nem a tiéd! És miért nem válaszolsz, amikor kérdezlek? Rám sem néztél, csak zokogtál aztán kiabáltál .... - tombolok és az arcom a kezembe temetem. - Az sem érdekelt, hogy közben majdnem meg is haltam! - a hangom remeg, bizonytalanul cseng. Néhány perc csend telepszik ránk.

- Tudod, hogy most olyanért baszol le, ami nem történt meg, csak az álmodban? - kérdezi hitetlenkedve

- Olyan valósághű volt! - zokogom.

- Ada! Szeretlek! A babánkat is szeretem! Soha nem jutott eszembe, hogy nem tőlem van! És soha nem mondanék ilyet! Főleg nem ... így ... - motyogja és újra magához húz én pedig csak bőgve bújok hozzá, rázkódva kapkodom a levegőt. - Nyugodj meg! Most már minden oké! - simogat és a hangja olyan megnyugtató.

***

- Utálok repülni! - morgom a párnába, amit az arcom elé szorítok. Meg kell hagyni, az első osztályon kifogástalanul puha párnákat osztogatnak.

- Tudom! De azt is tudom, hogy általában átalszod az utat, szóval nem lesz gond! - vigyorog szélesen rám Harry.

- Oké, ebben igazad van!

- Nekem mindig igazam van, baby! - önelégülten néz rám, megvillantja tökéletes fogsorát, engem meg elönt valami fura érzés. Le akarom teperni. Oh de mégis egy reülőn vagyunk, az előbb még sírva búcsúzkodtam Conortól, most meg már teljesen más irányt vettek a gondolataim. Kemény dolog ez a hormon cucc .... - Min töröd a buksid? - kopogtatja finoman a fejemet.

- Azon, hogy melyik oldalamon aludjak! - füllentek, bár részben igaz is, jobb szeretem már a felszállást is alva átélni.

- Akkor miért vagy kipirulva? - mosolyog mindentudóan. Basszus, mint ha belém látna. Most mit mondjak?

- Csak ... Melegem van. Neked nincs? - halkan kuncog. Azt hiszem tényleg átlát rajtam.

- Aha ... Elég forró a levegő most! - rám kacsint pimaszan és újra a magazint lapozgatja, amit a reptéren vett. Itt a remek alkalom, hogy bevágjam a szunyát!

***

- Hahó, álomszuszi! Üdv London felett! - simogatja az arcom. Csak morgolódok és újra aludni akarok, de ő nem hagy. - Nem, nem! Ébresztő! Hallod?

- Ahj - sóhajtok megadóan és erőltetve kinyitom a szemem - Fent vagyok!

- Remek! - egy nagy cuppanóst nyom a homlokomra - Csatold be magad, landolunk!

- Harry! Még csak most landolunk? - döbbenek le - Még alhattam volna ... Tudod, hogy nem szeretem ezt az egészet!

- Tudom, de amint leszállunk, lesz egy kis meglepetésem! - mosolyog édesen. Ellágyultam, szóval csak becsatolom az övem és szorítom a kezét. Nyugtatóan simogatja a kézfejem. A landolás nem volt olyan vészes, mint amire számítottam, de azért nem szivesen élem át újra. Mivel legelöl ültünk, így majdnem az utolsóként szállunk le a gépről. A csomagjainkra várunk, amikor ismerős hangok csapják meg a fülem!

- Elutazik otthonról, aztán már meg sem ismeri a családját! - azonnal hátra néztem és úgy volt, ahogy gondoltam.

- Louis! Srácok! - visítottam és rohanva indulok feléjük. Egy pillanatra Harry-re néztem, aki csak rémült arccal követi, ahogy futok. Louis karjába vetettem magam és csak lógok rajta - Jajj annyira hiányoztatok! Olyan jó újra itthon!

- Nyugi Törpe! - csitít Louis nevetve - Örülök, hogy itt vagytok! Már kezdtem fogyni ... A lányok is remekül főznek, de mégis a tied az igazi! - kacag amitől nekem is nevetnem kell.

- Louis! Ha ezt Nessi hallaná, már csak keresztapa lehetnél!

- Leszek is! Remélem! - néz rám, utána Harry-re összeszűkített szemekkel. A barátom hátulról átkarolva húz magához.

- Ha még egyszer elrohansz, én nem tudom mit csinálok veled! - suttogta a fülembe. Elprulva bólintok. Bele sem gondoltam, hogy akár gond is lehet ebből. Eleshettem volna, vagy ilyesmi.

- Köszi Louis, hogy jöttetek! Minden rendben? Elintéztetek mindent?

- Persze Hazz! Ne aggódj, minden oké!

- Mi minden? Mit titkoltok? - próbálok fenyegetően nézni és nagyon remélem, hogy hatásos.

- Persze! Foglalkozz csak velük! Mi igazán ráérünk kivárni a sorunkat! - motyog közbe Niall.

- Ó basszus! - odaléptem hozzá - Hiányoztál! Ne haragudj! Ez a két tökkelütött elvonta a figyelmem! - mosolyogva magamhoz húzom. Így tettem ezt Zayn-nel és Liam-mel is.   - De hol hagytátok a lányokat?

- Mind iskolában vannak ... - motyogják nem túl lekesen.

- Óh ... Ne búsuljatok! Inkább menjünk haza! Az az igazság, hogy nagyon éhes vagyok! - suttogtam a végén, mint ha valami nagy titkot árulnék el. A srácok nevetve vették át Harry-től a csomagokat és meg sem álltunk a kocsikig.

***

- Harry, te menj előre! - utasítja Zayn.

- Te pedig, Hercegnő, gyere csak ide! - Liam karonragad és magához húz - Ezzel most bekötöm a szemed. - mutat nekem egy kendőt.

- Hogy mi? Ne már! Nem először járok a házban! Úgy tudom, én is itt élek! Semmi szükség erre Liam! - győzködni próbálom, de hiába. Harry eközben már el is tűnt. Mi a franc folyik itt?

- Csak semmi ellenkezés, vagy a szád is bekötjük! - teszi hozzá nevetve Niall. Forgatom a szemem és Liam elé állva hagyom, hogy bekösse a szemem.

- Mit műveltetek? Leégett a ház? Új bútor? Mit rejtegettek? - faggatnám őket, de senki nem szól semmit, csak vezetnek befelé. Erősen reménykedem, hogy ne bukjak fel és ne vezessenek neki semminek.

- Meglepetéééés! - kiabálják amint belépek. Azonnal leszedem a kendőt a szememről és pislogok néhányat, hogy tisztán lássak.

- Uram Isten! Hát ti? - teljes ledöbbenésemben ennyi jön csak ki.

- Nem is örülsz? - közelebb lép anya, én pedig magamhoz ölelem.

- Jajj dehogynem örülök, csak le vagyok fagyva! - apukámat is megölelgetem. Hihetetlen, hogy mennyire hiányoztak már nekem! Egy kicsit el is érzékenyülök az ölelésükben.

- Kislányom, elég jó súlyban vagy ... Ahogy látom a fiúk a gondodat viselik! - pimaszkodik velem anya és az arcom paskolgatja.

- Na de anya! - pirítok rá nevetve ... és megkönnyebbülve. Talán még nem állok készen az unoka bejelentésére. Harry szülei is itt vannak, miután köszöntünk egymásnak, a nagy család a nappaliban beszélget, a bandatagok pedig szép lassan szivárognak elfelé ... Mi folyik itt? Csak én nem tudok valamit? - Harry! Segítenél a konyhában? - szólok oda kedvesen a páromnak, aki lelkesen bólint és már megyünk is.

- Mit kell segíteni drágám? - mosolyogva fordul felém.

- Semmit! - próbálok kedves lenni vele - Harry mi ez az egész? Mit keresnek itt anyámék ... és a te szüleid?

- Én ... Azt hittem örülsz, ha látod őket! - mondja teljesen ledöbbenve.

- Igen! Örlök is! Nagyon hiányoztak, de ... Mit tervezel? Ismerlek már ... Átlátok ezen, csak úgy nem repíted ide őket Magyarországból, mert nekem hiányoznak ... - egy kis sóhajt követően már be is lettem avatva.

- Arra gondoltam, hogy biztos hiányzik a családod ... Szóval elhívtam őket ide!

- És? Mi van még?

- És ha már itt vannak miért ne mondhatnánk el, hogy ba.... - az ujjam a szájára tapasztottam.

- Tudtam, hogy több van itt, mint egy kis hiányzás ... Talán megbeszélhettük volna, nem gondolod? Itt nem csak rólad van szó ... Rólam is ... Rólunk, Harry! Tudod, ez egy olyan dolog amiben már nem csak te döntesz! - nagyon igyekeztem, hogy ne legyen bántó a hangom, de egy kicsit haragszom rá.

- Én csak jót akartam ... - lehajtott fejjel áll előttem. Annyira gyerek ... Annyira sebezhető.

- Tudom, csak azért mondtam ezt, hogy ... Gondolkozz el! Hozzá kell szoknod, hogy most már nem csak magadról kell döntést hoznod, és ahhoz is, hogy most már közösen döntünk. - nagy, sajnálkozó szemekkel néz rám, a haragom pedig elszáll egy pillanat alatt. Magamhoz húzom és szorosan ölelem.

