*Ada*

Valamikor az éjjel közepén ébredtem fel. Ismeretlen helyen, ismeretlen ágyban, majdnem ismeretlen pasi mellett! Komolyan mondom, hirtelen nem tudtam mi történt. Aztán szép lassan kitiszult az álmosságtól a fejem, és rájöttem, hogy ez már az otthonom, az a pasi pedig a lakótársam. Nem igazán értem, mért fekszünk mi egymás mellett, de nem is érdekel! Jól esik, hogy van velem valaki és csak ez számít. Elindultam a konyhába, csillapítani kívántam szomjúságom, de az ivásból egy éjjeli dőzsölés lett. Szinte hallottam "lelki füleimmel" ahogy a hűtő azt mondogatja - Gyere Ada! Egyél egy keveset! - és én nem akartam vitatkozni vele. Elvégre is, nehezebb nálam, veszélyesebb, mint én! Hogy vitázzak vele!? Oké, viccet félretéve a kajálás közben elaludhattam az asztalnál. Megint felébredtem, arra, hogy valaki cipel. Egy laza mozdulattal átfontam a nyaka körül a kezeimet, szorosan a mellkasához bújtam és csak szuszogtam, amíg azt nem éreztem, hogy az ágyba tesz. Vártam, hogy mellém bújik, ahogy régen is tette! Kerestem a jól megszokott illatát, azokat a mozdulatokat, amiket régen is csinált. Ahogy a hajamat simogatta, ahogy homlokon puszilt és ahogy a hasamat simogatta és álmodozott, hogy milyen lesz majd a jövőnk. Csak vártam ... Szinte már mosolyogva, de csak azt hallottam, hogy kinyílik az ajtó. A szemem azonnal kipattant és felültem.

- Hova mész? - kérdeztem megijedve

- A szobámba! - válaszolta álmosan. Ez a hang ... Ráébresztett, hogy Ő nem az, akit én vártam. Ő nem Harry!

- Óh ... Értem! - mondtam elkeseredve és visszadőltem. Nem tudtam magamban tartani a sírást. Szinte kirobbant belőlem.

- Jól vagy? Mi a baj? - visszasietett, az ágy mellé térdelt és elsöpörte az arcomra tapadt hajamat, ami a könnyeim miatt került oda.

- Semmi! Csak .... - nem fejeztem be! Nem akartam megbántani azzal, hogy azt mondom, nem rá számítottam.

- Csak ...? Rémálmod volt? - fürkészte kíváncsian az arcomat, közben letörölt egy-két kósza könnycseppet - Akarod, hogy maradjak?

- Én ... - nem tudtam hirtelen, hogy mit mondjak ... De nagyon úgy érztem, hogy szükségem van most valakire - Igen! Szeretném, ha maradnál! Persze csak, hogy ha nem nagy gond ez neked ... - nem igazán várta meg, hogy végig mondjam, már emelte is a takaróm és bebújt mellém. Én hozzábújtam és miközben simogatott, elaludtam.

*Tina*

Reggel a nővér ébresztett, azt mondta, hogy el kell mennem néhány vizsgálatra. Josh még aludt a mellettem lévő kórházi ágyon. Aaron a két ágy között volt, Ő is édesen szunyókált még. Nyugodtan hagytam ott, hisz az apja vigyáz rá.

A vizsgálatok után még egy rövid sétát tettem a kórházban. Elmentem a büfébe és csorgattam a nyálam, mivel venni nem igazán tudtam semmit. Nem hoztam ki magammal pénzt. Egyszer két kéz fogta meg a vállaimat, hátulról. Kissé megugrottam a meglepettségtől, de azonnal megnyugodtam, mikor láttam, hogy Nessi, Bella és Emma jöttek el hozzám.

- Sziasztok Lányok! Örülök, hogy itt vagytok!

- Szia Tina! - köszöntek egyszerre

- Kérsz valamit? Válassz, majd mi fizetünk! - ajánlotta fel Nessi én pedig véletlen sem mondtam nemet. Természetesen a doki megmondta, hogy mit szabad ennem, így csak azok közül választhattam, de ez cseppet sem zavart. Ez a kaja sokkal jobban tetszik, mint a kórházi menü ... már ha az étel volt valaha ... A lányok beszélgettek, én ettem, aztán visszamentünk a szobába. A séta közben annyira erős hiányérzet fogott el, hogy először nem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel. Azt hittem, csak azért van ez, mert Aaront ott hagytam, de mikor a szobába értünk, a kezembe vettem a nagyfiút, ez az érzés továbbra is megmaradt. Josh közben elment, a srácokkal stúdióznak, a lányok szerencsére maradtak, így nem voltam egyedül.

- Tina! Kérdezhetek valamit? - szegezte nekem a kérdést Nessi

- Öhm .. Persze! Mit szeretnél?

- Olyan ... Fura vagy ma! Jól érzed magad? Bánt valami?

- Hát ... - kezdtem bele és egy sóhaj után folytattam - Olyan erős hiányérzetem van ... Nem igazán tudom ezt elmagyarázni!

