Az életem ennél jobb már nem igazán hiszem, hogy lehet ... Hazaérve Conorhoz elmeséltünk mindent és természetesen önfeledt örömmel fogadta az új infókat a babánkról. Hogy tud így örülni, mikor ... Én is tudom, hogy mit érez ... Tudom, hogy képes lett volna Harry gyerekét sajátjaként nevelni, és tudom, hogy ... szeret! Ez olyan ... nem is tudom, hogy milyen! Eléggé bánt a dolog! Valószínűleg én nem tudnék ilyet tenni, de az is igaz, hogy még nem éreztem senki iránt így. Harry olyan nekem, mint a levegő! Elég nehéz és szar nélküle az élet ... Konkrétan nem léteztem, amíg ő nem volt mellettem.

Ahogy a kanapén ülök, nézem ezt a két srácot, ahogy ugrál fel-le a szobában x-boxozás közben, elgondolkodom azon, hogy nyilván egyik sem apa szerepre érett még ... De vajon milyen lesz? Harry milyen apa lesz? Csak ez a kérdés forog az agyamban és a válaszok tárháza elég hamar kimerül ... Bizonyára jó, hiszen imádja a gyerekeket ... A gyerekek is imádják őt. Ez egy tökéletes férfi számomra. Elmosolyodom miközben ezen gondolkozok, aztán már csak azt veszem észre, hogy a müzlis doboz a kanapéra szóródik és a két fiú meredten áll a konzolokkal a kezükben, háttal a tv-nek.

- Minden oké? - rémült arccal néz rám Harry és a hangja kissé megremeg.

- Csak ... - elpirultam, és fogalmam nincs mit mondjak. Ó Harry, csak azon agyaltam, hogy vajon milyen apja leszel a gyerekünknek?! Nem, ezt mégsem mondhatom ... A pillantásuk éget és szinte levegőt sem vesznek, annyira meredten bámulnak   - Elgondolkodtam, ennyi az egész! - préselem ki magamból. Végülis nem hazudtam ...

- A müzli! Elejtetted! - motyogja visszatérve a valóságba Conor. Odalép és felszedegeti.

- Nem, Conor! Hagyd, majd összetakarítom! Játszatok csak! - eresztek egy szégyenlős mosolyt felé és kiveszem a dobozt a kezéből.

- Nem! Ez az én házam! Azonnal jövök, keresek porszívót! - motyogja és már ott sincs. Harry mellém huppan és magához húz. A hajamba puszil és én a vállára hajtom a fejem.

- Minden rendben? Nem fáj semmid? - még mindig aggodó a hangja.

- Harry! Csak elméláztam! - mostmár kacagok és a számba dobok egy müzliszemet.

- Mégis min tudsz annyira elbambulni, hogy még a kaja is kiesik a kezedből? - a hangja mostmár inkább csipkelődő, játékos.

- Hát ... Én csak ... - ismét totál elvörösödök. Mi ez nálam? Bizos a hormonok teszik ...   - Rajtad! -suttogom

- Rajtam? - kérdez meglepve, mire bólintok - És mégis mit?

- Nem is tudom! Csak ... Tudod nagyon ráérek, amíg ti játszotok és már minden eszembe jutott! - próbálok szabadulni a vallatástól - Müzlit? - meg sem várva a választ tömöm a szájába és remélem, hogy több kérdést nem tesz fel.

- Nem, köszi nem kérek! - morgogja és nagyokat rág. Ajaj, szabadul a szájában lévő akadálytól.

- Itt is vagyok! - szól közbe Conor és gurít maga után egy porszívót - Mivel úgy látom, nem éltél a három másodperces szabállyal, ez mind megy a szemétbe. - nevetve mondja, utána beindítja a masinát. Felhúzom a lábam és Harry ölébe teszem. Hálás vagyok, hogy ez a gép ilyen hangosan zúg, nem tud kérdezni többet.

- Valaki még várandósan is milyen hajlékony! - üti meg a fülem rekedtes hangja és az arcom még jobban lángbaborul! Basszus! Hogy képes erre egyetlen kis mondattal?