- Haragszol? - motyogja a nyakamba.

- Dehogy haragszom, te kis hülye! Most akarod elmondani... ? - kérdeztem már kissé bátortalanabbul és eltolom magamtól, hogy lássam az arcát. Nem szólal meg, csak bólint egyet és már fogja is a kezem. A nappaliban nagy a jókedv, Harry-vel a szoba közepén állunk meg és én egyre idegesebben szorítom a kezét. A fejemben csak az visszhangzik: Mind itt halunk! Harry köhint egyet, a figyelem máris az övé ... Vagy a miénk.

- Be kell valljam, nem csak azért hívtalak ide titeket, hogy együtt lehessünk ... - kezd bele kissé ideges hangon - Szeretnénk valamit elmondani nektek. - jelentőségteljes pillantást vet rám, a szívem máris a torkomban dobog. Nyelek egyet, hátha segít a dolgon, de csak rosszabb lesz. A gyomrom liftezik, a lábam remeg és hirtelen melegem is lesz. Óvatosan megszorítja a kezem, jelezve, hogy innentől nekem kellene tennem valamit. Mély lélegzetet veszek és újra a szülők felé fordulok. Szinte látom magam, ahogy fal fehér arccal nézek rájuk.

- Harry-nek és nekem ... Kisbabánk lesz! - nyöszörgöm és a falat nézem a hátuk mögött. Még pislogni sem merek.

- Tessék? / - Hogy mi? - pattan fel egyszerre Annie és apám. Ijedten pislogok néhányat és hátrébb lépek.

- Ez ... Teljességgel elképzelhetetlen ... - fakad ki az anyósjelöltem.

- Túl fiatalok vagytok! - egészíti ki apám, remek akcentusával. Anyura és Robra pillantok akik még sokkos állapotban ülnek a kanapé két végében. Szinte már könyörgök a szemeimmel, hogy tegyen valaki valamit. A sírás fojtogat, Harry pedig átkarolva a hátamat simogatja.

- Ez igaz, de ... Ez van! Gyerekünk lesz, ez már biztos! - Harry hangja nyugodtnak hallattszik, pedig tudom, hogy egyáltalán nem az. Minden csak nem nyugodt.

- Mégis hogy gondoljátok? Se házatok ... és alig vagytok együtt kis ideje ... hányszor szakítottatok és ... Mégis hogy képzeltétek ezt? - kiabál velünk Annie, Rob pedig feláll és nyugtatni próbálja.

- Elengedlek Angliába ... És te tönkre cseszed az életed!? - ordít velem apám, már magyarul. Összerezzenek a hangjától, még a szemem is összeszorítom. - Csalódtam! Hatalmasat! - anyám követi Robin példáját, nyugtatja aput, majd végül kivezeti apámat a hátsó udvarra. Nem akarok Harry családja előtt bőgni, úgyhogy sietős léptekkel a földszinti fürdőbe rohanok, becsapom az ajtót és összegömbölyödve a sarokban zokogásban török ki.

- Ada! Hol vagy? - hallom Harry kiabálását, de nem szólalok meg, csak sírok tovább. Az ajtó kinyílik és ő szomorú pillantással terem mellettem - Ne sírj kicsim! - az ölébe vesz és a mellkasára hajtja a fejem - Ne sírj, minden rendben lesz!

- Harry, hogy lenne minden rendben? Apám épp, hogy nem tagadott ki az előbb. És anyukád? Láttad, mennyire kiakadt! - hadarom egy levegővétellel.

- Megoldjuk! Nyugodj meg! Csak sokkolta őket ... Megnyugszanak és rájönnek, hogy milyen hülyék voltak. - motyogja a fülembe és puha puszikkal borítja be az arcom, lepuszilja néhány könnyemet. Nem tudom mennyi ideig gubbasztottunk a fürdő padlóján ülve, de Harry úgy döntött, ideje újra szembenézni az ősökkel. Remegő lábakkal követem őt, ahogy csak tudok, a hátamögé bújok.

- Jajj kicsim! Sajnálom! - lép oda Annie zokogva és magához ölel. Kifújom a benn tartott levegőt, magamhoz öleletem, de a szemem folyamatosan apámon tartom. Vajon ő is megbocsájt?

- Semmi gond! - motyogom mikor elválunk az ölelésből. Anya és Robin után már csak apa maradt ... Állunk egymást előtt, méregetjük a másikat, találgatva, ki tegye meg a kezdő mozdulatot. A szemem újra könnyes lesz, már nem bírom tovább. Végre megmozdul és könnyes szemekkel magához ölel.

- Sajnálom! - suttogja és mind a ketten sírunk. Ez most a megkönnyebbülés hatása és sokkal jobban esik, mint a fürdőszoba padlóján eresztett könnyek. Percekig állunk, és mikor elváltunk, akkor sem eresztjük egymást, apa fogja a kezem. Leülünk újra mind a nappaliban és már jönnek is a kérdések a babáról, rólunk ... Mondjuk úgy, hogy mindenről. Úgy döntök, itt az ideje szemléltetni is a történteket, szóval leveszem a túl méretes pulcsit magamról, így a pólóm alatt már nagyon is jól látható gömbölyödő pocakom. Harry ragyogó szemekkel néz, megsimogatja és még büszkébben jelenti be, kislányunk lesz! Bár hozzáteszi, még nem biztos, de eddig úgy néz ki. Felmerül az is, hogy nem sokára talán elköltözünk, Harry venni szeretne egy házat, ahol végre család lehetünk. Furcsa ezt hallani, sosem beszéltünk erről ... Ez is egy olyan dolog, amiben már ketten kell majd döntsünk.

]]>
Sat, 28 Sep 2013 15:02:22 +0200 39138_61513
189.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/09/20/189-bejegyzes Az életem ennél jobb már nem igazán hiszem, hogy lehet ... Hazaérve Conorhoz elmeséltünk mindent és természetesen önfeledt örömmel fogadta az új infókat a babánkról. Hogy tud így örülni, mikor ... Én is tudom, hogy mit érez ... Tudom, hogy képes lett volna Harry gyerekét sajátjaként nevelni, és tudom, hogy ... szeret! Ez olyan ... nem is tudom, hogy milyen! Eléggé bánt a dolog! Valószínűleg én nem tudnék ilyet tenni, de az is igaz, hogy még nem éreztem senki iránt így. Harry olyan nekem, mint a levegő! Elég nehéz és szar nélküle az élet ... Konkrétan nem léteztem, amíg ő nem volt mellettem.

Ahogy a kanapén ülök, nézem ezt a két srácot, ahogy ugrál fel-le a szobában x-boxozás közben, elgondolkodom azon, hogy nyilván egyik sem apa szerepre érett még ... De vajon milyen lesz? Harry milyen apa lesz? Csak ez a kérdés forog az agyamban és a válaszok tárháza elég hamar kimerül ... Bizonyára jó, hiszen imádja a gyerekeket ... A gyerekek is imádják őt. Ez egy tökéletes férfi számomra. Elmosolyodom miközben ezen gondolkozok, aztán már csak azt veszem észre, hogy a müzlis doboz a kanapéra szóródik és a két fiú meredten áll a konzolokkal a kezükben, háttal a tv-nek.

- Minden oké? - rémült arccal néz rám Harry és a hangja kissé megremeg.

- Csak ... - elpirultam, és fogalmam nincs mit mondjak. Ó Harry, csak azon agyaltam, hogy vajon milyen apja leszel a gyerekünknek?! Nem, ezt mégsem mondhatom ... A pillantásuk éget és szinte levegőt sem vesznek, annyira meredten bámulnak   - Elgondolkodtam, ennyi az egész! - préselem ki magamból. Végülis nem hazudtam ...

- A müzli! Elejtetted! - motyogja visszatérve a valóságba Conor. Odalép és felszedegeti.

- Nem, Conor! Hagyd, majd összetakarítom! Játszatok csak! - eresztek egy szégyenlős mosolyt felé és kiveszem a dobozt a kezéből.

- Nem! Ez az én házam! Azonnal jövök, keresek porszívót! - motyogja és már ott sincs. Harry mellém huppan és magához húz. A hajamba puszil és én a vállára hajtom a fejem.

- Minden rendben? Nem fáj semmid? - még mindig aggodó a hangja.

- Harry! Csak elméláztam! - mostmár kacagok és a számba dobok egy müzliszemet.

- Mégis min tudsz annyira elbambulni, hogy még a kaja is kiesik a kezedből? - a hangja mostmár inkább csipkelődő, játékos.

- Hát ... Én csak ... - ismét totál elvörösödök. Mi ez nálam? Bizos a hormonok teszik ...   - Rajtad! -suttogom

- Rajtam? - kérdez meglepve, mire bólintok - És mégis mit?

- Nem is tudom! Csak ... Tudod nagyon ráérek, amíg ti játszotok és már minden eszembe jutott! - próbálok szabadulni a vallatástól - Müzlit? - meg sem várva a választ tömöm a szájába és remélem, hogy több kérdést nem tesz fel.

- Nem, köszi nem kérek! - morgogja és nagyokat rág. Ajaj, szabadul a szájában lévő akadálytól.

