*Ada*

A döbbenet valószínűleg kiült az arcomra. Annyi minden volt a fejemben. A belső hangok csak úgy ordítottak össze-vissza. Szóhoz sem jutottam. Még sosem mondtak nekem ilyesmit ezelőtt. Most már nem ellenkezek. Már nem próbálok mást bemagyarázni magamnak. Feladtam a harcot. Végre beismerem, hogy ő az egyetlen, aki valaha is boldoggá tehet. Mi kell még több? Őszintén bevallja nekem, hogy mit érez. Még mindig itt van mellettem, pedig folyamatosan csak piszkálódok vele. Valószínűleg, ha nem gondolná komolyan, már elküldött volna a francba és nem feküdne itt most is. A döbbenet totális káoszt varázsolt a fejemben. Csak néztem Harry-t, ahogy várta, hogy valamit mondjak, vagy tegyek! Hogy reagáljak a hallottakra. De ez nem ment! Mozdulni sem bírtam! Szinte még levegőt is elfelejtettem venni.

- Ada!? - nézett rám kissé ijedten - Jól vagy? - az egyik kezét az arcomra símította, ezzel magára vonva a figyelmem. Pislogtam párat és próbáltam közben egy értelmes mondatot összerakni a fejemben.

- Harry!

- Igen? - arca kíváncsi lett, kissé sürgetően és gyorsan tette fel a kérdést

- Azt hiszem ...

- Hogy? Mit? Mit akarsz mondani? - kíváncsiskodott tovább, de én elfordítottam a fejem. A keze, ami eddig az arcomon pihent, most csak úgy lomhán az ágyra hullt, közénk. Elpirultam, erősen. Éreztem, hogy szinte lángol az arcom - Ada! Mit akartál mondani? - szusszantam egy nagyot és mélyen a szemébe néztem

- Szeretlek! - gyönyörű szemei felragyogtak, szinte már vakítóan csillogtak. Nem merem biztosan állítani, de talán még kissé könnyezni is kezdett. Széles mosoly húzódott rózsaszín ajkain, előcsalogatva az édes kis gödröcskéket az arcán, amit annyira imádok. Tudtam, hogy mi következik most. Lassan odahajol és megcsókol úgy, ahogy még talán soha ... Ehelyett csak nézett rám vigyorogva. Magamban fél másodperc alatt vagy háromszor felrobbantam, de igyekeztem a lehető legszebben szólni - Most jön az a rész, mikor megcsókolsz, Harry! - mosolya még szélesebb lett, látszott rajta a magabiztosság. Jól megfontolt mozdulatokkal odahajolt és lágyan összeérintette ajkainkat. Nemár! Most komolyan, ez lenne a csók? Talán mohó voltam, de én kezdeményeztem. Nyelvemmel játékosan megnyaltam ajkait, mire elnevette magát, utána végre megcsókolt. A pillangók a hasamban felreppentek, mint tinédzser koromban. Ajkaink lassan váltak el, mint ha egyikőnk sem akarná abbahagyni, de muszáj.

- Hiányoztál! - suttogta szinte az ajkaimba

- Nem nagyon kerestél ...

- Én? Én ... Oké, talán eleinte haragudtam, de én egyszer hívtalak! Nem emlékszel? - kutakodott az éjjeli szekrényen, mikor tudattam vele, hogy nem tudom miről beszél. Magához vette a telefonját majd nyomkodni kezdte. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz ebből .... Elém tolta! - Látod? Fel is vetted!

- Nem ... Én nem! Ez biztos! Tudnám, ha hívtál volna! Arra vártam minden egyes nap...

- Ada! Részeg voltam, de itt a bizonyíték! Percekig beszéltünk! Vagyis ... Azt hiszem csak én! Te ... Te nem szóltál bele egyszer sem!

- Harry! Figyeld a szám! - mutattam az említett terület felé - NEM. ÉN. VOLTAM! Ez ... szinte biztos! Mondom! Emlékeznék, mivel én veled ellentétben nem voltam részeg ... Egyáltalán miért voltál te berúgva? - kérdeztem kissé mérgesen

- Szerelmi bánatom volt! - rántott vállat

- Óh te szegény! - flegmáztam - Te legalább ihattál bánatodban ...

- Ne veszekedjünk már megint ... Kérlek!

- Jó! - fújtattam - Szóval ha te biztos vagy, hogy beszéltünk, de én biztos vagyok, hogy nem velem, akkor most mi a helyzet?

- Nem tudom! Talán véletlen nyomtad a telefont? - kezdett agyalni

- Csak akkor nem volt nálam, ha a fürdőben voltam ... De nem hinném, hogy véletlen fogadok hívásokat Harry! Főleg nem olyan személytől akiért képes lennék meghalni! - hatalmas vigyor terült el az arcán, ismét! Halványan én is elmosolyodtam.

