*Ada* 2012. december

Az új ház tökéletes, tágas, családias és épp csak annyira luxus, amit még én is elviselek magam körül. A baba szoba még nincs kész, de az még rá is ér, április-május körül érkezik csak meg a mi kincsünk. Harry ragaszkodik hozzá, hogy ő festhesse ki a szobát és a bútorokat is ő rakhassa össze. Ha így nézem, akkor lehet, hogy 3 gyerek is megszületik, mire ő végez vele. Rengeteget van távol, ezáltal én sokat vagyok egyedül. Kezdem megszokni, ráadásul tisztában vagyok vele, hogy a turné hamarosan kezdetét veszi, így még többet és még távolabb lesz tőlünk. Természetesen nem lelkesít a dolog, de nem mutatom ki. Nem akarom, hogy rossz érzéssel menjen el bárhová is. Neki ez az élete, ezt kell csinálnia.

A tévé előtt kupogok, egy plédbe csavarva és a kandalló melegét élvezem, amikor a telefonom megcsörren. Meg sem kell nézzem, ki hív. Tudom jól, hogy Harry az. Ha van öt szabad perce stúdiózás közben, akkor szinte biztos, hogy felhív.

- Szia édes! - szólok bele mosolyogva.

- Óh, mióta vagyok az édesed? - hallom meg Nessit, a háttérben kacagni a lányokat.

- Úh basszus! Bocs, azt hittem Harry! - szabadkozok zavaromban - Mizujs veletek?

- Arra gondoltunk, átugrunk hozzád. A vizsgaidőszaknak vége és mind ráérünk, csaphatnánk egy csajos napot. Mit szólsz?

- Remekül hangzik. Várlak titeket! De akkor itt is alszotok, ugye? - kuncogok jó kedvűen.

- Persze! Készítsd a matracokat anyus! - válaszol nevetve Bella.

- Oké-oké, most leteszem, hamarosan ott vagyunk! Szia! - veszi el a telefont Nessi.

- Sziasztok! - köszönök el és a figyelmem újra a tévének szentelem. Decemberben minden csatorna árasztja a karácsonyi műsorokat. A kajákat és az ünnep hangulatát. Kedvem támad sütögetni. A konyhába sietek, talán készen lesz a süti, mielőtt a lányok betoppannak. Hamar kikeverek egy egyszerű tésztát és kedvem szerint ízesítem. Pontosabban nem a kedvem szerint, hanem, ahogy a pocaklakóm diktálja. Elég válogatós lett az utóbbi időben.

A tészta a sütőben, a ruhámat lecseréltem, szóval egy bögre forró tea kíséretében újra a nappaliban ülök, a lányokat várva.

- Halihóóóó! Megjött a nagy csapat! - hallom nyílni az ajtót.

- Csak, hogy itt vagytok! Már azt hittem soha nem értek ide! - mosolyogva megölelgetek mindenkit. Persze egyik lány sem velem van elfoglalva. Mindenkit jobban érdekel a nagy pocakom! Halk kuncogással hallgatom végig, ahogy mindenki gagyog neki valamit. Jenny később jön, azt mondja el kell intézzen valamit. Végre abbahagyják a hasammal való konzultálást, így miután ledobták a meleg kabátokat és csizmákat, bemehetünk a kandalló elé.

- Remek illat van, sütsz valamit? - jegyzi meg Emma. Azt hiszem Niall mellett remekül kifejlődött a szaglása az ételek terén.

- Igen, kedvem támadt sütni! - válaszolom büszkén - Megyek, meg is nézem, hogy áll! - a konyhába csattogok, hatalmas cicatalpas mamuszkámban; közben majdnem háromszor hasra esek benne; és a sütőbe kukkantva megállapítom, hogy elkészült a remekművem. Felkapom a sütőálló kesztyűt és kiveszem a finom, fahéj illatú muffinokat, a konyhapultra teszem. Nem bírok várni, meg kell kóstolnom egyet.

Ledobom a kezemről a kesztyűket és rávetem magam az egyikre. Természetesen baromi forró. Még mielőtt megízlelhetném, kiesik a kezemből, halk sikolyom kíséretében.

- Basszus! - morgom és a csap alá dugom a kezem, ráeresztve a hideg vizet.

- Mi történt? - rontanak be a lányok, mint egy mentő brigád.