- Itt is vagyok! - szól közbe Conor és gurít maga után egy porszívót - Mivel úgy látom, nem éltél a három másodperces szabállyal, ez mind megy a szemétbe. - nevetve mondja, utána beindítja a masinát. Felhúzom a lábam és Harry ölébe teszem. Hálás vagyok, hogy ez a gép ilyen hangosan zúg, nem tud kérdezni többet.

- Valaki még várandósan is milyen hajlékony! - üti meg a fülem rekedtes hangja és az arcom még jobban lángbaborul! Basszus! Hogy képes erre egyetlen kis mondattal?

***

- Harry ... Gondolkodtál már azon, hogy a szüleink mit reagálnak, ha megtudják? - kérdezem és felkönyökölök a párnára, hogy jobban lássam őt. Az éjjeli lámpa fényében elég sejtelmes, fél arca árnyékos, a másik fele pedig tökéletesen megmutatja nekem magát.

- Hmm ... Azon nem, de azon igen, hogy talán ideje lenne elmondani! - motyogja, utána ő is felkönyököl és mosolyogva néz.

- Mikor akarod?

- Amint hazamegyünk! Úgy is régen jártunk arra ... Főleg te! - teszi hozzá

- Igen ... Én elég régen! - sóhajtok egyet - Te mikor?

- Mikor hiányoztál, gyakran hazamentem! Azt hittem, hogy ott nem érzem majd olyan erősen ... - motyogja és a szeme csillogni kezd - Borzalmas volt! - alig hallható a hangja.

- Te csináltad magadnak! Ez is csak azért volt, mert egy fafejű hülye vagy! - csattanok fel, bár nem vagyok mérges. Már nem érdekel mi volt, csak az, hogy mi van és mi lesz.

- Hányszor mondjam, hogy sajnálom? Tényleg megbántam! Én is szenvedtem akkor, nem csak te! - morogja bűnbánóan

- Harry, én már nem haragszom! Csak az zavar, hogy ... mindig ilyen forró fejű vagy! Amit eldöntesz, azért addig tepersz, amíg meg nem kapod! Talán néha ülj le és gondold át! Jót tehet! - a hangom lágy, tényleg nem akartam, hogy megsértsem ezzel

- Ha nem teperek, most nem lennél velem! - motyogja mosolyogva

- Ezt hogy érted? - kérdezem összeárncolt homlokkal

- Ahj! - sóhajt - Akkor most mese ... - felül és mutatja, hogy hajtsam az ölébe a fejemet. Megteszem és izgatottan várom, hogy mi lesz ebből - Volt egy lány .. Még úgy a nyár elején csöppent az életünkbe ... Az életembe! - kezdett bele és közben a hajammal játszadozott - Amikor megláttam, a szívem kihagyott egy ütemet, aztán hirtelen duplát vert ... Már akkor tudtam, hogy kell nekem! De a lány nem volt egyszerű eset ... Ó néha még ma sem az! - kacag én meg csak bosszúsan nézek fel rá, persze én is nevetek ezen - Nehezen ment ... Óhh nagyon nehezen! - kacag fel újra - Már alapból az nehéz volt, hogy beszéljek vele! Nem is értettem mit hadar! Döcögősen ment ... Ahh de az első csók! Milyen tökéletes volt!- az ölében fekszem és totál el vagyok olvadva! Ne már, hogy ez a romantikus Harry ennyire levesz a lábamról ... Az arcom kipirult, még a füleim is lángolnak - Aztán az enyém lett .... Hihetetlen volt és nagyszerű egyszerre! - már az arcom simogatja - Utána egy kurva nagyot hibáztam! - a hangja elcsuklik és én felnézek rá ijedten, de ő csak bámul előre és lehunyja a szemét - Hagytam őt kicsúszni a kezeim közül ... Pedig tudtam, hogy ő a minden nekem! Mekkora hülye voltam! - túr a hajába idegesen. Ahogy látom, még nem nagyon sikerült ezen túllennie ... Egyáltalán túlleszünk ezen valaha is? - De újra az enyém vagy és soha! Soha az életben nem hagylak még egyszer elmenni! - felültet az ágyon és szorosan magához ölel. Óh, ez olyan kétségbeesett ölelés. Tényleg, mint ha soha nem akarna elengedni. Hosszú percekig ülünk egymásba fonódva, én a hátát simogatom, hogy megnyugodjon. Mikor már nem annyira merev, eltávolodok, hogy láthassam az arcát.

- De hisz akkor sem a lány ment el ... - suttogom. Rémült szemeivel az enyémbe fúródik.

- Tudom! - szinte csak tátogja olyan halk a hangja - Sajnálom! - szinte már nyüszít, könyörög. Miért nem érti meg, hogy én már ezen túlléptem?

- Szeretlek! - mondom magabiztosan és magamhoz húzom, megcsókolom.

***

- Ügyes figyelem elterelés drágám! - mosolyog szélesen. Hihetetlen, hogy neki milyen jól áll a sex utáni haj. Én azt sem tudom, hol hagytam el a hajgumim közben. De nyilván az ágyban lesz...

- Köszönöm! Nagyon igyekeztem! - villantok egy 100 wattos mosolyt és hozzá bújok - Fáradt vagyok! - motyogom

- Aludj! Elég késő van már! - simogatja a hátam és én a mellkasán merülök álomba.

*Harry*

Ő már alszik, de nekem folyamatosan csak jár az agyam! Nem bírok kikapcsolni. Óvatosan mászok ki alóla, szerencsére nem ébred fel. A táskámhoz lépve halkan matatok a kis füzetem után. Amint megtalálom még magamhoz veszek egy tollat és kimegyek. A nappaliban találom meg a nekem való helyet, kinyitom a füzetkém és az szinte ordít rám, olyan üres. Felsóhajtok.

- Hát így nem lesz új album! - motyogom magamnak és nem várt válasz is jön rá.

- Segíthetek, ha gondolod! - a nappali közepén látom meg Conort, egy bögre teát szorongat.

- Egy feltétellel! - mondom fenyegetően, mire ő azonnal vigyázba vágja magát, és rémület is látszik rajta. Ne már! Ő fél tőlem? Oké, hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik!

- Hallgatom! - mondja halkan.

- Én is kérek teát! - kitör belőlem a nevetés, ahogy belőle is.

- Baszd meg Styles, a szart is kiugrasztod belőlem! - mondja nevetve.

- Nagyon helyes! Reméltem is Maynard! - pimaszkodok és várom, hogy visszatérjen a konyhából.

- Szóval új album ... - motyogja - Téma?

- Valószínűleg a szerelem! De ... Nem elcsépelt, szir-szar, lagymatag számok ... Ez olyan odaverős-szerelmes kell legyen! - lelkesülök.

- Nem hinném, hogy ez neked nehezen menne! - vigyorog.

- Nem könnyű ezt az érzést papírra vetni! - válaszolok kissé szégyenlősen.

- Neki írsz ... ? Neki szeretnéd?

- Azt hiszem igen!

Összedugjuk a fejünket, és csak jegyzetelünk mindent, ami jön. Legvadabb álmomban sem képzeltem, hogy Maynard lesz az, aki segít nekem, hogy egy dalban mondhassam el a lánynak, hogy szeretem. Az i-re pedig az teszi a pontot, hogy tisztán látom, ő is szerelmes belé, mégis feladja. Ez nekem csak jó, nem akarok vitát. Hogy zavar-e? Természetesen, de próbálom ezt figyelmen kívül hagyni.

A dal valami csodás lett! Tökéletes egy bocsánatkérésnek is, ezzel azt hiszem lezárhatom azt, hogy hagytam, hogy egy csomó kerüljön a kapcsolatunkba. Jól tudom, hogy miattam történt, de ezzel lerázom magamban.

- Köszönöm a segítséget! - ölelem magamhoz lelkesen Conort.

- Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem ... Bár jött ez magadtól is, inkább csak bátorítás kellett, Tesó! - kacag.

- Igen! Valami olyasmi!

- Ti meg mit kerestek itt? Mért nem alszotok? Tudjátok ti hány óra van? - egy álmos, rekedt, mégis angyali hang töri meg az ujjongásunkat.

- Ajaj ... Anya pipa ránk! - vigyorgok Conorra és a füzetet becsukom, odamegyek hozzá - Sajnálom! Én tartottam fel Conort! Jól elbeszélgettünk!

- Ó értem! - láthatóan meglepődik és még mindig alig hisz a szemének. Először rám, majd Conorra néz - Nyomás aludni! Éjjel három óra van csessze meg! - mérgesen terel minket az emeletre. Csak én nem értem ezt a hirtelen hangulatváltást? Conorra kapom a tekintetem aki szintén megdöbbenve néz. Nyugtázom, hogy a hangulatingadozás bizony elkezdődött. Alig hallhatóan sóhajtok és, mint egy szidást kapott gyerek, baktatok fel egész a szobáig.

- Felébredtem és nem voltál itt! Ebben a szobában voltam és ... Minden olyan volt, mint akkor! - a nyakamba veti magát, a szemeit könnyek áztatják. Hát ez meg...?

- Héé! Nyugodj meg! - magamhoz ölelem és simogatni kezdem a hátát.

- Ne mondd nekem, hogy nyugodjak meg! Hogy nyugodnék meg, mikor azt hittem újra leléptél? - álmos szemei haragosan néznek rám. Te jó ég, félelmetes!