- Akkor csak egy valaki lehetett! - arca hamar átváltott boldogból idegessé - Conor! - sziszegte idegesen

- Nem! Én nem hiszem ... Ő azt akarta, hogy mi újra együtt legyünk ... És mindig vigasztalt! Nem hinném, hogy nem szólt volna nekem!

- Tudsz jobbat?

- Nem ... - fogadtam el a tényt, ami talán igaz.

*Liam*

Már vagy egy órája ültem Harry szobájában, de senki nem jött még csak a közelébe sem. Úgy döntöttem körülnézek. Első köröm a konyhába vezetett, de ott minden üres volt! A nappaliba kukkantva szintén nem találtam senkit!

- Gyerünk Payno! Gondolkodj! Nincs a szobájában és a konyha és a nappali is kilőve! Hol lennél, ha Styles lennél? - motyogtam magamnak és közben a kanapéra ültem - Hát persze! A fürdőben!

Utam a földszinti fürdőszobába vezetett, de elkeseredtem kissé, mikor az ajtót nyitva találam. A biztonság kedvéért ott is körülnéztem, még a kádba és a zuhanyzóba is belestem, de ... Nem volt ott! Ugyan így jártam az emeleti fürdővel is.

- Oké Payne ... Ez nem jött be! Harry vagy! Hol lennél most mindennél jobban? - szinte villámcsapás ként érkezett az isteni szikra - Adánál!

Két lépés választott el a lány ajtajától. Picit fülelni kezdtem, hátha meghallom, hogy benn vannak-e, de nem jött hang az ajtó túloldaláról. Talán alszanak!? Életemben először nem éreztem szükségesnek az udvariasság és illem használatát, kopogás nélkül, óvatosan nyitottam be. Nem számítottam semmi különös látnivalóra, így otthonosan léptem a szobába. Az után figyelmem az ágyra összpontosítottam. Nem gondoltam, hogy mostanában ilyet fogok látni! Nem kicsit döbbentem le! Szóhoz sem jutottam!

- Hát ... Ez ... Ti meg ... Mit? - dadogtam a döbbenettől

- Liam? Mit keresel itt? - csattant fel Harry. Nem tudtam válaszolni. A szám óvatos mosolyra húzódott - Ne vigyorogj már! Mi van abban, ha csókolózunk? Nem olyan nagy szám! - morogta Harry unottan és átkarolta Adát. A lány enyhén el volt pirulva, kissé szégyenlősen nézett rám.

- Ti újra.... Együtt? - kérdeztem már széles vigyorral és közelebb mentem hozzájuk. Harry kisfiús mosolyával Adára nézett, aki még jobban elpirult.

- Mit gondolsz Ada!? Újra együtt vagyunk? - kérdezte játékosan Harry. A lány csak szégyenlősen bólintott egy aprót, mire Harry megpuszilta a homlokát! Komolyan mondom, ha nem láttam volna a saját szememmel, nem hinném el.

- Ennek nagyon örülök! Had öleljelek meg titeket! - miután egy nagy ölelést adtam nekik, leültem az ágy sarkára - Mégis mi történt az éjjel, amíg mi mit sem sejtve party-ztunk? - kérdeztem szemöldökráncolva

- Ahh Liam! Ha azt el tudnám mesélni! - nyögött fel jókedvűen Harry

- Harrryyyyy! - visított fel Ada és egy erőteljes könyököst nyomott Harry gyomortájékába, mire a srác felnyögött fájdalmasan

- Oké! Semmi olyan! - nyöszörögte végül

- Akkor? - kíváncsiskodtam

- Veszekedtünk, sírás közepedte elaludtam, mikor felkeltem reggel, ez a majom itt volt mellettem! Aztán ... Beszélgettünk és hát ... Megcsókolt! Hát nem pofátlan!? - kezdett lelkes mesélésbe Ada, a végén erősen vigyorogva Harry-re nézett

- De! Borzalmasan az! - helyeseltem nevetve - Na de ... Azt hiszem hagylak titeket! Turbékoljatok csak! - nevetve mentem ki a szobából, ekkor láttam meg gyönyörű barátnőmet, amint elhagyja a szobámat, a kedvenc pólómban. Mögé osontam és óvatosan átkaroltam hátulról a derekát - Mégis hová igyekszel az én ruhámban, édesem?

- Liam!? Épp téged kerestelek! - mondta játékosan reggeli, rekedtes hangján

- Megtaláltál!

- Nem! Te találtál meg! - nevetett - Merre voltál?

- Na ... Ha én azt elmesélem neked! - nevettem jókedvűen és a szobámba mentünk.