- Semmi, megégettem magam. Semmiség! - legyintek és elintézem ennyivel. Bár baromira fáj, igyekszem nem kimutatni.

- Ada, ez hólyagos lett! Jó lenne bekötni vagy ilyesmi, nem? - néz rám Nessi kérdőn.

- Ugyan, ez csak egy kis ... Izé! - motyogom és elhúzom a kezem.

- Ha Harry meglátja, totál kiakad! - jegyzi meg aggódva Kat.

- Harry mindenen kiakad, mind tudjátok! Ha a hajam a másik irányba hullámos, már az is aggodalom neki ... - forgatom a szemem és a jégszekrényből egy fagyos zöldséget dobok a kezemre. - Tessék! Elsősegélyt nyújtottam magamnak, nem kell parázni. Azt hiszem egy körömnyi hólyagba még nem halt bele senki! - kacagok, bár ők nem találják olyan viccesnek. Tina sajnos nem maradt túl sokáig, nem akarta a szüleit terhelni Aaron bébicsőszködésével, de úgy érezte, kell egy-két óra szabadság neki is. Örülök, hogy legalább kis időre is, de eljött és velünk volt!

Miután mindenki túl tette magát a hatalmas sérülésemen, újra a kandalló előtt kuporgunk, egy-egy teával és a már kihűlt, de isteni finom muffinokkal. A gyerekszobáról, a srácokról megy a beszélgetés, amikor Jenny barátnőnk is beesik az ajtón. Szegény tiszta hó, tetőtől talpig. Bella egy teát készít neki és már ő is csatlakozik hozzánk.

- Jenny, minden oké? - kérdezem aggódva. Jól ismerem már, és látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

- Persze! - sóhajtja. Egyáltalán nem győzött meg. Bevetem a titkos fegyvert. A csapattól való leválást, avagy a négyszemközt beszélgetést. A konyhába megyek, mondván, hogy a teám elfogyott. Természetesen még félig van a bögre, de ez most senkinek nem tűnik fel.

- Jen! Tudnál jönni? - kiabálok be és a konyhapultnak támaszkodom, kortyolom tovább a teámat.

- Persze! - jön a válasz és szinte azonnal ott terem. - Mi az?

- Ezt én kérdezem! Mi az? És ne mondd, hogy semmi, mert kimész a hóba még egy körre! - ráncolom a homlokom.

- Andy ... Összevesztünk! - motyogja és mellém áll, a pultnak dől ő is.

- Mi történt?

- Féltékeny! - sóhajtja. Eléggé meglep a dolog. Andy nem az a fajta férfi, és ahogy Jenny-t ismerem, még csak oka sem lenne ilyesmire. Látva a döbbenetemet, folytatja. - Az unokatesómra! - hangsúlyozza, amitől még jobban leesik az állam. - New York-ból jött. Boxoló, de most itt kapott állást, szóval eddzőként melózik egy konditeremben.

- Oké, ez ... Eddig érthető. Mi a hiba? - kérdem kíváncsian.

- Elmentem hozzá a konditerembe, nagyon rég láttam és természetesen nagyon jól éreztem magam vele. Elhülyéskedtünk, rám adta a kesztyűt és próbált tanítani, de ismersz, röhögésbe fulladt minden egyes próbálkozásunk. Annyira, hogy összerogytam a karjai között, és ráestem. Elterültünk a padlón, Andy meg akkor jött értem, hogy vacsorázni menjünk. Persze amint meglátott elviharzott. - mondja egyre halkabban.

- Próbáltad hívni?

- Természetesen! De nem veszi fel! Tudom, hogy most stúdióznak, ilyenkor nem is szoktam zavarni, de nem bírom, hogy azt hiszi, megcsalom! Az unokatesómmal! Ez ... Beteg! Az éjjel haza sem jött! Szerintem Tináéknál aludt...

- Akarod, hogy beszéljek vele?

- Nem tudom ... De ez így karácsony előtt igazán nem kellett! Tök jól megvoltunk, basszus! - sóhajtja bosszankodva.

- Beszélek vele, ne aggódj! - megölelem, ő a hátamat simogatja.

- Köszi! - hallom, hogy mosolyog - Te vagy mindenki anyukája! Egy Teréz-anya vagy nekünk! - kuncog.

- Oké, ne ragozd túl inkább menj vissza a lányokhoz! - kacagok és én is vele tartok.