***

- Harry ... Gondolkodtál már azon, hogy a szüleink mit reagálnak, ha megtudják? - kérdezem és felkönyökölök a párnára, hogy jobban lássam őt. Az éjjeli lámpa fényében elég sejtelmes, fél arca árnyékos, a másik fele pedig tökéletesen megmutatja nekem magát.

- Hmm ... Azon nem, de azon igen, hogy talán ideje lenne elmondani! - motyogja, utána ő is felkönyököl és mosolyogva néz.

- Mikor akarod?

- Amint hazamegyünk! Úgy is régen jártunk arra ... Főleg te! - teszi hozzá

- Igen ... Én elég régen! - sóhajtok egyet - Te mikor?

- Mikor hiányoztál, gyakran hazamentem! Azt hittem, hogy ott nem érzem majd olyan erősen ... - motyogja és a szeme csillogni kezd - Borzalmas volt! - alig hallható a hangja.

- Te csináltad magadnak! Ez is csak azért volt, mert egy fafejű hülye vagy! - csattanok fel, bár nem vagyok mérges. Már nem érdekel mi volt, csak az, hogy mi van és mi lesz.

- Hányszor mondjam, hogy sajnálom? Tényleg megbántam! Én is szenvedtem akkor, nem csak te! - morogja bűnbánóan

- Harry, én már nem haragszom! Csak az zavar, hogy ... mindig ilyen forró fejű vagy! Amit eldöntesz, azért addig tepersz, amíg meg nem kapod! Talán néha ülj le és gondold át! Jót tehet! - a hangom lágy, tényleg nem akartam, hogy megsértsem ezzel

- Ha nem teperek, most nem lennél velem! - motyogja mosolyogva

- Ezt hogy érted? - kérdezem összeárncolt homlokkal

- Ahj! - sóhajt - Akkor most mese ... - felül és mutatja, hogy hajtsam az ölébe a fejemet. Megteszem és izgatottan várom, hogy mi lesz ebből - Volt egy lány .. Még úgy a nyár elején csöppent az életünkbe ... Az életembe! - kezdett bele és közben a hajammal játszadozott - Amikor megláttam, a szívem kihagyott egy ütemet, aztán hirtelen duplát vert ... Már akkor tudtam, hogy kell nekem! De a lány nem volt egyszerű eset ... Ó néha még ma sem az! - kacag én meg csak bosszúsan nézek fel rá, persze én is nevetek ezen - Nehezen ment ... Óhh nagyon nehezen! - kacag fel újra - Már alapból az nehéz volt, hogy beszéljek vele! Nem is értettem mit hadar! Döcögősen ment ... Ahh de az első csók! Milyen tökéletes volt!- az ölében fekszem és totál el vagyok olvadva! Ne már, hogy ez a romantikus Harry ennyire levesz a lábamról ... Az arcom kipirult, még a füleim is lángolnak - Aztán az enyém lett .... Hihetetlen volt és nagyszerű egyszerre! - már az arcom simogatja - Utána egy kurva nagyot hibáztam! - a hangja elcsuklik és én felnézek rá ijedten, de ő csak bámul előre és lehunyja a szemét - Hagytam őt kicsúszni a kezeim közül ... Pedig tudtam, hogy ő a minden nekem! Mekkora hülye voltam! - túr a hajába idegesen. Ahogy látom, még nem nagyon sikerült ezen túllennie ... Egyáltalán túlleszünk ezen valaha is? - De újra az enyém vagy és soha! Soha az életben nem hagylak még egyszer elmenni! - felültet az ágyon és szorosan magához ölel. Óh, ez olyan kétségbeesett ölelés. Tényleg, mint ha soha nem akarna elengedni. Hosszú percekig ülünk egymásba fonódva, én a hátát simogatom, hogy megnyugodjon. Mikor már nem annyira merev, eltávolodok, hogy láthassam az arcát.

- De hisz akkor sem a lány ment el ... - suttogom. Rémült szemeivel az enyémbe fúródik.

- Tudom! - szinte csak tátogja olyan halk a hangja - Sajnálom! - szinte már nyüszít, könyörög. Miért nem érti meg, hogy én már ezen túlléptem?

- Szeretlek! - mondom magabiztosan és magamhoz húzom, megcsókolom.

