- Igaz az, hogy terhes vagy? - hallottam meg egy kérdést. Valószínűleg Harry is meghallotta, mert azonnal megállt és hátrafordult, hogy rám tudjon nézni. Döbbenten néztem vissza sötétzölden csillogó, kétségbeesettséget tükröző szemeibe. - Tessék? Már elnézést, de ha az ember feszed néhány kilót, azonnal terhes??? - játszottam a háborgó nőt, miközben körülnéztem a sok hiénán. Harry csak megszorította a kezem, jelzésképp. Azt nem tudom, hogy ez egy "jó féle" jelzés, vagy épp az ellenkezője, de mindegy is.

- Igen! Ez már arcátlanság! - csatlakozott a háborgásomhoz Harry - Azt hiszem ezzel betelt a pohár! Hagyjanak minket békén! Még ilyet ... - húzott tovább maga után. Természetesen jöttek a bocsánatkések, csak azért, hogy hátha megállunk és válaszolunk, de ma nem volt szerencséjük. Nekünk viszont igen! Épp amikor odaértünk, megkezdhettük a beszállást, szóval érthető módon sietősen lépkedtünk és így mi ketten voltunk az első utasok a gépen.

- Úr Isten! - sóhajtottam mikor leültem

- Mi az? - hajolt oda az arcomhoz Harry

- Olyan ideges vagyok ... - motyogtam miközben a körmöm rágtam. Ő csak megfogta a kezem, és elhúzta a számtól

- Nyugodj meg! Nem kéne, hogy zaklatott legyél! - motyogta és a hajamba nyomott egy puszit, utána ahogy a körülmények engedték, ő átkarolt én pedig hozzábújtam. Hamar elaludtam, így számomra a repülés nem volt sem jó, sem rossz. Harry ébresztett mikor már le kellett szállni.

- Merre menjünk? - kérdeztem

- Tessék? Te éltél itt! Neked kéne tudd!

- Oké ... Akkor kéne egy taxi ... - motyogtam miközben a táskámat húztam magam után. Harry ezt megelégelve felkapta könnyedén és hozta az enyémet is. Egy angyali mosollyal jutalmaztam meg ezért. - Milyen lovagias vagy! - vigyorogtam és belé karoltam - Ooooh és milyen izmos! - csodálkoztam jó kedvűen, mire ő büszkén húzta ki magát.

***

- Szóval itt lennénk ... Igen, ez az a ház! - néztem körül mosolyogva

- Hűűűű .... Ez elég ... Tágasnak látszik!

- Igen! Az is! - vigyorogtam még szélesebben és a kapucsengőre tapasztottam az ujjam, majd vártam.

- Igen? - hallottam meg álmos hangját Conornak

- Szia egyetlenem!! - tört ki belőlem nevetéssel keverve

- Ada? Te ... Te hogy? - dadogta

- Beengedsz, vagy beszélgetünk így az utcáról ... ?

- Oh igen, máris! - amíg várakoztunk, többször szembe találtam magam Harry gyilkos tekintetével

- Baby! Nyugi, ez csak poén! - mondtam mosolyogva és megpusziltam - Ugye nem rendezel jelenetet ... ? - kérdeztem halkan. Láttam rajta, hogy elgondolkodott, de nem volt ideje válaszolni, mert az ajtó nyílt és Conor melegítőben, pólóban, álmos fejjel állt előttünk.

- Szia... sztok! - tette hozzá, amikor meglátta, hogy ketten állunk ott

- Szia Conor! - mosolyogtam kedvesen és megöleltem. Harry is köszönt majd kezet fogtak, de így is érezhető volt a feszültség közöttük. Hogy mi fog kisülni ebből, még én sem tudom.

A nappaliban ültünk, Conor és én csak úgy ontottuk a szavakat, míg Harry minket figyelt. Igyekeztem minden szavam átgondolni, hogy még véletlen se lehessen félreérteni, így tettem minden mozdulatommal is. Végig Harry kezét fogtam, sokat mosolyogtam rá, gyakran puszit nyomtam neki...

- Ahh már annyit beszéltem, azt hiszem iszok valamit! - otthonosan mozogtam a házban, szóval csak a konyha felé tipegtem, de eszem ágában sem volt, hogy igyak. A fülelemet a nappaliban hagytam, és hallgatóztam. Hosszú percekig csend volt ... Csak azt hallottam, ahogy valaki a lábával a padlón dobol és néha nagy sóhajok törték meg a csendet. Már épp azon voltam, hogy jó kedvűen belibbenek, mikor végre valaki megszólalt.

