*Ada*

- Várj! Hallgass meg! - szóltam utána és felpattantan, sietve lépkedtem

- Nem! Ezen nincs mit beszélni! - ordított dühösen és kicsapta maga előtt a szobája ajtaját

- Harry ez! Ez nem olyan csók volt! - nyöszörögtem mikor az ajtóba érve megálltam

- Hanem? Milyen? Színpadi? Akkor miért is fickándozott a nyelve a te szádban? - tekintete sötét és dühös volt. Nyakán az ér lüktetett, oda-vissza járkált a szobában.

- Váratlanul ért mikor megtette és ... A kamerák forogtak! Nem akartam gondot, így hagytam!

- Óh igazán? - nevetett fel idegesen és nagy lépteket vett felém - És mégis hányszor kellett megismételni a jelenetet? Hmmm? Hányszor Ada?

- Nem kellett ismételni! Ez az egy volt ... - mondtam egyre halkabban

- És én ezt higgyem is el?

- Igazat mondok ... - nyöszörögtem halkan. Teste már olyan közel volt az enyémhez, hogy mozdulni sem tudtam. Teljesen a falra voltam kenődve. Jobb kezét a fejem mellett támaszotta és még mindig idegesen kapkodta a levegőt.

- Igazat, mi? Ezt is letagadtad! Hogy bízzak így a szavadban? - morogta mérgesen. A szemem könnyes lett. Féltem tőle. Ajkaimat összeszorítottam, a könny legördült, aztán a szemeimet is összeszorítva álltam előtte. Éreztem meleg, gyors szuszogását a vállamon, ahogy a fejét kissé oldalra döntötte.  Mindennél jobban azért küzdöttem, hogy ne törjek ki zokogásban, de ez nem ment. A könnyeim utat vágtak maguknak és szüntelenül csorogtak lefelé. - Miért sírsz? - kérdezte már sokkal lágyabb hangon, halkan.

- Nem sírok! - morogtam és felnéztem rá. Bár a könnyeimtől alig láttam.

- Még ilyenkor is hazudsz?! - még mindig olyan lágyan kérdezte és végig simított az arcomon, letörölve a könnyeket.

- Nem hazudok! - mondtam remegő hangon. Kissé meglepte, ez látszott rajta.

- Te ... Félsz? Félsz tőlem? - nem válaszoltam, inkább lefelé néztem. Ha azt mondom, hogy igen, nagyon megbántom vele. Ismerem már. - Válaszolj! - felemelte az államnál a fejemet, kényszerítve, hogy ránézzek.

- Mit számít ez? - kérdeztem még mindig bizonytalan hangon

- Nagyon is sokat! - vágta rá azonnal

- IGEN! - tört ki idegesen belőlem a válasz. Az arca megváltozott. Már nem volt mérges ... Sokkal inkább csalódott és szomorú. - Magadnak köszönd! - tettem hozzá sírva és kibújva a keze alatt, sietve távoztam onnan.

*Harry*

Én nem akartam, hogy megijedjen! De nagyon mérges lettem ... Miért tagadta le? Ha elmondta volna, nem lenne ekkora gond. Persze akkor is zavarna, de legalább őszinte lett volna.

- Az istenit! Rohadj meg Maynard! - belevertem egy jó erőset a falba, lyukat ütve így bele. Nem sokkal később Louis toppant be.

- Normális vagy? Mégis mit művelsz?

- Nem kell a hiszti Louis!

- Harry! Nézz már magadra! Idegroncs vagy!

- És szerinted mégis miért? - kérdeztem gúnyosan

- Hogy miért? Mert egy balf*sz vagy! Azért!

- Louis! Most azért vagy itt, hogy segíts, vagy azért, hogy ronts az amúgy is szar idegállapotomon?!

- Segíteni akarok! Nézd Harry! Értem én, hogy zavar, de ez csak egy videóklipp! Ne legyél már ekkora hülye! A gyerekedet várja! Itt van! Visszajött! Ezt akartad, most meg úgy ráijesztesz, hogy a fürdőbe van zárkózva egyedül?! Mi van veled ember?

- Nem tudom! - néztem rá kétségbeesetten - Azt hiszem megőrültem ... Nem akartam, hogy féljen! - nyöszörögtem a sírás határán. Louis odajött és átölelt. Hiába, férfi létemre kitört belőlem a zokogás. Louis vigasztalása most nagyon jól esett.