- Jó! Sajnálom! Akkor mit akarsz? Mit mondjak? - a hangom koránt sem olyan, ahogy szerettem volna. Hangosabb, erőteljesebb. Nem akartam rákiabálni. Összerezzen és a könnyek újra a szemébe gyűlnek, csak most le is folynak kerek arcán. - Oh Istenem! Ne sírj! Sajnálom! - magamhoz rántom és úgy ölelem, mint még soha - Nem akartam kiabálni! Hallod? Sajnálom! - eltol magától, a pizsama ujjába törli a könnyeit. Türelmesen várom a lebaszást ... De nem jön. Csak törli a szemeit és közben többször felnéz rám, én meg csak állok előtte és lövésem sincs, mit kéne tegyek! Nem voltam felkészülve, hogy máris hullámzik majd a hangulata. - Haragszol? - alig hallható a hangom, még magamat is meglepem vele. Felpillant rám és a szeme egy egészen más emberként néz rám. Ez még mindig az a lány, aki nem egészen egy másodperce a könnyet törölte?

- Akarlak! - morogja

- Mi van??? - a szám tátva marad és nagyokat pislogok rá. MI VAN? Ez most valami teszt, hogy mikor borulok ki tőle ...? Az ajkát harapdálja, félmosollyal a száján bámul engem. - Hűűűűűhaaa! - tör ki belőlem sóhajszerűen, mire a szája lebiggyed és nagy, barna boci szemeket mereszt rám. Ez a terhesség koránt sem olyan "muris", mint én azt sejtettem ... Atya ég!

- Te nem akarsz engem!?

- Nem erről van szó! - a keze után nyúlok de ő elhúzza, a háta mögé kulcsolja őket.

- De erről! Nagyon is erről! Terhes vagyok, meghíztam és már nem akarsz engem! - könnyet látok újra a szemében. Na ne már, ha újra elsírja magát, azt lehet, hogy nem bírom ki! Fáj, ha sírni látom őt! Épp elég könnyet eresztett már miattam.

- Baby! Gyere ide! - óvatosan szólítom meg és puhán húzom magamhoz. Érzem, hogy fokozatosan elengedi magát az ölelésemben. - Szeretlek és mindennél jobban akarlak kicsim, de te is tudod, elég késő van! Pihenned kell! - egy puszit nyomok a homlokára.

- Biztos csak erről van szó? - szipogja hozzám bújva

- Igen, biztos! - simogatom a karját és a hátát

- Már azt hittem eltűnt a régi Harry Styles, akibe beleszerettem ... - mormogja a pólómba.

- Ó ne aggódj! Nem ment az sehová! - halkan kacagok és finoman a hátsójába csípek, amitől nevetésben tör ki.

- Oké elhiszem, csak ne csipkedj! - ellöki a kezem és összefűzi az ujjainkat.

- Alvás, hisztis! - motyogom mosolyogva.

- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém! - bűnbánó az arca.

- Semmi ... Nem kell sajnáld! Ez vele jár! Csak még nem vagyok biztos abban, hogy mikor hogy kezeljem ... De belejövök! Most pedig nyomás az ágy, vagy én teszlek bele!

- Hűű ... - mereszti a szemét, egy pillanatra ijedtséget tükrözve felém - Bocs Styles, nem ijedek meg tőled! - kacag és az ágyba dől. Én mellé bújok és szorosan magamhoz húzom.

- Aludj szerelmem! - nyakon csókolom és ő már szinte azonnal el is alszik. Magamban megjegyzem, mekkora szerencse, hogy nemet mondtam a sexre. Kellemetlen lett volna, ha akkor alszik el! Kis kuncogás után én is álombamerülök.

]]>
Fri, 20 Sep 2013 19:11:24 +0200 39138_61452
188.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/09/14/188-bejegyzes *Harry*

A tény, hogy Los Angeles-ben vagyok, még annyira nem is rossz ... De a gondolat, hogy Conor házában vagyok, és ő a szemét le nem veszi a barátnőmről, sokkal inkább bosszantó! Jó fiúként megígértem Adának, hogy nem balhézok ... De már mikor először kettesben maradtunk Maynard-dal, elég nehezemre esett. Ha tehetném leordítanám a fejét! Vagy megverném ...

- Hahó! Min vagy úgy elgondolkodva Harry?

- Bocsánat, nem figyeltem ... - tekintetemet a lányra emeltem, aki a hadonászást az orrom előtt abbahagyta

- Azt észrevettem! - vigyorgott rám, és próbálta elhitetni velem, hogy megsértettem. Óvatosan magamhoz húztam és egy hosszú puszival engeszteltem ki.

- Elmondanád még egyszer? Kérlek! - bevetettem a nagy szemes nézést, aminek sosem tudott ellenállni ... Igazából még senki sem!

- Aaahj - sóhajtott és a szemét forgatta - Oké! Csak vagy 30x megkérdeztem, hogy akarod-e, hogy felhívjam a dokit, hogy megtudjuk, mikor mehetnénk el hozzá ...

- Oh, persze! Hívd, hívd! - lelkesültem, mint egy kisgyerek. Ő csak mosolyogva nyomkodta a telefonját és már beszéltek is.

- Hallo doki! ... Oh hát persze! Szóval csak azért kerestem, mert időpontra lenne szükségem ... Igen, értem! Azt hiszem ez tökéletes!

- Kérdezd meg, hogy én mehetek-e! - suttogtam neki

- Még valamit hadd kérdezzek. Az apa is jelen lehet a vizsgálaton? - szélesen elmosolyodott és rám nézett a hatalmas, barna szemeivel - Értem! Köszönöm! Akkor holnap találkozunk! Viszhall!

- Na? Holnap? Hánykor?

- Héééé! - kacagott - Nyugi már! Holnap reggel 10! Ami azt jelenti, hogy nincs későig alvás, Mr. Styles!

- Igen .... Sejtettem! - húztam el a számat félmosolyra

- És még valami ... - emelte fel a mutató ujját, hogy hatásosabb legyen - Nem fogok könyörögni! Ha elkészültem, én elmegyek! Ha te nem tudsz időben kelni, vagy elkészülni, az a te bajod!

- Micsoda szabályok! - játszottam a komoly embert

- Bizony! Ezeket be is kell tartani!

- Miért? - ellöktem az ágyon és fölé támaszkodtam, úgy, hogy a szemébe tudjak nézni - Ha megszegem, akkor megbüntetsz? - kérdeztem csábítóan suttogva és a nyakát kezdtem csókolgatni. Néhány apró sohajt hagyta el a száját. - Nem hallom a választ! - morogtam és megböktem az orrommal az övét.

- Nem tudom! Csak ... Tartsd be és nem lesz gond! - mosolygott és egyik kezével a tarkómnál simogatta a hajam. Én folytattam a puszikat a nyakán, és haladtam lefelé a dekoltázsára. - Harry! - suttogta kéjesen

- Igen? Mit szeretnél? - morogtam a puha bőrébe

- Nem ... Nem hiszem, hogy ezt most kellene! - nyöszörögte

- Tessék? - nem igazán ezt vártam. Felkaptam a fejem és a tekintetét kerestem. Ekkor láttam, hogy a szeme csukva van, csak később nyitotta ki - Mégis miért ne lehetne most?

- Hát csak ... Tudod, mi itt vendégek vagyunk és ... Kellemetlen, na!

- Hogy mi van? Azért nem kaphatlak meg, mert az idióta Maynard meghallhat? - teljesen kiakadtam. Megint ez ... Mindig beleköp a levesembe!

- Harry! Ő nem idióta ... És igen! Azért! Ő a barátom, az ő házában vagyunk és ... Ugyan, csak fogd vissza magad! Egyébként is, holnap dokihoz megyünk, nem kell most ilyesminek történnie! - magyarázott feszülten és az asztalhoz ült, laptopozni kezdett. Én meg ott maradtam, duzzoghattam magamnak az ágyban.

*Ada*

Miután sikerült Harry-t lenyugtassam egy jó adag fejmosással, a gép elé ültem és a neten lógtam. Rossz szokásommá vált, de az első dolgom, hogy rólam és a srácokról nézem meg a "napi híreket" ....

- Kamu, kamu .... Pfffffffff mekkora hazugság ez! - motyogtam magam elé miközben görgettem

- Valami érdekes? - morogta még mindig pukkadtan Harry

- Néhány béna fotó a reptérről! - forgattam a szemem a képeket látva

- Mutasd! - a hátammögé lépett és a vállam fölött átnyúlva az asztalra támaszkodott. Most tűnt fel újra, hogy a karja igazán izmos lett az elmúlt időben. Ez meglehetősen tetszett, nem gondolkoztam, csak tettem amit gondoltam. Bal kezemet az ő karjára fontam és a fejemet nekidöntöttem. Közben pedig mutogattam neki a képeket.

- Azért van köztük néhány jobb is ... - motyogta és a fejem tetejére adott egy puszit

- És mégis melyik? Az amelyiken a szám van nyitva hülyén, beszéd közben, vagy az amelyiken épp pislogok és úgy nézek ki, mint akinek epilepsziás rohama van?

