*Ada*

Nagyszerűen aludtam! Talán meg sem tudom mondani, mikor pihentem ki ennyire magam. Ha tudom, hogy ehhez az kell, hogy bőgve aludjak el, megteszem hamarabb ... Bár ha jobban belegondolok, volt nem is egy alkalom. De ... Várjunk csak!?

A szemeim könnyedén pattantak ki, mikor meghallottam valaki halk szuszogását magam mellett. Először azt gondoltam, hogy biztos megint Conor mellett aludtam el, de azonnal rájöttem, hogy nem így van, mikor megpillantottam a szobámat. Egy nagyot nyeltem és lassan oldalra fordítottam a fejem.

- Harry!? - suttogtam szinte alig hallhatóan. Eléggé ledöbbentem. Talán amnéziám van, hogy nem emlékszem, mégis hogy került mellém? Döbbenetem hamar tovább állt. Megnyugtatott a szuszogása. A tudat, hogy mellettem van. Elég kitartó és ez nagyon tetszik. Természetesen ez nem jelenti, hogy máris a karjaiba ugrok! Korántsem! Egy halvány mosoly terült egyre szélesebben arcomon. Amennyire nem akartam mosolyogni, annál jobban csak görbült a szám! Ez hihetetlen, hogy még mindig mit képes kiváltani belőlem ez a srác. Nem törődtem semmivel, senkivel. A plafont bámulva, vigyorogva feküldtem és csak élveztem a pillanatot amíg tartott.

- Jó Reggelt szépségem! - hallottam meg a reggeli, rekedt hangot, ami nem olyan régen még reggelente hasonló szavakkal ébresztett. Azonnal észbe kaptam, mosolyomat visszavarázsoltam vonallá

- Mit keresel az ágyamban? - kérdeztem komoly hangon miközben még mindig a plafont néztem

- Igen, énis remekül aludtam! - morogta álmosan és szemeit kezdte dörzsölni. Lopva rápillantottam, majd vissza magam elé - Egyébként ... Nem kell játszanod magad! - tette hozzá

- T-tessék? - bukott ki kissé dadogva, magas hangon belőlem a kérdés, és közben felültem az ágyban, úgy fordultam felé

- Láttalak! - mondta és mosolyogni kezdett - Tetszett, hogy melletted fekszem!

- Pff... Nem tudom miről belélsz! - tiltakoztam és igyekeztem kimászni az ágyból. Igazából csak nem akartam, hogy meglássa az arcomon elterülő pírt, a lebukásomat követően. Finoman a karom után nyúlt és próbált visszahúzni.

- Ne menj el!

- Engedj el Harry!

- Maradj még egy kicsit! Most csak ketten vagyunk ... Előttem nem kell, hogy színészkedj!

- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem kissé mérgesen

- Lehet, hogy a többiek elhiszik, hogy mennyire haragszol, vagy azt, hogy mennyire nem akarsz engem ... De engem nem tudsz átverni! Jobban akarsz, mint valaha!

- Engedj el! - mondtam kissé idegesen és próbáltam leszedni magamról a kezét

- Nem! Még egyszer nem teszem meg! Ha kell még a fürdőszobába is kimegyek veled, de nem engedlek el még egyszer magam mellől!

- De Harry! - mondtam és sóhajtottam - Nagyon kell ... Pisilni! - Mondtam halkan, kissé ártatlanul. Ezen halványan elmosolyodott és lassan elengedett

- Oké! Talán oda mehetsz egyedül ... Ha megígéred, hogy nem szöksz meg tőlem! - mondta még mindig mosolyogva

- Olyan nagylelkű vagy, hogy pisilhetek egyedül. Komolyan! - puffogva indultam el az ajtó felé

- Ígérd meg! Ígérd meg nekem Ada! - szólt utánam. Visszafordultam, ekkor láttam, hogy már felült az ágyban. Nagy zöld szemeit elöntötte az aggodalom és úgy nézett rám - Csak ... Mondd azt, és én elhiszem! - komolyan mondom, a szívem szakadt meg, ahogy láttam, hogy ha még egy másodpercet hallgatok, képes elbőgni magát.

- Harry! A mosdó itt van a szobámmal szemben. Nem hinném, hogy ígéretet kéne tennem ezzel kapcsolatban... - próbáltam megőrizni a kemény oldalam. Pedig legbelül már kettétörtem, hogy mennyire kínzom őt. Lassan megfordultam és folytattam utam az ajtó felé.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam ... - mondta halkan. Kezem a kilincsre tettem és egy kis időre úgy maradtam

- Nem én voltam, aki elhagyott ... Te lépétél le! - nem válrtam meg, hogy mit mond, ha egyáltalán mondana valamit. Kimentem és ahogy becsuktam szoba ajtaját szinte szaladtam a kb 4 lépés távolságra lévő mosdóig. Bezárkóztam és kissé könnyezni kezdtem.

*Liam*

Már egy ideje ébren vagyok. Mivel nem rúgtam be, így hamar helyre is jöttem reggelre. Bella még alszik édesen mellettem. Épp az éjjelen gondolkodtam, hogy mik is történtek a clubban, mikor motoszkálást hallottam a folyosóról. Kizártam a lehetőséget, hogy valamelyik részeg disznó lehet, így csak az a két opció maradt, akik nem vettek részt az éjjeli mulatozásban. Megesz a kíváncsiság, hogy mi történthetett amíg mi távolt voltunk.