A csajos nap remekül telik, néhány filmet megnéztünk és most a lányok X-box-oznak, én nem kívánkozok ugrálni, szóval csak nézem, de így is elég poén ez az egész. Sokat nevetek. Hálát adok, amiért átjöttek, és végre nem fullad unalomba a napom! Harry későn ért haza, a lányokat már elzavartam aludni, mert reggel mind a dolgát intézi.

- Szia! - motyogom, amikor belép a szobába.

- Még ébren vagy? - hallom, hogy meglepődik.

- Megvártalak! - felülök az ágyon, hogy jobban lássam őt a félhomályban.

- Késő van, pihenned kellene! - korhol meg kissé, de átmászik az ágyon és megcsókol.

- Kellene ... Ahogy neked is! Nagyon sokat vagy a stúdióban, nem is tudom, hogy bírod, már hetek óta!

- Ez a munkám! - ránt vállat egyszerűen - Mi ez a sok cipő a bejáratnál?

- Óh, a lányok átjöttek ma. Bezsúfoltam őket a vendégszobába. - kuncogok halkan, a kezem a szám elé tartom, így próbálom meg visszafogni a hangom.

- Imádom ezt! - elveszi a kezem a szám elől és végig puszilja az ujjaim.

- Mit imádsz? A kezemet? - nézek rá értetlenül.

- Nem! Bár azt is, de én a nevetésedre gondoltam! - mosolyog rám édesen. Ó még mindig tud udvarolni. Hihetetlen, még mindig képes azt éreztetni velem, hogy ez volt az első bók, amit kaptam ... Pedig nyilván nem így van. - De most alvás! - homlokon csókol és lefektet, elteszi az arcomba hulló tincseket a fülem mögé és lemászik az ágyról. Nem bírok elaludni, amíg nincs ott, szóval még ébren vagyok amikor kilép a fürdőből. Csak egy törülköző takarja el, és számomra még mindig ugyan olyan sexy, mint első látásra. - Látom ám, hogy nem alszol! - morogja kissé mérgesen, de elmosolyodik.

- Ezt nem hagyhattam ki! Látnom kellett! - vigyorgok rá szélesen.

- Hát, már láttad, úgyhogy aludj! Szeretném, ha kipihennéd magad. - magára kap egy boxert és becsusszan mellém az ágyba. A fejét bedugja a takaró alá és a hasam fölé emelkedik. - Szeretném, ha hagynád aludni anyát! Nem akarok egy zombival aludni, kislányom! - motyogja vicces hangon, amitől újra kuncogni kezdek.

- Azt hiszem válaszolt! Rúgott egyet! - elkapom a kezét és a hasamra teszem. Lélegzet visszatartva várjuk, hogy újra megtegye. És meg is teszi! Harry szinte sikoltozik örömében! Nem most rúg előszőr a baba, de ő sajnos sosem volt jelen, amikor ez történt. Neki ez az első.

- Ez csodálatos! - suttogja és kibújik a takaró alól. Széles vigyora körbeérné a fejét kétszer is.

- Tudom! - suttogom boldogan és a hajába túrok.

- Ez nem fáj? - kérdi kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

- Nem! Ha fájna, nem valószínű, hogy ennyire mosolyognék!

- Ez igaz! - nyugtázza magának miközben mellém fekszik és átkarol - Aludjunk. Megígértem a szüleidnek, hogy holnap meglátogatjuk őket! - motyogja a nyakamba.

- Nekem még mindig olyan furcsa, hogy anyámék Angliába költöztek! - mondom kissé döbbenten.

- Majd megszokod! De most aludj már végre! Én fáradt vagyok! - nyöszörög. Feladom, nem válaszolok, csak elhelyezkedem és becsukom a szemeim.

Reggel a lányok csendben léptek le, mi pedig egészen 10-ig aludtunk. Harry ma nem stúdiózik, előre felénekelt pár részt, ezért is volt olyan sokáig mostanában. Épp anyámékhoz tartunk ebédre. A hó szállingózik, a rádióban csupa ünnepi zene szól, és engem teljesen elkap a december érzése, a karácsony hangulata. Az első karácsonyunk Harry-vel, ahol ráadásul már nem csak ketten leszünk ... Elmosolyodom a gondolatra, mire ő a lábamra teszi a kezét. Amikor rám néz, ő is mosolyog, mint ha csak a fejembe látna.