- Butaságokat beszélsz! Ez például egy nagyon kis csinos kép rólad! - bökött az egyikre, így ráklikkeltem és nagyobb változatban is megcsodálhattuk.

- Nem! Ez sem túl jó! Úgy nézek ki, mint ... Mint egy pingvin! Fúj!

- Az én pingvinem vagy! - kacagott én pedig felnéztem rá, de csak az állát láttam. Miután kinevette magát, lenézett rám és egy puszit nyomott a számra

- Ez olyan pókemberes puszi volt! - vigyorogtam

- Miről beszélsz? - értetlenül nézett rám

- Ahj tudod! Mikor pókember fejjel lefelé lóg, és megcsókolja Mary-Jane-t! - magyaráztam lelkesen

- Óh! Szóval ... Én lennék pókember? - kérdezte büszkén

- Dehogy ... - nevettem - Csak a puszi volt olyan! De mindegy is, hülyeség, felejtsük el!

Kis vita után,amiben Harry állítása az volt, hogy nem véletlen lett ez így, meg, hogy a pókember rendezője tőlünk lopta ezt a mozdulatot, én csak leintettem egy laza mondattal, miszerint mi még akkor meg sem voltunk ... Mármint egymásnak! Szóval ezek után fürdeni mentünk és eltettük magunkat holnapra. Persze amíg Harry fürdött én beszéltem Conorral egy kicsit. Azt állítja, hogy ki vagyok virulva Hazza mellett ... Mondjuk ez azt hiszem nem is meglepő! Elmondtam neki, hogy Harry elkísér majd a dokihoz, szóval most látja majd először a babát. Conor igazán jó barát, annak ellenére, hogy Harry kissé ellenséges vele, ő nem mond rosszat róla! Ezt a tulajdonságát eltanulhatná a pasim is ...

*Másnap reggel*

- Styles! Kelj fel! - motyogtam és kikapcsoltam az ébresztőt. A másik oldalamra fordultam, de az említett férfi már nem feküdt mellettem - Hát ez meg?!

- Jó Reggelt Napsugaram! - vigyorogva lépett be az ajtón, felöltözve. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy fésülködött is!

- Neked is! - motyogtam álmosan - Hát te? Azt hittem még alszol ...

- Nem bírtam, olyan izgatott vagyok! - leült mellém az ágyra és egy csókot is kaptam

- Oh, ennek örülök! - mosolyogtam - Várj ... Te most hol voltál? A szobán kívül? Egyedül, nélkülem? Conor él még? - pánikoltam, mire ő gúnyosan nevetett

- Nem bántottam, ne aggódj ... Hozzá sem értem a barátodhoz! - felemelte védekezően  a kezeit

- Helyes! Jó fiú! - megpusziltam

- Oh, akkor mit mondasz majd, ha megtudod, mi vár a konyhában! - kacagott. A kíváncsiság vezérelt, így hamar összekaptam magam és a konyhába mentem. Amíg készülődtem mind a két srác a konyhában kötött ki. Amikor beléptem nem hittem a szememnek ...

- Hát ti? - néztem rájuk elkerekedett szemekkel - Semmi vita? Semmi kiabálás... Egymást szidalmazás.. ? - ültek az asztalnál, egymás mellett és valamin mosolyogva beszélgettek

- Nem, semmi ilyesmi! - válaszolt a kérdéseimre Conor

- Kik vagytok, és mit csináltatok Harry-vel és Conor-ral?? - leültem velük szembe és csak akkor tűnt fel, hogy finom reggeli is van. - Ti csináltátok?

- Igen! Közösen ... Neked! - mosolygott Harry

- Hát ez ... Hihetetlen! - teljesen le voltam döbbenve

Reggeli után taxiba pattantunk és az orvosig meg sem álltunk. Harry az izgatottságát nem tudta leplezni, de úgy gondolom, hogy nem is nagyon akarta. Végig vigyorogva ült mellettem. A jó kedve rám is átragadt, így már ketten vigyorogtuk végig az utat. Kicsit idiótán nézhettünk ki, de kit érdekel?!

A kórház előtt kiszálltunk és szélsebesen mentünk be, nehogy meglásson valaki. Ezt elég nehéz lenne tagadni, a tegnapi repülőteres "vallatás" után. Az utat nagyon jól tudtam már, így vezettem Harryt az orvoshoz.

- Üdvözlöm! Jó újra látni Ada! - kezet fogtunk

- Hello doktor! Én is örülök! - mosolyogtam rá

- Bizonyára ön Mr.Styles! - váltott át a hangja hivatalosra. Talán azért, mert nagyon jól tudja, hogy miatta voltam "mély depresszióban" néhány hónapig.

- Üdv! Harry Styles! - az ő hangja is elég komoly volt. Szintén kezet fogtak, utána leültünk az irodában. Néhány információt mondott el, hogy mit kell tudnom a jelenlegi állapotommal kapcsolatban. Azt hittem nem mond majd újat, de nem így lett! Sok hasznos dolog elhangzott. Harry csendben ült, végig a kezemet fogta, hüvelykujjával a bütykeimet cirógatta.

- És most Mr.Styes-hoz lenne néhány szavam! - tekintetét Harry-re vezette - Tisztában vagyok az előzményekkel ... A kapcsolatuk, hogy is mondjam ... Nem volt fényes! - az arcom lángbaborult, a fejemet lehajtottam. Ez elég kellemetlen, de így van. Harry nyelt egy hatalmasat és bólintott egyet - Hogy őszinte legyek nem gondoltam, hogy mi valaha is találkozunk! Ada elég komolyan leírta az önök kapcsolatát... - folytatta és én még jobban el akartam sűllyedni a székemben. Éreztem, hogy Harry keze megrándul, kicsit erősebben tartja az enyémet. Felém fordult és hatalmas, meglepett szemekkel nézett rám. Ismét nem szólt semmit, az orvos pedig csak tovább jártatta a száját. Előre tartottam tőle, hogy mit képes még kikotyogni. Kezdtem mérges lenni rá. - Ön most azért van itt, hogy a nevére vegye a babát, Mr.Styles? - Harry ismét döbbenten nézett, először rám, majd az orvosra.

- Miért? Nem az én nevemen van? - a hangja fojtott volt, akadozó.

- Nem! Ehhez az ön beleegyezése is kell. Csak úgy lehetséges, és mivel tudjuk, hogy nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk, jobb ha ezt átgondolják! Egy életről beszélünk! Ez nem egy kiskutya, amit ha megunnak, menhelyre viszik! Épp ezért, ha nem biztosak abban, hogy a jövőben a kapcsolatuk kibírja a próbát, javasolnám, maradjon mindegy papír úgy, ahogy jelenleg van.

- Nem! Ne maradjon! Ez az én gyerekem! Styles lesz! - csattant fel Harry és én összerezzentem

- Nyugodj meg, Harry! - a vállára tettem a kezem

- Elnézést! - motyogja

- Nem probléma! Szóval ... Csak annyi lenne a dolga, hogy itt aláírja, ide meg néhány adatát jegyezze le! - tolt elé egy papírt az orvosom. Láttam Harry-n, hogy eléggé mérges lehet. A válla feszült volt, a tartása merev. Azt hiszem ezt nem úszom meg, otthon még szóba kerülnek az itt elhangzottak. Harry szó nélkül, sietve töltötte a papírokat, szinte át sem olvasva. Ebből mindössze annyit érzek, hogy mérges ... És azt, hogy tényleg akarja, hogy így legyen, a gyerek az övé legyen! De hisz az is!

Végre elérkezett a pillanat, a vizsgálóasztalon fekszem, a pólómat felhajtva várok. Harry mellettem áll, a kezem fogja. Ideges? Feszült? Vagy inkább izgatott? Nem tudom kivenni azt arcvonásaiból.

- Hol van már? - morogja

- Nem sokára jön! Harry ő egy orvos ... nem csak mi vagyunk neki!

- Elnézésüket kérem a késésért! - lépett be a következő pillanatban - Hogy érzi magát Ada?

- Jól, köszönöm! Elég izgatott vagyok! - mosolyogtam

- Mr.Styles! - fordult felé az orvos - Volt már ilyen féle vizsgálaton?

- Nem, még soha ... És ha kérhetem ... Csak Harry! - nyöszörögte idegesen és még jobban szorította a kezem. Persze nem úgy, hogy fájjon.

- Akkor el fogok mondani mindent, részletesen Harry! - elmosolyodott, mire a pasim bólintott és ő is mosolygott - Most egy kis zselét nyomok a has alsó részére ... Ez azért kell, hogy a vizsgálat könnyebben menjen .. - magyarázott a doktor, Harry meg csak csillogó szemekkel nézte a folyamatot

- Hhhsssz! - felszisszentem, mire Harry rám kapta a tekintetét - Nyugi ... Csak kicsit hideg volt! - motyogtam mosolyogva, amitől az arcvonásai ellágyultak.