- Jól van! Add ki magadból nagyfiú! - nyugtatott

- Most mit kéne tennem? - néztem rá nagy szemekkel. Láttam, hogy próbálja összeszedni a gondolatait.

- Menj utána, kérj bocsánatot, és valld be neki is, hogy mekkora barom voltál. Szerintem nem nagy cucc. - üttötte meg a vállamat Louis.

- Köszönöm, haver! - öleltem meg. Se szó, se beszéd ott hagytam. Egyből rohantam a fürdőhöz, és kopogtam az ajtón. Először nem jött válasz. Természetesen nem adtam fel. - Ada! Kicsim, Nyisd ki! Kérlek! - könyörögtem az ajtó előtt. Kis idő múlva a zár kattant. A kezem egyből a kilincsbe akasztottam és már nyitottam is az ajtót. - Ne haragudj rám! Én ... Nem tudom mi ütött belém! - álltam előtte és hadartam a mondandóm. Szemei enyhén pirosak voltak, szemfestéke halvány feketére festette a szeme alatti részeket. Nem igazán tudtam mit tegyek. Csak állt előttem, lefelé nézett és nem szólt semmit. - Komolyan sajnálom!

- Nem bízol meg bennem, igaz? - kérdezte halkan, még mindig a padlót nézve

- Nem erről van szó ... - sóhajtottam

- De igen, Harry! Erről! Nekem lenne okom kiabálni veled! Te lefeküdtél legalább egy nővel ... Nekem lenne okom kiakadni! - mondta kissé dühösen, mégis szomorúan, miközben lassan a szemembe nézett

- Szeretlek! - suttogtam

- Mit kéne tennem, hogy bízz? Neked ez mind nem elég? Gyerekünk lesz! Melletted vagyok ... Vagy mindjárt kitalálod, hogy nem is a te gyereked, igaz? - háborgott

- Ne mondd ezt!

- Miért? Mert még nem gondoltál erre? Ne mondd nekem, hogy nem fordult meg a fejedben! Biztos, hogy olyan elborult elméd van, hogy belegondoltál! - kezdett kiabálásba

- Nyugodj meg! Nem kéne, hogy felidegesítsd magad! - óvatosan megfogtam a kezét, de ő elhúzta.

- Nem kellett volna! Talán igaz! De az se kellett volna, ami az előbb történt! Az se kellett volna, ami két hónapon keresztül történt! Ez a gyerek maga lesz a depresszió ... Ha megszületik!

- Már miért ne születne meg?! Miket beszélsz? - kérdeztem meglepődve

- Ha így folytatod, idegbajos leszek ... Annak nem hinném, hogy jó vége lesz ... - mondta már normál hangon

- Mindent megteszek, hogy rendben legyünk ... Változni fogok!

- Ígérgetsz! - nyomatékosította bennem

-  Tudom! És meg is tartom! Így lesz! Hidd el! - megfogtam a kezét és közelebb léptem

- Jó! Rendben! - sóhajtott egy nagyot

- Akkor ... Eljössz velem egy ... Bocsi randira? - kérdeztem mosolyogva

- Te most le akarsz venni a lábamról?! - kérdezte mosolyogva

- Csak akkor, ha hatásos ...

- Talán! Ha nem cseszed el megint! - mosolygott és megfogta a másik kezem is. Óvatosan közelítettem felé és lágyan megcsókoltam.

- Csak vigyázni akarok rátok ... - suttogtam az ajkaiba

-  Próbálkozz még ... Ez nem jó irány!

- Ez 'egy irány'! - nevettem

- Harry!

- Hmm?

- Idióta vagy! - tört ki nevetésben és hozzámbújt - Szeretlek!

- Én is szeretlek! - megcsókoltam ismét

- Hová megyünk bocsi randizni? - kíváncsiskodott. Hű basszus! Azt még nem találtam ki.

- Hát őőőő ... Van ahová szeretnél menni? Elviszlek bárhová!

- Szóval nincs ötleted, értem! - mosolygott

- Ti nők mindenen átláttok? - nevettem. Ekkor halk kopogásra lettünk figyelmesek. Az ajtó irányába fordultunk és Kat, Tina, Nessi, Jenny, Bella és Emma mosolygó arcával találtunk szemben magunkat.

- Szóval ... Minden oké? - kérdezte Kat

- Igen! Minden ... - mondta mosolyogva Ada és aztán rám nézett - De mi most elmegyünk ... Randim lesz egy bolond brittel! - nevetett. Én csak a szemem forgattam mosolyogva.