Elhatároztam, hogy átmegyek Harry-hez és ha ébren van, ha nem, én kifaggatom. Óvatosan kicsúsztam Bella mellől és kiosontam a szobából egyenesen Harry birodalma felé. Halk kopogás után benyitottam. Nagy döbbenetemre a szoba üres volt. Oké, talán ő volt az, akit hallottam járkálni. Az ágya szélén ülve vártam, hogy visszatérjen a szobájába.

*Harry*

Tudom, hogy csak játsza nekem a jégkirálynőt, de meg fogom puhítani, mert nem tud nekem ellenállni. Szeret még, és ez ellen nem tud mit tenni! Nem lehet! Izgatottan vártam, hogy jöjjön már vissza a szobába, mert elég sokáig kint volt. Már épp indultam volna, mikor nyílt az ajtó, és belépett. A feje le volt hajtva, haja függönyként lógott előtte, takarva az arcát.

- Minden renden? - kipattantam az ágyból és odasiettem hozzá. Megálltam előtte. Nem igazán tudtam, hogy mit tegyek. Ha hozzáérek, lehet, hogy lecsesz. De nem bírtam uralkodni magamon. Haját oldalra söpörtem, ekkor láttam, hogy gyönyörű barna szemeit hatalmas könnyek borítják

- Persze Harry! Minden pompás! - morogta halkan és felnézett rám

- Hát ... Nekem nagyon nem úgy tűnik! - kezdtem egyre idegesebb lenni - Mondd már! Mi a baj? - letöröltem egy épp legördülő cseppet puha arcáról.

- Nincs semmi! Ne aggódj már mindig! - morogta és letörölte vadul a könnyeit - Csak az idióta hormonok! De úgyis tudod már ... Nem kell magyarázzam! - mondta miközben kikerült és az ágyba mászott újra. Én csak álltam és próbáltam összeszedni magam. Talán túl aggódó vagyok? Bebújtam az ágy másik oldalára. Nem tudtam mást tenni, csak néztem őt. Láttam, hogy nagyon azon van, hogy ne sírjon. Talán itt a nagy lehetőség, megnyugtathatnám. Óvatosan közelebb csúsztam hozzá, mire ő meglepődve pislogott rám. Mivel nem mondott semmit, úgy vettem, hogy folytathatom a manőverem. Átkaroltam és lassan magamhoz húztam. A fejét a vállamra tette és úgy szórta a könnyeit tovább. Puhán simogatni kezdtem a haját és a karját, amitől kis idő múlva érezhetően megnyugodott.

- Köszi Harry! Már ... Jobban vagyok! - mondta és kissé elhúzódott tőlem

- Attól még maradhatsz!

- Ne szokj hozzá! Ez csak egy ... Egy gyenge pillanat volt! Remélhetőleg több ilyen nem lesz! - hihetetlen, hogy mennyire makacs. Elmosolyodtam ezen és megráztam a fejem - Most mégis min nevetsz? Ez olyan vicces neked? Viccesnek találod, hogy a hormonjaim hullámzanak? Majd remélem tapasztalod azt is, mikor szétrobbanok a dühtől!

- Köszi, abból már kaptam! - húztam el a számat. Próbáltam a mosolyogomat visszafogni

- Még mindig vigyorogsz Harry!

- Azon mosolygok, hogy milyen hihetetlenül makacs vagy! De majd rájössz, hogy ennek semmi értelme! Én fogok győzni! Szeretlek!

- Nem tudom elhinni, hogy komolyan mondod ezt ... Olyan dühös és ... lenéző voltál mikor ott hagytál! Haragudtál rám! Hogy szerethetsz még most is?

- Oké, figyelj! Elmondok valamit! Ezt még valószínűleg sosem mondtam és ... Ha nem lenne nekem is épp gyenge pillanatom, talán sose mondanám ... Amikor először a szemembe néztél, a hasam összerándult, mert valamit megláttam benned. Valami nagyon különlegeset ... És azóta is, amikor a szemembe nézel ugyan ezt az érzést érzem. Érted már? Mi ez, ha nem szerelem Ada? - nagyon reménykedtem benne, hogy erre nem lesz egy már lassan szokásává vált "beszólás". De ő csak csendben nézett rám. Ajkai kissé elnyíltak, mint ha mondani készülne valamit, de ... Nem szólt semmit! Le volt döbbenve.

*Ada*

A döbbenet valószínűleg kiült az arcomra. Annyi minden volt a fejemben. A belső hangok csak úgy ordítottak össze-vissza. Szóhoz sem jutottam. Még sosem mondtak nekem ilyesmit ezelőtt. Most már nem ellenkezek. Már nem próbálok mást bemagyarázni magamnak. Feladtam a harcot. Végre beismerem, hogy ő az egyetlen, aki valaha is boldoggá tehet. Mi kell még több? Őszintén bevallja nekem, hogy mit érez. Még mindig itt van mellettem, pedig folyamatosan csak piszkálódok vele. Valószínűleg, ha nem gondolná komolyan, már valószínűleg elküldött volna a francba és nem feküdne itt most is. A döbbenet totális káoszt varázsolt a fejembe. Csak néztem Harry-t, ahogy várta, hogy valamit mondjak, vagy tegyek! Hogy reagáljak a hallottakra. De ez nem ment! Mozdulni sem bírtam! Szinte még levegőt is elfelejtettem venni.