- Harry! A monitoron fog megjelenni fekete-fehéren egy kép ... Ha szerencsénk van, elég sokat elárul majd magáról a kicsike! - zöld szemek tapadtak a kis monitorra mellettünk. Harry lelkesedése egyre nagyobb volt, az izgalma csak fokozódott, amitől az én jó kedvem is. Fura volt őt így látni. Az orvos elkezdte az ultrahang vizsgálatot, mi pedig néztük a kijelzőt. Én már tudtam, mit is fogok látni nagyjából, de Harrynek elképzelése sem volt. A szívhangok beindultak a gépen, mély dobogással jelezve, hogy ott vagyunk! Én és a baba! Mindig elmosolyodom, ha meghallom. Aztán jött a kép is, kicsit nehézkes lehet kivenni belőle bármit is. Harrynek már elég volt csak hallani, hogy a szája kissé elnyíljon és döbbenten figyeljen.

- Miért ilyen gyors? - kérdezte halkan, és mire én észbe kaphattam volna, az orvos már válaszolt is neki. A monitoron épp a baba arcát láthattuk meg először. - Milyen ... Picike! - motyogta szinte önmagán kívüli állapotban Harry. A kezemet csak még jobban fogta és simogatta, ahogy az orvos elmagyarázta, melyik a baba teste, keze, lába, feje.

- Úgy látom, hogy minden rendben van, a kicsi egészséges, jól fejlődik! Korához képest megfelelően! - mondta a doki kissé tudományos, hivatalos hangon miközben egy papírt töltött ki

- Mikor tudhatjuk meg, hogy kislány vagy kisfiú? - eredt meg a nyelve Harrynek. Úgy látszik visszatért az élők közé. Eléggé el volt kalandozva.

- Jelenleg csak egy bizonytalan válasszal szolgálhatnék ... Ha szeretnék!

- Persze! Szeretnénk! - vágta rá Harry. Én csak tovább vigyorogtam a hihetetlen lelkesedésén

- Rendben! Sajnos tisztán nem látom, de abból, amit megmutat ... Azt tudom mondtani, hogy nagy esély van rá, hogy a baba neme .... - szünetet tartott. Talán meg akart bizonyosodni még egyszer. Harry már a kezemet morzsolgatta - Kislány! Azt hiszem kislány!

- Lány! Lányunk lesz édesem! - ordított fel Harry rekedtesen és a vigyora kétszer körbeérte a száját. Hangosan nevettem, az orvos is szélesen mosolyogva jegyzetelt a papírjaira. Harry egy hatalmas csókot nyomott a számra, meglepetésként ért, de viszonoztam. Még a könnyem is kicsordult. Nem a csóktól, hanem az egész helyzettől! Legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy Harry így is tud viselkedni. Egy kendővel letisztítottam a hűvös zselét a hasamról, amíg Harry "örömtáncot" járt mellettem.

- Mikor lesz biztos, hogy kislány? - támadta le hirtelen a dokit

- Talán már a legközelebbi vizsgálaton! A babától függ, hogy mikor akarja megmutatni nekünk magát! - mosolygott

- Szóval akkor nem sokára megtudjuk 100%-osan! - vigyorogva nézett rám és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Igen! Nem sokára! - mosolyogtam. Akár egy nagy gyerek. - Köszönjük doki! Viszont lenne itt még valami! - kezdtem bele és felültem - Mi Londonban élünk ... nem hiszem, hogy jó ötlet minden vizsgálat miatt iderepülnöm! Hogy őszinte legyek, elég megterhelő már most! Mi lesz később!?

- Természetesen megértem! Választhatnak ottani orvost! Csak annyi a dolguk, hogy egyeztetnek velem. Amennyiben ez megtörtént én az itt készült vizsgálatok adatatit továbbítom neki és onnantól az új orvos kezeiben van!

- Értem! Köszönöm!

Hazafelé tartunk. Harry elég fura, mint akit kicseréltek. Folyamatosan a kezemet fogja, kifelé bámul, valamin nagyon el van gondolkozva.

- Jól vagy? - szólítottam meg gyengéden

- Persze! - rámmosolyogott, én viszonoztam a mosolyt

- Látom, hogy valamin agyalsz! Elmondod?

- Csodálatos volt látni ... Annyira ... Pici! Mindene! - magyarázta ismét csillogó szemekkel. Kuncogni kezdtem a lelkesedésén. Miután kiörömködte magát, összeráncolt szemöldökkel nézett rám - Ön kinevet engem, Mrs. Styles?

- Ó! Mikor lettem Mrs. Styles?

- Már egy jó ideje az vagy! - megpuszilt - És nem sokára hivatalosan is elintézzük! - mormolta az ajkaimba. Hogy mi? Házasság? Komolyan beszél vagy csak szivat?

]]>
Sat, 14 Sep 2013 17:27:36 +0200 39138_61292
187.bejegyzés http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/09/04/187-bejegyzes - Igaz az, hogy terhes vagy? - hallottam meg egy kérdést. Valószínűleg Harry is meghallotta, mert azonnal megállt és hátrafordult, hogy rám tudjon nézni. Döbbenten néztem vissza sötétzölden csillogó, kétségbeesettséget tükröző szemeibe. - Tessék? Már elnézést, de ha az ember feszed néhány kilót, azonnal terhes??? - játszottam a háborgó nőt, miközben körülnéztem a sok hiénán. Harry csak megszorította a kezem, jelzésképp. Azt nem tudom, hogy ez egy "jó féle" jelzés, vagy épp az ellenkezője, de mindegy is.

- Igen! Ez már arcátlanság! - csatlakozott a háborgásomhoz Harry - Azt hiszem ezzel betelt a pohár! Hagyjanak minket békén! Még ilyet ... - húzott tovább maga után. Természetesen jöttek a bocsánatkések, csak azért, hogy hátha megállunk és válaszolunk, de ma nem volt szerencséjük. Nekünk viszont igen! Épp amikor odaértünk, megkezdhettük a beszállást, szóval érthető módon sietősen lépkedtünk és így mi ketten voltunk az első utasok a gépen.

- Úr Isten! - sóhajtottam mikor leültem

- Mi az? - hajolt oda az arcomhoz Harry

- Olyan ideges vagyok ... - motyogtam miközben a körmöm rágtam. Ő csak megfogta a kezem, és elhúzta a számtól

- Nyugodj meg! Nem kéne, hogy zaklatott legyél! - motyogta és a hajamba nyomott egy puszit, utána ahogy a körülmények engedték, ő átkarolt én pedig hozzábújtam. Hamar elaludtam, így számomra a repülés nem volt sem jó, sem rossz. Harry ébresztett mikor már le kellett szállni.

- Merre menjünk? - kérdeztem

- Tessék? Te éltél itt! Neked kéne tudd!

- Oké ... Akkor kéne egy taxi ... - motyogtam miközben a táskámat húztam magam után. Harry ezt megelégelve felkapta könnyedén és hozta az enyémet is. Egy angyali mosollyal jutalmaztam meg ezért. - Milyen lovagias vagy! - vigyorogtam és belé karoltam - Ooooh és milyen izmos! - csodálkoztam jó kedvűen, mire ő büszkén húzta ki magát.

***

- Szóval itt lennénk ... Igen, ez az a ház! - néztem körül mosolyogva

- Hűűűű .... Ez elég ... Tágasnak látszik!

- Igen! Az is! - vigyorogtam még szélesebben és a kapucsengőre tapasztottam az ujjam, majd vártam.

- Igen? - hallottam meg álmos hangját Conornak

- Szia egyetlenem!! - tört ki belőlem nevetéssel keverve

- Ada? Te ... Te hogy? - dadogta

- Beengedsz, vagy beszélgetünk így az utcáról ... ?

- Oh igen, máris! - amíg várakoztunk, többször szembe találtam magam Harry gyilkos tekintetével

- Baby! Nyugi, ez csak poén! - mondtam mosolyogva és megpusziltam - Ugye nem rendezel jelenetet ... ? - kérdeztem halkan. Láttam rajta, hogy elgondolkodott, de nem volt ideje válaszolni, mert az ajtó nyílt és Conor melegítőben, pólóban, álmos fejjel állt előttünk.

- Szia... sztok! - tette hozzá, amikor meglátta, hogy ketten állunk ott

- Szia Conor! - mosolyogtam kedvesen és megöleltem. Harry is köszönt majd kezet fogtak, de így is érezhető volt a feszültség közöttük. Hogy mi fog kisülni ebből, még én sem tudom.

A nappaliban ültünk, Conor és én csak úgy ontottuk a szavakat, míg Harry minket figyelt. Igyekeztem minden szavam átgondolni, hogy még véletlen se lehessen félreérteni, így tettem minden mozdulatommal is. Végig Harry kezét fogtam, sokat mosolyogtam rá, gyakran puszit nyomtam neki...

- Ahh már annyit beszéltem, azt hiszem iszok valamit! - otthonosan mozogtam a házban, szóval csak a konyha felé tipegtem, de eszem ágában sem volt, hogy igyak. A fülelemet a nappaliban hagytam, és hallgatóztam. Hosszú percekig csend volt ... Csak azt hallottam, ahogy valaki a lábával a padlón dobol és néha nagy sóhajok törték meg a csendet. Már épp azon voltam, hogy jó kedvűen belibbenek, mikor végre valaki megszólalt.

- Szóval ... Ada elég jól van, ahogy látom ... - jegyezte meg halkan Conor

- Igen! Boldognak tűnik! - morogta Harry

- Melletted mindig is az volt .... és lesz is, hisz szeret!