Az út nem hosszú anyámék házáig, de a hó miatt elég nehézkes. Harry megfontoltan vezet, amiért hálás is vagyok. Amikor odaérünk apa tárja ki nekünk az ajtót és meleg öleléssel köszönt minket. Beérve egy nagy meglepetés ér, a bátyám és menyasszonya a kanapén nyújtóznak. Ennél szebb karácsonyom nem is lehetne! Az egész családom itt van, mindenki, akit szeretek. A bátyámék az egész hónapot itt töltik, csak januárban mennek vissza Magyarországba.

Az ebéd isteni, hazai ízek. Ez még a lányomnak is tetszik odabenn, szerencsére most nyugton van. Egész délutánig beszélgetünk a családdal.

- Hozok még egy kis forró csokit magamnak! - jelentem ki és már indulok is a konyhába. A bögrét a pultra tenném, de nem ér el a kezem addig, mert a hasamhoz kell kapjak. Fájdalmasan felnyögök, ezzel egy időben a bögrém hangosan csattan a konyha csempéjére és hullik darabokra. Harry-vel az élen, mindeki a konyhába rohan hozzám.

- Mi történt? Jól vagy? - megfogja a kezem és egy székhez vezet. Össszeszorított szemekkel, begörnyedve jutok el addig, hogy leülhessek. A fájdalom nem múlik, megszólalni sem tudok.

- Azonnal hívok egy mentőt! - csattan fel anyám és a telefonért nyúl.

- Nem! Nem kell! Minden oké! - nyöszörgöm.

- Hát nekem egyáltalán nem úgy tűnik! - korhol Harry és leguggol elém. Aggódó tekintettel méreget. A kezét a hasamra teszi, finoman simogatni kezdi.

- Azt hiszem csak ... Rossz helyre rúgott! - motyogom, ahogy a fájdalmam alábbhagy. - Most már jobb! - ellazulok és a kezem a Harry-ére teszem.

A pánik elmúlik, valószínűleg vesén rúgott a lányom, de ez megesik néha ... Bár akkor azt hittem odacsinálok a konyha közepére, így néhány óra elteltével nyomát sem érzem a dolognak. Harry persze túl aggódja és erősködik, hogy menjünk orvoshoz. Bárhogy győzködöm, nem adja fel, így holnap elmegyünk egy vizsgálatra. Utálok már orvoshoz járni.

Miután hazamegyünk, ránk esteledik, de nem felejtettem el az ígéretemet Jenny-nek. Felhívom Andy-t még lefekvés előtt.

- Hello Ada! Mizujs veletek? - szól bele jó kedvűen.

- Hey Andy! Minden oké, köszi! És ott, minden rendben?

- Őőő .. Persze! Miért? - elbizonytalanodik, amiből tudom, hogy egyáltalán nincs rendben még semmi.

- Figyelj, tudom, hogy mi a helyzet. Beszéltem tegnap Jen-nel!

- Ne próbálkozz Ada! Láttam, hogy elvolt azzal a pasassal! - a hangja átvált dühösre.

- Andy! Hallgass meg, ha már vele nem teszed! Nem védeni akarom, ha megcsalt, az nem az én dolgom ... De ez a srác a rokona! Az unokatestvére! Könyörgöm, ne legyél ekkora s*eggfej! - morgom mérgesen a telefonba. Szinte hallom, ahogy a lélegzete is elakad. - Jól hallottad! Unokatestvérek! Nem a szeretője! Sosem csalna meg téged, te hülye! - már mosolyogva mondom, bár úgysem látja.

- Hogy én mekkora ...

- Igen! Hatalmas! - szakítom félbe nevetve - Hol vagy most?

- Josh-nál ... - motyogja halkan.

- Akkor nincs más dolgod, veszel egy csokor rózsát, hazamész és bocsánatot kérsz tőle, mert szét van esve miattad! Komolyan ti férfiak nem vagytok eszeteknél, ha féltékenyek vagytok! Legalább nyomozzatok, mint mi, nők! - nevetek hangosan a végén, mire ő is csatlakozik. Néhány percbe beletelik, mire megnyugszunk.

- Hey Ada! Kösz mindent! Te vagy a legjobb! - mondja kedves hangon.

- Ó tudom Samuels! Tudom jól! - mondom önteltséget produkálva utána elköszönünk. Nos, a napi jócselekedet is megvolt, úgyhogy nyugodtan bújok ágyba, a vőlegényem mellé.