***

- Ügyes figyelem elterelés drágám! - mosolyog szélesen. Hihetetlen, hogy neki milyen jól áll a sex utáni haj. Én azt sem tudom, hol hagytam el a hajgumim közben. De nyilván az ágyban lesz...

- Köszönöm! Nagyon igyekeztem! - villantok egy 100 wattos mosolyt és hozzá bújok - Fáradt vagyok! - motyogom

- Aludj! Elég késő van már! - simogatja a hátam és én a mellkasán merülök álomba.

*Harry*

Ő már alszik, de nekem folyamatosan csak jár az agyam! Nem bírok kikapcsolni. Óvatosan mászok ki alóla, szerencsére nem ébred fel. A táskámhoz lépve halkan matatok a kis füzetem után. Amint megtalálom még magamhoz veszek egy tollat és kimegyek. A nappaliban találom meg a nekem való helyet, kinyitom a füzetkém és az szinte ordít rám, olyan üres. Felsóhajtok.

- Hát így nem lesz új album! - motyogom magamnak és nem várt válasz is jön rá.

- Segíthetek, ha gondolod! - a nappali közepén látom meg Conort, egy bögre teát szorongat.

- Egy feltétellel! - mondom fenyegetően, mire ő azonnal vigyázba vágja magát, és rémület is látszik rajta. Ne már! Ő fél tőlem? Oké, hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik!

- Hallgatom! - mondja halkan.

- Én is kérek teát! - kitör belőlem a nevetés, ahogy belőle is.

- Baszd meg Styles, a szart is kiugrasztod belőlem! - mondja nevetve.

- Nagyon helyes! Reméltem is Maynard! - pimaszkodok és várom, hogy visszatérjen a konyhából.

- Szóval új album ... - motyogja - Téma?

- Valószínűleg a szerelem! De ... Nem elcsépelt, szir-szar, lagymatag számok ... Ez olyan odaverős-szerelmes kell legyen! - lelkesülök.

- Nem hinném, hogy ez neked nehezen menne! - vigyorog.

- Nem könnyű ezt az érzést papírra vetni! - válaszolok kissé szégyenlősen.

- Neki írsz ... ? Neki szeretnéd?

- Azt hiszem igen!

Összedugjuk a fejünket, és csak jegyzetelünk mindent, ami jön. Legvadabb álmomban sem képzeltem, hogy Maynard lesz az, aki segít nekem, hogy egy dalban mondhassam el a lánynak, hogy szeretem. Az i-re pedig az teszi a pontot, hogy tisztán látom, ő is szerelmes belé, mégis feladja. Ez nekem csak jó, nem akarok vitát. Hogy zavar-e? Természetesen, de próbálom ezt figyelmen kívül hagyni.

A dal valami csodás lett! Tökéletes egy bocsánatkérésnek is, ezzel azt hiszem lezárhatom azt, hogy hagytam, hogy egy csomó kerüljön a kapcsolatunkba. Jól tudom, hogy miattam történt, de ezzel lerázom magamban.

- Köszönöm a segítséget! - ölelem magamhoz lelkesen Conort.

- Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem ... Bár jött ez magadtól is, inkább csak bátorítás kellett, Tesó! - kacag.

- Igen! Valami olyasmi!

- Ti meg mit kerestek itt? Mért nem alszotok? Tudjátok ti hány óra van? - egy álmos, rekedt, mégis angyali hang töri meg az ujjongásunkat.

- Ajaj ... Anya pipa ránk! - vigyorgok Conorra és a füzetet becsukom, odamegyek hozzá - Sajnálom! Én tartottam fel Conort! Jól elbeszélgettünk!

- Ó értem! - láthatóan meglepődik és még mindig alig hisz a szemének. Először rám, majd Conorra néz - Nyomás aludni! Éjjel három óra van csessze meg! - mérgesen terel minket az emeletre. Csak én nem értem ezt a hirtelen hangulatváltást? Conorra kapom a tekintetem aki szintén megdöbbenve néz. Nyugtázom, hogy a hangulatingadozás bizony elkezdődött. Alig hallhatóan sóhajtok és, mint egy szidást kapott gyerek, baktatok fel egész a szobáig.