- Én is szeretem őt! - mondta kissé rágalmazóan

- Tudom ... Mindig is tudtam!

- Akkor miért hagytad, hogy két hónapos szünetünk legyen? - vádaskodott Harry

- Én? Az én hibám? Te nem voltál hajlandó megbeszélni vele ...

- Te meg élvezted, hogy vigasztalhatod, ne is tagadd!

- Mivel csak én voltam neki ...

- Oh, a nagy hős ... - kacagott gúnyosan - De mindegy is ... Ennek már vége! Ő újra az enyém, és biztos, hogy soha többé nem engedem el magamtól! - oké, bevallom itt elmosolyodtam. Még így idegesen is cukinak hat, amit mond.

- Ne is tedd! Ha csak egyszer is szomorúnak látom melletted ...

- Ne fenyegess, Maynard!

- Srácok, ti is kértek valamit inni? - kérdeztem kiabálva, miután gyorsan konyhába léptem

- Igen, köszi! - szólt Conor. Töltöttem két pohár limonádét ... Aztán rájöttem, hogy mégis szomjas vagyok, szóval ittam és csak utána vittem be nekik. Vidáman ültem Harry mellé, ujjaimat összefontam az övével és a vállára hajtottam a fejem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, amit nem rég mondott! Soha nem enged el ...

- Remélem maradtok! - mosolygott ránk kedvesen Conor, miközben a poharát a dohányzóasztalra tette

- Hát persze! Szerinted minek jöttünk így felpakolva? - kacagtam és a bőröndökre mutattam

- És megfelelő lesz kettőtöknek a régi szobád?

- Régi? Héééé! Nem volt az olyan régen! - vágtam sértett fejet - De egyébként igen! Tökéletes lesz, azt hiszem! - mosolyogtam

***

A szobába lépve, csak úgy zúdultak rám az emlékek ... Az ágyra nézve csak az járt a fejemben, hányszor aludtam el úgy, hogy sírtam ... Hányszor aludtam úgy, hogy Conor simogatott és próbált nyugtatni. A gyomrom kissé görcsberándult a kellemetlen emlékek miatt. Egy kicsit beljebb léptem és körülnéztem. Minden úgy volt, ahogy hagytam ...

- Ezeket ide teszem! - törte meg az emlékezésem Harry rekedt hangja

- Rendben! - mosolyogtam, mert tudtam, hogy most már vele vagyok itt. Több átsírt éjjelem nem lesz már ebben a szobában!

- Ez egyáltalán nem a te ízlésed! - morogta mikor körülnézett

- Ne legyél már ilyen morcos ... Én igenis nagyon szeretem ezt a szobát!

- De otthon épp az ellenkezője van neked!

- Ha nem tetszik, ott a vendég szoba! - mutattam az ajtó felé, ahol távozhat

- Jó lesz ez! - elmosolyodott és megcsókolt

- Reméltem, hogy ezt válaszolod! - átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz - Szeretlek!

- Én is szeretlek! - megsimogatta az arcom, aztán a hasamra tette a kezét - Mikor megyünk a dokihoz?

- Megyünk? Te is? - kérdeztem meglepve

- Persze! Még nem is láttam a hercegnőnket! - mosolygott csillogó szemekkel

- Látom, te nagyon biztos vagy benne, hogy ő kislány!

- Ada! Én csináltam! Csak tudom! - nevetett hangosan, amitől nekem is nevetnem kellett

- Nem vagy normális! - mondtam kacagva és az ágyra ültem

 


 

Sziasztok!

Elég rég írtam már nektek így a rész után :) Most is csak annyit szeretnék közölni, hogy a sulira való tekintettel, a részek ezentúl hétvége környékén lesznek várhatóak!

Ez a rész még kivétel, foghatjuk arra, hogy még ez csak az első hetetek volt, talán nem keményítettek még be annyira ;)

Szóval ne feledjétek, jövőhéttől hétvége táján kell számítani a részre!

Puszi: Ada♥

]]>
Wed, 04 Sep 2013 19:07:05 +0200 39138_61161
Díj ~ Anikótól :) http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/08/28/dij-anikotol Köszönöm szépen Anikó! :)

Ahogy tőlem megszokott, túl lusta vagyok kérdéseket gyártani, írni magamról és tovább küldözgetni! Szóval ismét csak a kérdésekre válaszolnék, sorry :)

 

A baráti köreidben van olyan aki blogot vezet rajtad kívül? ~ Igen van ... A legtöbb ember akikkel mostanában beszélek, mind vezet blogot! :)
Mi inspirált arra, hogy elkezdj blogolni? ~ Az unalom és sok ábrándozás!
Majd valamikor a távol jövőben szeretnél könyvet is írni? ~ Sosem gondoltam még erre ... Nem hinném, hogy én alkalmas vagyok ilyesmire :D
Sok idődet elveszi az írás? ~ Változó! Van, amikor rengeteg időm van, olyankor igyekszem többet írni, előre dolgozni ... De van, mikor "stresszes", mert nem érek rá, de tudom, hogy már várják az olvasók :)
Mi a kedvenc ételed? Meg tudod csinálni? ~ Szeretek főzni, sütni, szóval igen, meg tudom csinálni! Imádom az olasz ételeket, a hamburgert, a pizzát :D Szóval mindent ami gyors kaja és hízlal :/ ;)
Ki a kedvenc színészed? ~ Anyukám!!!! Bármikor meg tud szivatni ... Hihetetlen színésznő lenne!!!
Szereted a magyar zenéket? ~ Van néhány, ami tetszik, de többségében külföldieket hallgatok.
Ki a kedvenc énekesed? ~ Demi Lovato
Mit csináltál a nyáron? ~ A gép előtt ültem, munkát kerestem(az óta is), háztartást vezettem(az óta is) ... Szóval nem egy álom nyár volt ez ...
Honnan veszed az ötleteidet a bloghoz? ~ A fejemből?! De komolyan ... Látok egy képet, egy gif-et, és eszembe jutnak dolgok :D
Mi a kedvenc színed? ~ Minden színt szeretek! A kedvemtől függ, hogy épp melyikhez húzok jobban!

]]>
Wed, 28 Aug 2013 19:28:59 +0200 39138_61148
Beígért nyeremény K. Zsófinak! ~Ke* sztori :) http://1Dnapjai.blogger.hu/2013/08/28/beigert-nyeremeny-zsofinak Sziasztok!

Nem, most sajnos nem egy újabb részt hoztam! Kicsit mással jelentkezem ... A Facebook csoportban volt néhány játék a bloggal kapcsolatban - amit ismét köszönök S. Áginak, az ötletgazdának - Az egyik játék "nyereménye", hogy kap tőlem a kedvencével egy *Képzeld el* sztorit!

Szóval, mint láthattátok feljebb, a nyertes Zsófi lett! Gratulálok itt is! :D Ő megírta nekem, hogy Harry-vel szeretne egy sztorit, szóval most róluk olvashattok egy kicsit!

Remélem tetszik majd, amennyiben nem ... Pénztártól való távozás után, reklamációt nem fogadok el! :D Haha ;)

Akkor lássuk a történetüket: Zsófi szemszögéből!

- Nem anya! Mindig elráncigálsz a munkahelyedre, meg a hülye koncertekre, és én csak ott ülök, szét unom magam a régi bandákat hallgatva! Ne vedd zokon, szeretlek, és a munkád is csodás, hisz menedzser lehetsz egy elég menő cégnél ... De sokszor már kicsit erős amit csinálsz! - kezdtünk kisebb vitába anyukámmal, ahogy ez minden egyes alkalommal lenni szokott!

- Én azt hittem szivesen vagy velem, ott! Sokan örülnének, ha ennyi legendát láthatnának testközelből, mint te!

- Tudom anyu! És hidd el, örülök is ... Csak néha, ha azt mondom nem, akkor ne erőszakoskodj! Egyébként is te ott dolgozol ... Én csak ülök és bámészkodok órákon át ... Lássuk be, ez azért annyira nem is nagy élmény!

- Rendben ... - mondta egy sóhaj után - Sajnálom, ha neked rossz volt ... Akkor most jössz, vagy maradsz? - kérdezte kedvesen

- Nem is tudom ... Attól függ, hogy kikhez viszel! - poénkodtam

- Ha elmondom, sikítani fogsz ... - ráncolta össze a homlokát

- Na ne csigázz! Mondd már!

- Ma elmegyünk a szomszéd városba ... ugyanis ... One Direction koncert lesz!

- TESSÉK? - a döbbenet kiült az arcomra, egy pillanatra még levegőt venni is elfeljtettem

- Bizony! - vigyorgott büszkén

- És csak most szólsz? Úr Isten el kell készüljek! Mit vegyek fel? - rohantam a szobámba és azonnal nagy készülődésbe kezdtem

***

- Zsófi! Még egy perc és elkésünk! - zsörtölődött anya az ajtóm előtt

- Megyek már! Megyek ...  - az ajtót kinyitva egyből nekiszegeztem a kérdést - Na? Hogy nézek ki?

- Szép vagy! - mosolygott - De ha most azonnal nem indulunk el, akkor feleslegesen készülődtél órákon át! - fogta meg a kezem és már a kocsiba is ültetett. Egész úton idegesen doboltam a lábammal, miközben a telefonomon a 1D albumát hallgattam.