- Szóval ... Ada elég jól van, ahogy látom ... - jegyezte meg halkan Conor

- Igen! Boldognak tűnik! - morogta Harry

- Melletted mindig is az volt .... és lesz is, hisz szeret!

- Én is szeretem őt! - mondta kissé rágalmazóan

- Tudom ... Mindig is tudtam!

- Akkor miért hagytad, hogy két hónapos szünetünk legyen? - vádaskodott Harry

- Én? Az én hibám? Te nem voltál hajlandó megbeszélni vele ...

- Te meg élvezted, hogy vigasztalhatod, ne is tagadd!

- Mivel csak én voltam neki ...

- Oh, a nagy hős ... - kacagott gúnyosan - De mindegy is ... Ennek már vége! Ő újra az enyém, és biztos, hogy soha többé nem engedem el magamtól! - oké, bevallom itt elmosolyodtam. Még így idegesen is cukinak hat, amit mond.

- Ne is tedd! Ha csak egyszer is szomorúnak látom melletted ...

- Ne fenyegess, Maynard!

- Srácok, ti is kértek valamit inni? - kérdeztem kiabálva, miután gyorsan konyhába léptem

- Igen, köszi! - szólt Conor. Töltöttem két pohár limonádét ... Aztán rájöttem, hogy mégis szomjas vagyok, szóval ittam és csak utána vittem be nekik. Vidáman ültem Harry mellé, ujjaimat összefontam az övével és a vállára hajtottam a fejem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, amit nem rég mondott! Soha nem enged el ...

- Remélem maradtok! - mosolygott ránk kedvesen Conor, miközben a poharát a dohányzóasztalra tette

- Hát persze! Szerinted minek jöttünk így felpakolva? - kacagtam és a bőröndökre mutattam

- És megfelelő lesz kettőtöknek a régi szobád?

- Régi? Héééé! Nem volt az olyan régen! - vágtam sértett fejet - De egyébként igen! Tökéletes lesz, azt hiszem! - mosolyogtam

***

A szobába lépve, csak úgy zúdultak rám az emlékek ... Az ágyra nézve csak az járt a fejemben, hányszor aludtam el úgy, hogy sírtam ... Hányszor aludtam úgy, hogy Conor simogatott és próbált nyugtatni. A gyomrom kissé görcsberándult a kellemetlen emlékek miatt. Egy kicsit beljebb léptem és körülnéztem. Minden úgy volt, ahogy hagytam ...

- Ezeket ide teszem! - törte meg az emlékezésem Harry rekedt hangja

- Rendben! - mosolyogtam, mert tudtam, hogy most már vele vagyok itt. Több átsírt éjjelem nem lesz már ebben a szobában!

- Ez egyáltalán nem a te ízlésed! - morogta mikor körülnézett

- Ne legyél már ilyen morcos ... Én igenis nagyon szeretem ezt a szobát!

- De otthon épp az ellenkezője van neked!

- Ha nem tetszik, ott a vendég szoba! - mutattam az ajtó felé, ahol távozhat

- Jó lesz ez! - elmosolyodott és megcsókolt

- Reméltem, hogy ezt válaszolod! - átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz - Szeretlek!

- Én is szeretlek! - megsimogatta az arcom, aztán a hasamra tette a kezét - Mikor megyünk a dokihoz?

- Megyünk? Te is? - kérdeztem meglepve

- Persze! Még nem is láttam a hercegnőnket! - mosolygott csillogó szemekkel

- Látom, te nagyon biztos vagy benne, hogy ő kislány!

- Ada! Én csináltam! Csak tudom! - nevetett hangosan, amitől nekem is nevetnem kellett

- Nem vagy normális! - mondtam kacagva és az ágyra ültem

 


 

Sziasztok!

Elég rég írtam már nektek így a rész után :) Most is csak annyit szeretnék közölni, hogy a sulira való tekintettel, a részek ezentúl hétvége környékén lesznek várhatóak!

Ez a rész még kivétel, foghatjuk arra, hogy még ez csak az első hetetek volt, talán nem keményítettek még be annyira ;)

Szóval ne feledjétek, jövőhéttől hétvége táján kell számítani a részre!

Puszi: Ada♥