- Felébredtem és nem voltál itt! Ebben a szobában voltam és ... Minden olyan volt, mint akkor! - a nyakamba veti magát, a szemeit könnyek áztatják. Hát ez meg...?

- Héé! Nyugodj meg! - magamhoz ölelem és simogatni kezdem a hátát.

- Ne mondd nekem, hogy nyugodjak meg! Hogy nyugodnék meg, mikor azt hittem újra leléptél? - álmos szemei haragosan néznek rám. Te jó ég, félelmetes!

- Jó! Sajnálom! Akkor mit akarsz? Mit mondjak? - a hangom koránt sem olyan, ahogy szerettem volna. Hangosabb, erőteljesebb. Nem akartam rákiabálni. Összerezzen és a könnyek újra a szemébe gyűlnek, csak most le is folynak kerek arcán. - Oh Istenem! Ne sírj! Sajnálom! - magamhoz rántom és úgy ölelem, mint még soha - Nem akartam kiabálni! Hallod? Sajnálom! - eltol magától, a pizsama ujjába törli a könnyeit. Türelmesen várom a lebaszást ... De nem jön. Csak törli a szemeit és közben többször felnéz rám, én meg csak állok előtte és lövésem sincs, mit kéne tegyek! Nem voltam felkészülve, hogy máris hullámzik majd a hangulata. - Haragszol? - alig hallható a hangom, még magamat is meglepem vele. Felpillant rám és a szeme egy egészen más emberként néz rám. Ez még mindig az a lány, aki nem egészen egy másodperce a könnyet törölte?

- Akarlak! - morogja

- Mi van??? - a szám tátva marad és nagyokat pislogok rá. MI VAN? Ez most valami teszt, hogy mikor borulok ki tőle ...? Az ajkát harapdálja, félmosollyal a száján bámul engem. - Hűűűűűhaaa! - tör ki belőlem sóhajszerűen, mire a szája lebiggyed és nagy, barna boci szemeket mereszt rám. Ez a terhesség koránt sem olyan "muris", mint én azt sejtettem ... Atya ég!

- Te nem akarsz engem!?

- Nem erről van szó! - a keze után nyúlok de ő elhúzza, a háta mögé kulcsolja őket.

- De erről! Nagyon is erről! Terhes vagyok, meghíztam és már nem akarsz engem! - könnyet látok újra a szemében. Na ne már, ha újra elsírja magát, azt lehet, hogy nem bírom ki! Fáj, ha sírni látom őt! Épp elég könnyet eresztett már miattam.

- Baby! Gyere ide! - óvatosan szólítom meg és puhán húzom magamhoz. Érzem, hogy fokozatosan elengedi magát az ölelésemben. - Szeretlek és mindennél jobban akarlak kicsim, de te is tudod, elég késő van! Pihenned kell! - egy puszit nyomok a homlokára.

- Biztos csak erről van szó? - szipogja hozzám bújva

- Igen, biztos! - simogatom a karját és a hátát

- Már azt hittem eltűnt a régi Harry Styles, akibe beleszerettem ... - mormogja a pólómba.

- Ó ne aggódj! Nem ment az sehová! - halkan kacagok és finoman a hátsójába csípek, amitől nevetésben tör ki.

- Oké elhiszem, csak ne csipkedj! - ellöki a kezem és összefűzi az ujjainkat.

- Alvás, hisztis! - motyogom mosolyogva.

- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém! - bűnbánó az arca.

- Semmi ... Nem kell sajnáld! Ez vele jár! Csak még nem vagyok biztos abban, hogy mikor hogy kezeljem ... De belejövök! Most pedig nyomás az ágy, vagy én teszlek bele!

- Hűű ... - mereszti a szemét, egy pillanatra ijedtséget tükrözve felém - Bocs Styles, nem ijedek meg tőled! - kacag és az ágyba dől. Én mellé bújok és szorosan magamhoz húzom.

- Aludj szerelmem! - nyakon csókolom és ő már szinte azonnal el is alszik. Magamban megjegyzem, mekkora szerencse, hogy nemet mondtam a sexre. Kellemetlen lett volna, ha akkor alszik el! Kis kuncogás után én is álombamerülök.