A stadion, ahol a koncert lesz, zsúfolásig volt ... Pontosabban előtte állt rengeteg rajongó. Persze nekünk "előnyünk" van velük szemben, hisz anya szervező, így hamar bejutottunk. Már az öltözőben ültem mikor az anyukám és egy munkatársa nyitott be.

- Készülj kicsim ... Azt hiszem most értek ide! - vigyorogva szólt anya, és ezzel egy időben a gyomrom görcsberándult.

- Oh te jó ég! - motyogtam halkan és utoljára megigazítottam a ruhát magamon. Hallottam, ahogy jókedvűen közelednek az öltöző felé, és nem sokkal később be is léptek. Az érzés leírhatatlan, mikor azokkal találkozol, akiket mindennél jobban imádsz! A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy a szobába felsorakozott előttünk az öt srác. Csak gyors pillantásokat vetettem mindenkire, nem volt időm alaposabban végigmérni őket. Egy percet sem akartam elvesztegetni, szóval csak kapkodtam közöttük a fejem. Természetesen anyukámék végezték a dolgukat, a srácoknak bemutatkoztak, majd elmondták amit ilyenkor elszokás... Ahogy az lenni szokott anya megfeletkezve rólam ki is ment ... Én még mindig ott ültem a kanapé közepén, fülig vörösödve, szótlanul.

- Szia! Liam vagyok! - lépett elém kezet nyújtva a srác. Zavaromban csak folyamatosan mosolyogtam. Miközben kezetfogtunk én is bemutatkoztam. Így ment ez mind az öt taggal. Harry és Louis mellém vágódva beszélgetni kezdett. Még mindig hihetletlenül zavarban voltam. Lopott pillantásokkal magam mellé néztem a két oldalamra. A mosolyom egyre szélesebben terült szét az arcomon, ami nekik is feltűnt.

- Csak nem egy rajongóval van dolgunk? - piszkálódott Louis nevetve

- De! Vagyis .... - vágtam a saját szavamba - Én nem olyan vagyok, mint azok, akik odakint sikoltoznak .... - mondtam szégyenlősen

- Igen, ezt látjuk! - mosolygott rám Harry. Úr Isten, ez a mosoly ... Teljesen más, mint a képeken, így még jobban levesz a lábamról!

- Szóval te valami ... bennfentes vagy itt? - ült le elém a kis asztalra Niall.

- Úgy is mondhatjuk! Az anyukám itt dolgozik, így kerültem én is ide! - magyaráztam már sokkal lazábban. Keztdem elengedni magam. Beszélgetésbe kezdtünk, de közben ők tették a dolgukat! Néha skáláztak, vagy ilyesmi ... Mindenkinek volt kérdése hozzám, nagyon jól esett, hogy foglalkoztak velem. Nem csalódtam bennük. Nem valami beképzelt sztárok, vagy hasonló. Ha azok lennének, valószínűleg kiverték volna a hisztit, hogy mit is keresek én ott ... Örültem, hogy nem így lett. A koncert előtti időt végig velük tölthettem.

- Szeretnél egy fotót a kedvenc bandáddal? - vigyorgott rám pimaszan Harry

- Igen! Nagyon szeretnék, csak nem akartalak letámadni titeket ilyesmivel ... - magyarázkodtam. Nekik nem kellett több, körém álltak és átkaroltak, szintén Harry és Louis közé kerültem. Az egyik ott dolgozó örökítette meg a pillanatot, ami egy életre szóló élmény nekem. Még mielőtt a vaku villant volna, Harry odahajolt és egy nagy, cuppanós puszit nyomott az arcomra. A fotót elnézve elég nagy hatással volt rám, a fejem tiszta vörös lett tőle! Bár nem sok idejük volt, azért még egy-egy egyéni képet is csináltunk. Mind nagyon jól sikerült, bár itt is a Harry-vel közös képem egy ölelős, puszis kép lett, csak itt most én adtam az ő arcára. A srácoknak menni kellett, kezdődött a koncert. Anya mellett álldogáltam a színpad mellett, onnan figyeltem őket, és természetesen buliztam minden számnál. Néha mosolyogva néztek oldalra, de anya megjegyzése nem hagyott nyugodni.

- Szerintem Harry-nek bejössz!

- Tessék? Ugyan már anya! - pirultam bele - Ez butaság ...

- Miért? Nézz rá! Le sem veszi a szemét rólad! - mosolygott és a fiúra mutatott. Én is ránéztem, és igaza volt ... Most is engem nézett. Amikor észrevette, hogy őt bámulom, pimaszan kacsintott egyet, én meg elnevettem magam.

- Na naaaa! Csak ne előttem! - szólt közbe szórakozottan anyukám

A koncert után nem igazán tudtam mit tegyek ... Zavarban voltam, mert ahogy anya mondta, tényleg egész koncert alatt szemmel tartott engem Harry, és ezt nem igazán tudtam mire vélni. Az öltöző előtt sétálgattam és közben azon törtem a fejem, hogyan kérdezzek rá Harry-nél, hogy mi is ez az egész ... Végül arra jutottam, hogy ráhagyom ... Nem valószínű, hogy ebből bármi komoly is lehetne ... Épp egy nagy sóhaj közben elhatároztam magam, mikor ő megjelent előttem, ragyogó zöld szemeivel engem nézett, szélesen mosolyogva.

- Szia! - köszönt játékosan

- Szia Harry! - azonnal zavarba jöttem, egy hajtincsemet kezdtem piszkálgatni

- Nem akarsz bejönni? Már átöltöztünk ... - mondta zavartan, miközben a hajába túrt

- Én ... nem, köszi! Azt hiszem inkább hagylak titeket! Már így is rajtatok lógok, mióta itt vagytok ...

- Én nem bánom! ... Vagyis .. Mi! Mi nem bánjuk! - javította ki magát szinte azonnal, de olyan kis esetlen volt, hogy halkan kacagnom kellett.

- Értem!

- Akkor ... Van kedved ... Sétálni? - kérdezte bátortalanul

- Igen, jól hangzik! - válaszoltam kedvesen mosolyogva, de legbelül úgy elkezdett verni a szívem, hogy szinte nem hallottam tőle semmit!

- Akkor máris jövök! - berohant az öltözőbe, én addig írtam anyunak egy üzenetet, hogy ne aggódjon értem, ha nem talál sehol. Hangos üvöltésre kaptam fel a fejem, a srácok valaminek nagyon örültek. Harry kissé kócosan, nevetve jött ki, egy zakóval a kezében.

- Minden oké? - kérdeztem kissé meglepve, célozva a hangzavarra

- Oh igen! Csak ... Tudod, ezek őrültek! Mindegy is! - rázta mosolyogva a fejét - Indulhatunk?

- Igen, de előtte ... Megengeded? - nyúltam lassan a haja felé, hogy megigazíthassam. Csak egy aprót bólintott és lehunyta a szemeit. Lassan az ujjaim közé vezettem göndör tincseit és óvatosan eligazgattam, amíg ő folyamatosan mosolygott. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer én igazgatom majd ezeket a fürtöket, azért, mert sétálni megyek vele kettesben! Legbelül már szinte felrobbantam az örömtől, de igyekeztem csak bájosan mosolyogni ... Nem akartam átmenni őrült rajongóba.

- Készen van? - kérdezte, mikor már nem érezte, hogy igazgatom

- Igen! Kész! Mehetünk!

Egymás mellett sétálva, beszélgetve indultunk végig a hosszú folyosón, végül megbeszéltük, hogy kerülünk egyet a stadion körül. Harry elsütött néhány poént, amiken jót nevettem ... Nem tudom, hogy mi is történik, még nem valószínű, hogy felfogtam. Egy padra ültünk egy közeli parkban. Csak néhány utcai lámpa világított, így elég romantikus volt a dolog. Hallgattuk a távoli utcák zaját, és a közeli tücsköket.

- Nem fázol? - kérdezte halkan

- Egy kicsit! De nem vészes! - intettem le és bámészkodtam tovább. A zakóját óvatosan rám terítette, és végigsímított a hátamon egyik kezével. Ez volt az, amitől kirázott a hideg, nem pedig az időjárás.

- Köszi! - mosolyogtam rá. Hátradőltem a padon, így elég közel került az arcunk, ahogy ő felém volt fordulva. Szemeimet nem tudtam levenni az övéiről, annyira csillogtak. Hirtelen megnyalta az ajkait és egy gyors mozdulattal a számra tapasztotta őket! Nagyon váratlanu ért, teljesen ledermedtem, de az agyam irányított még ilyenkor is, automatikusan nyíltak el az ajkaim és a hosszú pusziból Harry egy csókot csinált. Nem tartott sokáig, de nekem épp megfelelt.

- Ne haragudj .... Én nem akartalak így letámadni ... - mentegetőzött teljes zavarában

- Semmi gond! - válaszoltam szégyenlősen - Én nem bánom! - idéztem az ő korábbi szavait, amitől elmosolyodott. Átkarolta a vállam és közelebb ült. Még egy ideig ültünk a parkban és csak hallgattuk a csendet. Életem legjobb estéje volt ez!

 

]]>
Wed, 28 Aug 2013 18:01:00 +0200 39138_61089