- Biztos hiányzik a régi életed! - poénkodtak a "fiatalok"

- He-he! Nem, ez annál sokkal, sokkal másabb érzés! Inkább úgy mondanám, hogy ... Valakit hiányolok! Csak még nem jöttem rá, hogy kit! - törni kezdtem a fejem, aztán mint akibe a nap sütött bele, megvilágosodtam! - Ada! - mondtam döbbenten. A lányok arcán is ugyan ezt észleltem. - Ada hiányzik nekem! Ő még azt sem tudja, hogy Aaron már a világon van!

- Nem hinném, hogy érdekli, hogy mi van velünk! Mióta Harryvel szakítottak, még csak fel sem hívott minket! Senkit! - magyarázta Bella

- Talán csak nem akart kellemetlenséget ... Elvégre ha én a helyében lennék, én sem szivesen kavarnék be ott, ahol a pasaim ... vagyis az expasim lakik. - válaszolta neki Emma

- Oké! De attól, hogy ők szakítottak, még nem kell minket elfelejteni! - morgolódott Nessi

- Megértem, hogy sértve érzed magad, de nem tudjuk, hogy mi van vele ... Nem tudjuk, hogy benne mi játszódik most le! Ne ítélkezzünk amíg nem tudunk semmit! - csillapítottam a lányokat egy kicsit

- Mért érzem azt, hogy te már tervezel is valamit? - nézett sokat sejtve rám Nessi

- Mert jól ismersz már! - nevettem - Most lelövöm a poént, de a lényeg nem igazán ezen lesz! Tudom, hogy babaváró bulit akartok rendezni majd ... - hagytam egy kis időt nekik, hogy kiháborogják magukat, amiért én tudok a meglepiről - Igen! Josh mondta el, de mentségére legyen, hogy álmában beszélt! DE! Nem ez a lényeg a mondandómban ...

- Hanem? - néztek kíváncsian a lányok

- Hanem az, hogy szeretném, ha Ada is jelen lenne ezen a bulin!

- Tessék?

- Te magadnál vagy?

- Hallod te, hogy miket bezélsz? - jöttek sorba a döbbent kérdések

- Igen! Hallom és tudom is, hogy mit beszélek! Csak akkor kell buli, ha a barátnőim ott lesznek! És nekem Ada is a barátnőm! - ellenkezést nem tűrő hangon magyaráztam nekik

- De mégis hogyan tudnánk ezt összehozni? Mi úgy akartuk, hogy a srácok is ott legyenek a bulin ... - kezdte Bella

- Igen ... És a srácokba beletartozik Harry is! Hogy gondolod, hogy majd épp egy "ünnepi bulin" fognak újra egymással találkozni !? Ez ... képtelenség! Oda lenne az egész! Értelmét vesztené ... - magyarázta, néha már elég magas hangon, visítva, hadonászva Nessi

- Majd ha lenyugodtál, akkor elmondom a tervem további részleteit! - mondtam mosolyogva és a fiammal kezdtem foglalkozni!

*Ada*

- Jó Reggelt álomszuszékok! - hallottam egy kissé rekedtes hangot az ágy mellől. Óvatosan kinyitottam a szemem és betályoltam a hang a tulajdonosát

- Szia Conor! - köszöntem mosolyogva. Érdekes, hogy ébredéskor mindenkinek mennyire reszel a hangja, az enyém is

- Hoztam reggelit! Igyekeztem ehetőre csinálni, de nem sértődöm meg, ha azt mondod, hogy nem ízlik!

- Biztos finom lett! Jól néz ki! - felültem az ágyon és az ölembe tette a tálcát, tele minden jóval

- Első próbálkozás volt, szóval tényleg nem baj, ha nem kéred! Van még müzli, tudok azt is hozni!

- Nem kell! Ez is jó! Hidd csak el! - nagyon jól esett, hogy miattam állt a tűzhely elé, és készített reggelit. Valóban nem a legjobb volt, de ehető, és nekem ez épp elég volt.

- Conor ... Mért teszed ezt? - kérdeztem komoly hangon, miközben egy falat rántottát tologattam oda-vissza a tányéron

- Hogy érted? Mit csinálok?

- Hát ... Például mért készítettél nekem reggelit, ha azelőtt még senkinek nem csináltál?

- Öhm ... Nem is tudom! - megvakarta a fejét, mint ha attól eszébe jutna a válasz a kérdésre - Talán mert ... Fontos vagy nekem! - ezt úgy mondta, hogy közben megragadta a pillantásom, mélyen a szemembe nézett és úgy éreztem, hogy a tekintetemet nem ereszti el. Szerintem néhány percig csak bámultunk egymásra aztán észbekaptam ...

- Értem! Őőőő ... Köszi a reggelit! Nagyon finom volt! - mondtam mosolyogva és a tálcát az ölébe tettem. Kimásztam az ágyból és a bőröndömhöz léptem. Kerestem valami kényelmes ruhát.

- Még nem csomagoltál ki?

- Nem ... Majd talán ma, ha nem leszek túl lusta megint... - húztam mosolyra a számat. Valóban elég lusta vagyok mostanában.

- Ma eljössz velem ...? - hagyta függőben a kérdést

- Az attól függ ... Hova kell menned? - néztem vissza rá kíváncsian